Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

A kontroll helye és a pozitív illúziók

Fontos-e, hogy olyannak lássuk a világot, amilyen? Érvelhetünk úgy, hogy az egészség pszichológiai működés alapja, hogy minél pontosabb képünk legyen a külvilágról és önmagunkról. Ahogy azonban a könyvből is kiderült, nem naiv tudósok vagyunk, akik az igazságot keresik, inkább politikusok, akik gyártják a tényeket, hogy nekik és választóiknak jól csússzanak. Úgy értékelünk bizonyítékokat és gyártunk érveket, hogy azok igazolják előzetes elméleteinket (megerősítési torzítás). Túlbecsüljük vállalkozásaink sikerét (optimista torzítás), statisztikailag abszurd módon mindenben ügyesebbnek tartjuk magunkat az átlagnál (wobegon-hatás) és túlbecsüljük azt is, mennyi kontrollunk van életük eseményeinek irányításában (a kontroll illúziója). Emellett minél inkább hisz egy felnőtt a szabad akaratban, annál magasabb az önértékelése, és annál valószínűbb, hogy a kontroll helyét belül éli meg.1

Taylor és Brown szociálpszichológusok a számtalan torzítással szembenézve kifejezetten amellett érvelnek: ezek mind pozitív illúziók, amik az emberek mentális egészségének megőrzésében kifejezetten fontosak.2 Az ezen jótékony illúziók nélküli nyers valóság, valójában a depressziósok valósága. A depresszív realizmus hívei szerint a depressziós egyének ismeretelméleti szempontból előnyösebb helyzetben vannak a nem depressziósokhoz képest, és bár a depresszió szociálisan és magánéletileg is káros, a depressziósok pontosabban becsülik meg, mennyi kontrolljuk van az életükben.3 A boldogtalan, de bölcs emberek modelljének részben ellentmond, hogy a depressziósok a kognitív pszichológiai modellek szerint pont, hogy negatív torzításokkal értelmezik a valóságot, és ezek a torzítások vezetnek a depressziós állapothoz.4

Julian B. Rotter pszichológus szerint központi kérdés egy ember életében az, hogy hol van a kontroll helye.5 Egyesek úgy nőnek fel és úgy szervezik tapasztalataikat, hogy belső kontrollt élnek meg, ami azt erősíti, hogy életük eseményeit irányítják, és tetteik közvetlenül befolyásolják életük alakulását (belső kontroll). A kutatások azóta kimutatták, hogy az észlelt kontroll – tehát az egyén meggyőződése arról, hogy mennyi kontrollal rendelkezik – valóban növeli az önbizalmat, a motivációt, az iskolai teljesítményt, segít megküzdeni a szorongással és a depresszióval.6 Mások viszont gyökeresen eltérő attitűddel rendelkeznek és a kontrollt kívül élik meg (külső kontroll). Ezek az emberek úgy érzik, a velük történő eseményekre nincs ráhatásuk, cselekedeteikkel nem tudják meghatározni életük irányát, és inkább külső erők játékszereinek érzik magukat.

A következetes, melegséget árasztó környezet az internalitás kifejeződésének előfutára, míg a kiszámíthatatlan és barátságtalan környezet a személyes tehetetlenség érzéséhez és külső kontrollhoz vezet. Utóbbi sajnos sokkal gyakoribb társadalmilag, gazdaságilag alacsonyabb osztályok között.7 Érdekes, hogy egy amerikai diákokon végzett, metaanalízis azt mutatta ki, az 1960-1990 közötti harminc évben jócskán eltolódott a kontroll helye, mégpedig a külső irányba.8 Emellett empirikusan megerősített az is, hogy a külső kontrollal rendelkező emberek politikailag kevésbé aktívak és jobban befolyásolhatók.9 Ahol nagy mennyiségben szorulnak emberek a társadalom alsó szintjére, a külső kontroll növekszik és újratermelődik, ez pedig aláássa a demokráciához szükséges autonóm cselekvést és fokozza az autoritás iránti pszichés igényt. Ez egy újabb dimenziója annak a kegyetlen gravitációs mezőnek, amit a szegénység okoz.10 Minél közelebb születik valaki ehhez a mezőhöz, annál nagyobb erő fogja ott tartani, meggátolva a mobilitást és a szegénységből való kitörés lehetőségét.

Felmerül a kérdés, ha a kontroll megélése ennyire nyilvánvaló pozitív hatással van ránk, a hiánya pedig nyilvánvalóan negatív, miért akarnánk a determinista világképet erőltetni? A determinista emberkép nem káros-e azáltal, hogy a kontroll helyét átalakítja az emberekben? A szabad akarat, ha egy illúzió is, úgy tűnik, pozitív illúzió. A helyzet azonban nem ennyire fekete-fehér. Az emberi fejlődés korral felfogható úgy is, mint a saját korlátjainkra való folyamatos ráébredés. A felnőttkorban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a társadalom szigorú korlátokat szab életünknek, és sokszor önkényesen jutalmaz vagy büntet embereket. A legfontosabb életkimeneteink – például saját magunk és szeretteink halála – tekintetében pedig egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nincs valódi kontrollunk.11 Ellen Skinner, a kontroll neves kutatója úgy látja, öreg korunkra pszichológusból elkezdünk szociológussá válni, ahogy utólag látjuk mennyi véletlen alakítja életünk történetét.12 Mégsem tűnik úgy, hogy az emberek idővel egyre kevésbé lennének morálisak vagy boldogak attól, hogy a kontroll illúziója természetes módon erodálódik. Talán Ernest Becker antropológusnak van igaza, aki szerint az emberi élet az illúzió és a nyersvalóság határán elviselhető, se az illúzióban történő túlzott eltévelyedés (skizofrénia), sem a nyersvalóságban való lét (depresszió) nem élhető.13

A szabad akarat, ha csak a kulturális evolúció teremtette politikai konstrukció, akkor is lehet értelme megvédeni, mint a demokráciát vagy más hasznos fogalmi találmányokat. Daniel Dennett a következő példán keresztül érvel a fenti mellett.14 A Dumbo című mesében, a varjak megpróbálják megtanítani repülni a kiselefántot. Az egyik varjúnak zseniális ötlete támadt, amikor Dumbo nem látja, kihúz egy tollat barátja szárnyából, majd odaadja a kiselefántnak, mint varázslatos toll, amitől bárki tud repülni. Dumbo aztán ténylegesen repülni tud, hála a pozitív gondolkodásnak és az önbizalomnak, amit a varázslatos toll biztosított. Persze egy szkeptikus, okoskodó varjú megszólalhatott volna: „Varázslat, márpedig nincs, így varázserőjű toll sem létezhet, ha tudsz repülni, magadtól tudsz.” Dumbónak azonban inkább a morális támogatásra volt szüksége az adott pillanatban, nem a tudományos leleplezésére és demisztifikálására. Elvegyük-e tehát a varázstollat az emberektől?

1	Rakos, R. F. – Laurene, K. R. – Skala, S. – Slane, S. (2008): Belief in free will: Measurement and conceptualization innovations. Behavior and Social Issues. 17, 20–40.
2	Taylor, S. E. – Brown, J. D. (1988): Illusion and well-being: a social psychological perspective on mental health. Psychological bulletin,.103(2), 193.
3	Alloy, L. B. – Abramson, L. Y. (1979): Judgment of contingency in depressed and nondepressed students: Sadder but wiser? Journal of experimental psychology: General. 108(4), 441.
4	Ackermann, R. – DeRubeis, R. J. (1991): Is depressive realism real? Clinical Psychology Review. 11(5), 565–584.
5	Rotter, J. B. (1966): Generalized expectancies for internal versus external control of reinforcement. Psychological monographs: General and applied. 80(1), 1.
6	Skinner, E. A. (1995): Perceived control, motivation, and coping.
7	Levin, V. M. (1992): Locus of Control: Its Relationship to Gender, Ethnicity and At-Risk Students.
8	Twenge, J. M. – Zhang, L. – Im, C. (2004): It's beyond my control: A cross-temporal meta-analysis of increasing externality in locus of control, 1960–2002. Personality and social psychology review. 8(3), 308–319.
9	Hankiss, E. (1982): Társadalmi csapdák; Diagnózisok (Vol. 2). Magvető.
10	Mullainathan, S. – Shafir, E. (2018): A szűkösség pszichológiája. HVG Kiadó.
11	Skinner, E. A. (1995): Perceived control, motivation, and coping. 122.
12	Skinner, E. A. (1995): Perceived control, motivation, and coping. 118.
13	Becker, E. (2024): Denial of death. Kepustakaan Populer Gramedia.
14	Dennett, D. C. (2004): Freedom evolves. Penguin.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero