Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Köszönetnyilvánítás

„Minden út egyforma: sehova sem vezet. De amelyik útnak nincs szíve, azon örömtelen utazni.”

Carlos Castaneda

Tudom, hogy a köszönetnyilvánítást nem sokan olvassák el, de ha még van egy oldalnyi ideje, nézzen rá, mennyi ember van, akik nélkül ez a könyv nem jött volna létre. Aki csak a rövid verzióra kíváncsi: köszönöm azoknak, akik velem voltak, vannak, és akiket elvesztettem.

A legtöbbet azoknak köszönhetem, akik mellettem voltak már akkor is, amikor még nem voltam szobatiszta. Szüleim keményen dolgoztak azon, hogy életben tartsanak, én pedig cserébe éjszakai hangos sírással terrorizáltam őket. Kutatásokból jól látszik, hogy bár a szülők úgy emlékeznek vissza a gyermeknevelésre, mint életük legboldogabb időszakára, valójában egy emlékezeti torzítást élnek át.1 A szülők tapasztalati boldogságszintje szinte mindig csökken a gyermek születése után, ugyanis egy nukleáris családban gyermeket nevelni óriási próbatétel. Később azonban a szülők a gyermekük felnevelésére értelmes, jelentőségteljes tevékenységként emlékeznek vissza, amire a „boldogság” szót használják. Ez azonban valójában a tetteikkel való jelenbeli megelégedettséget, azok erkölcsi helyeslését fejezi ki. Ezért különösen hálás vagyok szüleimnek, Czabán Györgynek és Miszori Ildikónak, hogy ebben a nehéz életszakaszban is feltétel nélküli szeretettel támogattak, és ezzel megadták nekem a biztonságos kötődés ajándékát. A modern kötődéskutatások szerint, ha a korai gyermekkorban reagálnak az igényeidre és támogatnak, az egy életre meghatározza, hogy biztonságos helynek éled-e meg a világot. Sajnos, ez egy ritka ajándék: Lukács Liza kutatásai szerint csak a magyar felnőttek 31,4%-a tekinthető tisztán biztonságosan kötődőnek, ami kimagaslóan rossz arány.2

Emellett szavakba nehezen foglalható hálával tartozom nagyszüleimnek, amiért túlélték a 20. század borzalmait, és nem őrültek bele a sok megpróbáltatásba, amelyet ez a korszak eléjük állított. Sőt, képesek voltak a traumák helyett erőforrásokat továbbadni, amelyek azóta is szabadon áramlanak családunkban. Külön köszönet Zsitva Máriának, aki a haláltábor borzalmait is túlélte, hogy hazatérhessen gyermekéhez. Sokan azt mondják, hogy a barátait az ember maga választja, a családját pedig kapja. Én azonban, ha választhatnék, akkor is ezeket az embereket szeretném az életemben tudni. Így köszönöm, hogy Czabán Vera a nővérem, Miszori István a nagybátyám, Nyári Nóra a keresztanyám és Schill Janka a kereszttestvérem. Hálás vagyok keresztapámnak, Schill Róbertnek is, hogy vele tölthettem 30 évet – és nagyon fáj, hogy már nem oszthatom meg vele e könyv lapjait. Ugyanígy szeretettel gondolok minden Czabánra, Miszorira és Salíra a családban.

A szakmai munkámban rengeteget kaptam Grád András témavezetőmtől, aki már hallgató korom óta inspirál. Ismeretlen diákként kerestem meg Bencze Mátyást, aki az első pillanattól kezdve tüzetesen válaszolt a kérdéseimre, még akkor is, ha zaklatóan sok levelet írtam neki. Boros János, mint jó tudós, szintén mindig nyitott volt a gondolataimra, és értékes visszajelzéseivel nagyban segítette a munkámat. Köszönet Fleck Zoltán tanszékvezetőnek iránymutatásaiért és támogatásáért. Külön köszönöm Torma Juditnak, aki rengeteget tett a magyar jogpszichológia fejlődéséért, és akitől sokat tanulhattam. Hálás vagyok Vinnai Edinának is, aki nélkül a Miskolci jogpszichológia szakjogász képzés nem valósulhatott volna meg. Köszönöm Fazekas Jánosnak, hogy már az egyetemi éveim kezdetétől mentorált és támogatott. Köszönöm Fáber Ágostonnak, hogy a könyvem tüzetesen átnézte, és segített a pszichológia és a szociológia elveinek összekapcsolásában. Sokat tanultam tőlük, és sokat köszönhetek az Új Egyenlőség tudományos műhely csapatának, különösen Éber Márk Áronnak és Köves Alexandrának. Köszönöm Csaba Benedeknek és Balogh Dávidnak, hogy évek óta stimulálnak kimagasló intellektusukkal. Köszönöm Kőszegi Ferencnek, hogy segített a szövegszerkesztésben. Végül, de nem utolsósorban, köszönet illeti a magyar kognitív pszichológia nagymesterét, Pléh Csabát, valamint tanítványát, Forgács Bálintot az inspiráló munkájukért.

Köszönet Csibi Vilmosnak, hogy már a bugos béta verziómat is befogadta. Köszönet Deák Kristófnak, Reichert Rudolfnak, Galeotti Dórának és Álmosnak, Lukács Áronnak, Oláh Katának, Milbacher Dánielnek, Mecseki Csabának, Alexander Bergernek, Csernai Lillának, Zsiri Vandának, Mohamed Nurnak, Kun Balázsnak, Lőrinczi Lillának, Hegedűs Arnónak, Takács Eszternek, Babócsy Júliának, Hodula Máténak, Kempler Károlynak, Urbán Kristófnak, Csizmazia Orsinak és sok más embernek, hogy barátként támogattak az évek során.

Köszönöm Mekler Zsuzsának, hogy emlékeztetett a köszönetnyilvánítás fontosságára.

1	Hansen, T. (2012): Parenthood and happiness: A review of folk theories versus empirical evidence. Social indicators research, 108, 29–64.
2	Lukács, L. (2020): Hogyan szeretsz. Kötődési sebeink gyógyítása. Budapest.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero