Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Miért kiemelt az emlékezet szerepe a jogban: a „mindenki tanú” hipotézis

A jogi eljárások három fő kérdéstípus köré épülnek: jogkérdések, szakkérdések és ténykérdések. A jogkérdések esetén a bíróság maga értelmezi a felek közötti jogviszonyt és alkalmazza a releváns jogszabályokat. A szakkérdések megválaszolása viszont általában különleges szakismeretet igényel, például pénzügyi vagy orvosi szempontból. Mivel a bíróság nem rendelkezhet minden technikai és tudományos ismerettel, bizonyos tények tisztázásához szakértőt vesz igénybe. Fontos megjegyezni, hogy ma már nem ritka, hogy a bíróság bonyolult számviteli helyzetekben például igazságügyi adószakértőt rendel ki. Ezek a szakértők azonban sokszor valójában jogi kérdésekben is állást foglalnak. A modern jogrendszer annyira szerteágazó és bonyolult, hogy egyes jogkérdések is szakkérdésekké válnak. Mindezeken túl léteznek az „egyszerű” ténykérdések, amelyek arra irányulnak, hogy mi történt a múltban, és ezt milyen bizonyítékok támasztják alá.

Nézzünk egy egyszerű példát: tavaly nyáron, egy borgőzös éjszakán a barátom kölcsönkért tőlem 3 000 000 forintot, azzal az ígérettel, hogy „nemsokára visszaadja”. Bár írásos szerződés nem készült, ettől még jogi kötelem keletkezett közöttünk. Egy év eltelt, és a barátom még mindig nem fizetett vissza semmit. Ha perre vinném az ügyet, a bíróság feladata lenne a helyzet jogi értelmezése. Fennáll-e kamatfizetési kötelezettség, vagy a fenti szívességi kölcsönnek minősül? Hogyan értelmezhető a „nemsokára visszaadja” kifejezés mint visszafizetési határidő? A bíróság az ilyen jogkérdések eldöntésében elvileg teljes kompetenciával rendelkezik. A fenti jogi probléma eldöntéséhez azonban azt is tisztázni kell, tényleg adtam-e pénzt tavaly nyáron a barátomnak. A bírósági eljárás így arra is irányul, hogy a múlt eseményeit feltárja a jelenben, a bizonyítás különböző eszközeivel alátámasztja vagy cáfolja a tényállításokat. A barátom ugyanis azt mondja, hogy nem kért kölcsön, hanem ajándékként kapta tőlem a pénzt, ráadásul nem is hárommillió, hanem csak egymillió forint volt az összeg. Mivel nincs írásos bizonyíték, beidézik három barátunkat is, akik ott voltak azon a borgőzös estén, hogy segítsenek kideríteni, mi is történt valójában. Így végül az eljárás azon múlik vagy bukik, hogy ötünk hogyan tárolt és tud előhívni információkat elméjéből egy év távlatából. Így lesz az emlékezet a jogi eljárások központi lelki jelensége.

Ezt a központi jelentőséget jól bizonyítja, hogy a különböző kutatások szerint az igazságszolgáltatási szervek és például a nyomozó hatóságok mennyi időt töltenek a tanúk felkeresésével, és mennyire tartják fontosnak őket.1 Egy New York-i kutatásból az derül ki például, hogy a nyomozók teljes munkaidejük 87%-át tanúk kikérdezésével töltik.2 Eysenck erre egy angliai és walesi tárgyalásokat vizsgáló kutatást idéz, mely szerint 350 esetben a szemtanú volt az egyetlen terhelő bizonyíték. Megdöbbentő módon, ezen esetek 74%-ában, pusztán egy tanú vallomása alapján, végül el is ítélték a vádlottakat.3 Az 1980-as évek végén csak az USA-ban évente 75 ezer büntető tárgyalás dőlt el szemtanúk vallomásai alapján.4

Azonban érvelhetünk úgy is, hogy nemcsak a beidézett tanúk vallomása, hanem az eljárások során minden bizonyíték végső soron tanúvallomásokból ered. Bár a tárgyi bizonyítékok kiemelten fontosak, egy lőfegyver vagy véres kés nem önmagában játszik szerepet, hanem csak az után, hogy igazságügyi szakértők sokasága megerősíti, hitelesíti és feltárja azok szerepét az adott ügyben. A bizonyítékok ilyen értelemben vett sorrendje és kontextusa gyengítheti vagy megerősítheti azokat, egy jó narratívában, például egy megfelelő vádiratban a gyenge bizonyítékok sora is meggyőző erejű lehet és fordítva.5 Ezt a tényt tükrözi az angol nyelv, amelyben az igazságügyi szakértőt „expert witness”-nek, vagyis „szakértő tanúnak” nevezik.

Bár a tanúk szubjektivitásáról mindenki tud, valójában a bíró is tanú, csak a tárgyalótermi események tanúja. Jerome Frank ezt már közel 100 évvel ezelőtt kiválóan kifejtette a 20. század eleji amerikai igazságszolgáltatás problémái kapcsán:

„Jogi közhely, hogy a tanú nem tudja mechanikusan feleleveníteni a tényeket, ehelyett a tényekről alkotott ítéletéről számol be, így pedig ítéletalkotásában tévedhet. Elég meglepő, hogy alig figyeltek még föl arra, hogy míg a tanú ebben az összefüggésben bíró, a bíró – hasonló összefüggésben – tanú. Tanúja annak, mi történik a tárgyalótermében. Annak alapján, amit lát és hall, azaz a tanúk szavából, mozdulataiból és általános viselkedéséből kell meghatároznia, hogy melyek az eset tényei. És a bíró ténymegállapítása épp úgy nem mechanikus cselekedet, mint az előtte tanúskodóé.”6

Ha ezt a logikát követjük, oda jutunk, hogy a jogi eljárás során mindenki tanú. Bár a tárgyalások anyaga technikailag rögzített, így nagyban megbízható külső memóriarendszerekre támaszkodunk az események rekonstruálása során, nehéz lenne letagadni, hogy a bíró maga is támaszkodik saját kognitív képességeire az eljárásban, ami rekonstrukciós folyamatokon keresztül önkényesen súlyozni fogja a tárgyalóterem eseményeit.

1	Sanders, G. S. (1986): The usefulness of eyewitness research from the perspective of police investigators. Unpublished manuscript, State University of New York at Albany.
2	Boros, J. (2003): A bűnözői profilalkotástól a tanúkihallgatásig: törekvések a mai kriminálpszichológiában. Magyar Pszichológiai Szemle. 58(2), 275–292. 286.
3	Baddeley, A. – Eysenck, M. W. – Anderson, M. C. – Mihály, R. (2010): Emlékezet. Akadémiai Kiadó. 471.
4	Schacter, D. L. (2002): Az emlékezet hét bűne. Hogyan felejt és emlékszik az elme. 120.
5	Boros, J. (2003): A bűnözői profilalkotástól a tanúkihallgatásig: törekvések a mai kriminálpszichológiában. Magyar Pszichológiai Szemle. 58(2), 275–292. 286.
6	Frank, Jerome: A jog és a modern értelem, 1930. New York. https://docplayer.hu/18536119-Jerome-frank-a-jog-es-a-modern-ertelem-az-alapmitosz.html – 9. (Letöltve: 2019. 08. 05.)

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero