Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

A gyermekkori bántalmazás visszanyert emlékei és az emlékezeti háborúk

Amikor Sigmund Freud megkezdte szabad asszociációra épülő terápiás eljárását hisztériás nők kezelésére, gyakran gyermekkori bántalmazás emlékeire bukkant. Ez olyan gyakori volt, hogy azt kezdte feltételezni, a hisztériás tünetek korai szexuális bántalmazással hozhatók összefüggésbe. Ezek a traumatikus események – gyakran szülők vagy felnőtt barátaik által elkövetett tettek – az egyén számára feldolgozhatatlanok maradnak, ezért elfojtódnak. Bár tudatosan nem jelennek meg, továbbra is mérgező hatással vannak az érintettre. A terápia során azonban ezek az emlékek felszínre törhetnek. Később Freud elvetette az úgynevezett traumateóriát, mivel valószínűtlennek tartotta, hogy a gyermekek szexuális bántalmazása ilyen széles körben elterjedt lenne. Azt állította, hogy ezek az emlékek nem feltétlenül valós eseményeket tükröznek, hanem a gyermeki fantázia szüleményei, amelyek belső szexuális és egyéb konfliktusokat jelenítenek meg.

Freudot később emiatt az a kritika érte, hogy az ödipális konfliktus nevű pszichoszexuális elméletével egyszerűen elfedte a gyermekek valódi, fizikai vagy szexuális bántalmazását.1 Könnyen elképzelhető, hogy a század eleji patinás bécsi családokban gyakoriak voltak a fiatal nőkkel szembeni szexuális visszaélések, amelyek a társadalmi tabuk és a családi tisztesség látszatának fenntartása miatt rejtve maradtak. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy Freud olykor erősen szuggesztív taktikát alkalmazott ezeknek az emlékeknek a páciensből való „kicsikarására”.2 Hogy bizonyítsa elméleteit, Freud sokszor mai szempontból határátlépő módszerekkel próbálta megtalálni, amit éppen keresett.

A gyermekkori bántalmazás elfojtott majd visszatérő emlékeinek kérdése a század végén újra fellángolt. Az 1990-es években ugyanis népszerűvé vált az úgynevezett „visszanyert emlékek felidézése” terápia (recovered-memory therapy). Ennek a megközelítésnek az volt a lényege, hogy segítse a pácienseket elnyomott, gyakran traumatikus emlékeik „visszaszerzésében”. Ezeknek a terápiáknak a hatására felnőtt gyermekek tömegesen vádolták meg hirtelen szüleiket azzal, hogy bántalmazták őket gyerekkorukban. Kaliforniában, Minnesotában és Oregonban az új pszichológiai szemlélet hatására olyan törvényeket hoztak, amelyek lehetővé tették, hogy az elévülési idő ne a bűncselekmény elkövetésének, hanem a trauma tudatosulásának időpontjától kezdődjön. Olyan mennyiségű jogi vita tört felszínre, hogy a megvádoltak többezres tömege külön érdekvédelmi szervezetet is alapított, a Hamis Emlékezeti Szindróma Alapítványt.3 Kitörtek az emlékezeti háborúk, egymásnak feszült a klinikum egy része és az emlékezetkutató szakemberek.4 Sok kutató azzal érvelt, hogy hamis önéletrajzi emlékek könnyen létrehozhatók, és hogy az emlékezetvisszahívó terápiás módszer egy olyan kockázatos technika, amellyel felelőtlen szakemberek egyszerűen nem létező traumák emlékét ültették be a pácienseik tudatába.5 Ha ez így van, inkább a terapeutákat kéne perelni az okozott károkért. De honnan tudhatjuk, hogy feltörő traumatikus emlékeink valódiak-e? Az ember minden emlékét valódinak érzi!

Mára elfogadott, hogy durva érzelmi stressz hatására pszichogén amnézia léphet fel. A pszichogén amnézia olyan emlékezeti zavar, amelynek következtében valaki élete egy szakaszát vagy egyes eseményeit elfelejti, anélkül, hogy bármiféle fiziológiai (pl. agyi vagy szervi) ok állna a háttérben. 80, dokumentáltan szexuális abúzust átélt nő utánkövetése során például kiderült, hogy 10-ből 1 nő életében volt olyan periódus, amikor elvesztette a traumához kötődő emlékeit.6 Ezek az emlékek azonban általában spontán törnek fel újra. Például egy huszonéves lány, amikor először intim kapcsolatra készül barátjával, ráébred, hogy 14 éves korában megerőszakolták. Az „emlékezetvisszahívó terápiák” kapcsán ennek ellenére ma egyöntetűen kritikus a pszichológus társadalom, és a régi formájában biztos, hogy etikailag elfogadhatatlan az alkalmazása.7 A traumatikus élményeket elszenvedett emberek többsége számára nem a spontán felejtés, hanem inkább az jelent problémát, hogy nem tudják elfelejteni a traumatikus emléket.8

A visszanyert emlékek vizsgálata kapcsán Baddeley azt tanácsolja, hogy mindig legyünk gyanakvóak, ha a terapeuta befolyásolja az emlékek visszanyerését, különösen, ha szuggesztív technikákat vagy hipnózist alkalmaz. Ilyen esetekben fennáll a veszély, hogy az emlékek torzulnak, és a terapeuta tudatos vagy tudatalatti hatása alá kerülnek a kliensek. Ugyanakkor a hihető ingerek által spontán módon felidéződő emlékek, illetve a traumatikus eseményekhez kapcsolódó érzelmi vagy fizikai tünetek bonyolultabbá teszik az értékelést. Nézzünk egy példát egy lányról, aki zaklatást élt át. A traumatikus esemény hatására jelentős súlynövekedés következett be. Később, hosszú idő elteltével, a lány fogyókúrába kezdett, és eközben nemcsak lefogyott, hanem a saját magába vetett hite és magabiztossága is visszatért. Az átalakulás következtében újra vonzóvá vált, és az erre érkező visszajelzések hatására a zaklatás emlékei felszínre törtek. Ezen emlékek esetében Baddeley már úgy érvel, hogy azok hitelessége magasabb lehet, hiszen nem szuggesztív módon, hanem az érintett személy saját élményéből fakadóan kerültek felszínre.9 Mindebből látszik, hogy a visszanyert emlékek esetén bonyolult pszichológiai értékelésre lehet szükség a tárgyalóteremben, amihez mindenképpen pszichológus szakértőt kell bevonni. Ez különösen fontos a jogi eljárásokban, ahol ezen emlékek súlyos következményekkel járnak a vád alá helyezett személyekre nézve is.

1	Miller, A. (2012): Banished knowledge: Facing childhood injuries. Anchor.
2	Powell, R. A. – Boer, D. P. (1994): Did Freud mislead patients to confabulate memories of abuse? Psychological Reports. 74(3_suppl), 1283–1298.
3	Pope, K. S. (1996): Memory, abuse, and science: Questioning claims about the False Memory Syndrome epidemic. American Psychologist. 51(9), 957.
4	Schacter, D. L. (1995): Memory wars. Scientific American. 135–139.
5	Loftus, E. F. (1996): Memory distortion and false memory creation. Journal of the American Academy of Psychiatry and the Law Online. 24(3), 281–295.
6	Williams, L. M. (1995): Recovered memories of abuse in women with documented child sexual victimization histories. Journal of traumatic stress, 8(4), 649–673.
7	Loftus, E. F. (1993): The reality of repressed memories. American psychologist. 48(5), 518.
8	Aronson, E. – Tavris, C. (2009): Történtek hibák (de nem én tehetek róluk): az önigazolás lélektana. Ab Ovo. 101.
9	Baddeley, A. – Eysenck, M. W. – Anderson, M. C. – Mihály, R. (2010): Emlékezet. Akadémiai Kiadó. 359–361.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero