Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Mit jelent a metakogníció? Tudásunk a tudásról

Az embereknek elég határozott elképzelésük van kognitív, így emlékezési és észlelési képességeik minőségéről. Ez a pszichológiában részben a metakogníció kérdésköréhez tartozik. A metakogníció az az észlelés és tudatosság, amelyet az egyén saját gondolkodási folyamatai és kognitív képességei felett gyakorol. A metakognitív képességek lehetővé teszik az egyén számára, hogy tisztában legyen a saját tudásával, megértésével és értelmezésével, valamint azokkal a stratégiákkal, amelyeket alkalmaz a problémamegoldás és a tanulás során. A kutatásokból kitűnő metakognitív önbizalom veszélyes szakadékot teremt az embereknek a képességeikről alkotott becslése és a valóságban meglévő komoly kognitív korlátozottságaik között.1 A továbbiakban ezt „metakognitív szakadéknak” fogom nevezni.

A naiv pszichológia ősi, univerzális túlélési eszközünk.2Az embernek – lévén kialakulása óta társas lény – kulcsfontosságú képessége, hogy megértse más emberek viselkedését. Ehhez pedig elképzelésekkel kell rendelkeznünk arról, hogy mi van a másik fejében, milyen motivációk, érzelmek, hiedelmek lehetnek egyes viselkedések mögött, hogyan hatnak az emberek egymásra stb. Naiv elektromechanikai ismeretekre például nem volt szükség evolúciós környezetünkben, így ezen a területen a tudományos feltételezéseknek nem kell újra meg újra megküzdeniük a Homo sapiensek makacs hiedelmeivel. Az emberek nem gondolják azt magukról, hogy tudnák, hogyan működik egy transzformátor. Ezzel ellentétben az emberi viselkedés törvényeinek tudományos feltárása azzal az alapvető problémával kénytelen szembesülni, hogy a hétköznapi intuíció állandóan betör a tudományos megismerésbe.3 Ami nem egyezik empirikus „eredményeinkkel”, kontraintuitív lesz számunkra, és ellenállást vált ki belőlünk.

Az emlékezet is ilyen terület, mind emlékezünk, és arról is van elképzelésünk, hogy mások mire emlékezhetnek. Feltűnne-e például a körülöttünk lévő embereknek az, hogy tegnap is ugyanaz a póló volt rajtunk? A legtöbb ember azt hiszi, lebukna, hogy nincs tiszta pólója, vagy éppen nem otthon aludt. Ez a feltételezés azonban gyakran téves, az emberek valójában sokkal inkább önmagukkal foglalkoznak, és egyáltalán nem emlékeznek arra, mit hordtunk tegnap. Megnyugtató módon valójában túlbecsüljük, hogy mások mennyire figyelnek fel ránk, és mennyire emlékeznek öltözékünkre, kínos vagy éppen briliáns pillanatainkra („reflektorfény-hatás”).4 Az emlékezettel kapcsolatos elképzeléseink egy része tehát helytelen: nem mérjük fel jól, mitől lesz egy emlék pontos, és sokszor túlbecsüljük, hogy mennyire működik „jól” az emlékezetünk.5

Aki jártas a pszichológiában, az tudja, hogy az észlelésre, emlékezésre és felejtésre vonatkozó pszichológiai és idegtudományi tudásanyag egy külön szakmára valót tesz ki. Itthon az ELTE pszichológia alapszakján feladott „bevezető” tananyag, Baddeley és munkatársai (2010) emlékezetről szóló könyve 653 oldal, ami nem tartalmazza az észlelésre vonatkozó kognitív pszichológiai ismereteket, amelyek ahhoz kellhetnek, hogy megállapíthassuk például, hogy bizonyos fényviszonyok és területi elrendezés mellett egyáltalán mit észlelhetett a tanú (hiszen ha nem észlelhette, nem is emlékezhet rá).6

Ehhez képest, mivel mindannyiunk rendelkezik elképzelésekkel elménk természetéről, azt gondoljuk, a pszichológia alapvető jelenségei a „józan ész” hatókörébe tartoznak, és nem igényelnek szakértőt. Ahogyan azonban egy transzformátort sem lehet a „józan ész” segítségével megszerelni elektromechanikai ismeretek nélkül, úgy az emlékek kérdése sem nélkülözheti a releváns tudományos ismereteket. Ráadásul, amikor emberek a józan ész adta állításokat értékelnek, kiderül, hogy mindenki mást tart a józan ész megnyilvánulásának, és nincs valódi közösségi egyetértés az olyan önmagát magyarázó állításokon túl, mint hogy a háromszögnek három oldala van.7 Ehhez képest az amerikai bíróságok újra és újra a józan észre hivatkozva tagadják meg a pszichológus-szakértők kirendelését.8 Az idézet a State v. Coley, 32 S.W.3d 831 ügyből jól szemlélteti az emlékezeti szakértőkkel kapcsolatos jellemző bírósági közhangulatot:

„A szemtanúk tanúvallomásának nincs olyan tudományos vagy technikai megalapozottsága, amely kívül esne az esküdtszék józan eszén; ezért nincs szükség {emlékezeti} szakértői vallomásra, hogy az esküdtek »megértsék« a szemtanú vallomását. Ráadásul a szemtanú pontosságával kapcsolatos szakértői vallomások nem segítik az esküdtszéket az adott tény megállapításában, mert az a kérdés, hogy hinni kell-e egy szemtanúnak, nem »kérdéses tény«, hanem inkább hitelességi megállapítás.”9

A fenti kutatások vezetőjének egyik kollégáját például szakértői tanúként akarták egy tárgyalásba bevonni a változási vakság és a vizuális percepció modern tudományos ismereteivel kapcsolatban. A bíró nem engedélyezte a pszichológus szakértő bevonását, hiszen azok a jelenségek, amelyeket tárgyalni akart, „összhangban állnak az intuícióval”, és ezért nem igényelnek szakértőt.10 Pedig nagyon sok emlékezeti kérdés kapcsán tévesek az intuícióink. Például ide sorolható az, hogy jó indikátora-e az emlékezeti pontosságnak az emlékező önbizalma, hogyan hat az emlékezetre a stressz, és mennyire manipulálható egy kérdés puszta megfogalmazása által a felidézés tartalma. A következő fejezetben bemutatott nemzetközi szakirodalom is megerősíti: az igazságszolgáltatás szereplőinek nincsen kellően pontos képük saját és általában az emberek kognitív folyamatairól, ez pedig problémát jelent az igazságszolgáltatás gépezetének működése szempontjából.

1	Levin, D. T. – Momen, N. – Drivdahl IV, S. B. – Simons, D. J. (2000): Change blindness blindness: The metacognitive error of overestimating change-detection ability. Visual cognition. 7(1–3), 397–412., 398.
2	Baron-Cohen, S. (1999): The evolution of a theory of mind. In M. C. Corballis – S. E. G. Lea (Eds.): The descent of mind: Psychological perspectives on hominid evolution. Oxford University Press. 261–277.
3	Pléh, Cs. (2008): A pszichológia örök témái: történeti bevezetés a pszichológiába. Typotex. 16.
4	Gilovich, T. – Medvec, V. H. – Savitsky, K. (2000): The spotlight effect in social judgment: an egocentric bias in estimates of the salience of one's own actions and appearance. Journal of personality and social psychology. 78(2), 211.
5	Az átlagemberek és szakértők közötti tudásbeli különbségekről lásd például: Kassin, S. M. – Barndollar, K. A. (1992): The psychology of eyewitness testimony: A comparison of experts and prospective jurors. Journal of Applied Social Psychology. 22(16), 1241–1249.
6	Ehhez ajánlom Scott Freaser TED videóját, aki többek között azt is nagyon jól bemutatja lépésről lépésre, hogyan segíthet egy emlékezeti szakértő a bírósági eljárásban: https://www.ted.com/talks/scott_fraser_why_eyewitnesses_get_it_wrong (Letöltve: 2021. 05. 24., 19:55)
7	Whiting, E. M. – Duncan, J. W. (2024): Framework for quantifying individual and collective common sense. The Proceedings of the National Academy of Sciences. Vol. 121 \| No. 4
8	Benton, T. R. – McDonnell, S. – Ross, D. F. – Thomas III, W. N. – Bradshaw, E. (2007): Has eyewitness research penetrated the American legal system? A synthesis of case history, juror knowledge, and expert testimony.
9	„Eyewitness testimony has no scientific or technical underpinnings which would be outside the common understanding of the jury; therefore, expert testimony is not necessary to help jurors ’understand’ the eyewitness’s testimony. Moreover, expert testimony about the eyewitness’s accuracy does not aid the jury in determining a fact in issue because the question whether an eyewitness should be believed is not a ‘fact in issue’ but rather a credibility determination” (833–834.). Idézi Benton, T. R. – Ross, D. F. – Bradshaw, E. – Thomas, W. N. – Bradshaw, G. S. (2006): Eyewitness memory is still not common sense: Comparing jurors, judges and law enforcement to eyewitness experts. Applied Cognitive Psychology: The Official Journal of the Society for Applied Research in Memory and Cognition. 20(1), 115–129.
10	Levin, D. T. – Drivdahl, S. B. – Momen, N. – Beck, M. R. (2002): False predictions about the detectability of visual changes: The role of beliefs about attention, memory, and the continuity of attended objects in causing change blindness blindness. Consciousness and Cognition. 11(4), 507–527. 524.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero