Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

A Homo oeconomicus és a racionális döntés elmélete

Egy anekdota szerint a Columbia Egyetem egy professzora választás elé került: maradjon-e aktuális munkahelyén, vagy menjen inkább át egy rivális egyetemre. Nagyon sokat gondolkodott, majd egy kollégája azt javasolta neki, használja az elméletet, amelyet maga szokott tanítani a saját hallgatóinak: számolja ki a várható hasznosságokat, ahogyan a normatív döntéselmélet előírja, és döntését hozza meg a kapott eredménynek megfelelően. A filozófusprofesszor ingerülten azt válaszolta: „Ugyan már! Ez most komoly!”1

Milyen a pszichológia által annyit kritizált racionális emberkép? A racionális embernek számos filozófiai előképe van, modern kori és jogban használt változatára azonban leginkább a közgazdaságtanban kidolgozott Homo oeconomicus hatott. A Homo oeconomicus atyjának Adam Smitht szokták tekinteni, bár nála még alapvetően egy komplex morális karakterről van szó. Ezt majd Stuart Mill és más későbbi közgazdászok kezdik el lecsupaszítani, aminek eredményeként jön létre a ma jól ismert, emberi elemeket csak nyomokban tartalmazó Homo oeconomicus. A 20. század elején a Homo oeconomicusunk Frank Knighttól például kifejezetten szuperhumán képességeket kapott, mintha hősünket megharapta volna egy radioaktív közgazdász: megjelent a tökéletes informáltság és előrelátás képessége, amivel oeconomicusunk minden árat és terméket össze tud hasonlítani a piacon.2 Adam Smith utódai ezt azért tették, mert matematikailag levezethető, szilárd természettudományos modelleket akartak létrehozni. A közgazdászok, mint sok más társadalomtudós, beleestek a klasszikus csapdába: megirigyelték, ahogy a newtoni fizika egy atomból elegáns törvényeket tudott alkotni, és képes levezetni minden mozgást az univerzumban.

A modern Homo oeconomicus főbb ismertetőjegyei végül a következők lettek:

Konzisztens preferenciákkal rendelkezik. – Azaz tudom, hogy a csokifagyit jobban szeretem, mint a vaníliát, és legyen reggel vagy este, hétvége vagy hétköznap, a csokifagyi mindig veri a vaníliát.
Mindig képes racionális döntéshozatalra. – Legyek másnapos vagy szerelmes, a csokifagyi preferenciám alapján logikusan tudok választani a cukrászdában.
Önző, haszonmaximalizálásra törekszik, elszigetelt. – Az egész bödön csokifagyit magam megeszem, ha tehetem. Esetleg megosztom, ha később ebből előnyöm származhat.
Valamennyi információ a rendelkezésére áll. – Az összes fagyi ízét össze tudom vetni, tudom, hol mennyibe kerül, és tudom, mik a fagyievés előnyei és hátrányai.
Az ember a cselekedetei következményeit figyelembe véve teszi azt, amit tesz. – Amikor megeszem a bödön csokifagyit, számolok vele, hogy a finom lakoma növeli a cukorbetegség kockázatát, és így, bár boldogabb, de rövidebb életre számíthatok, ha gyakran járok a cukrászdába.

Ez az emberkép, ahogy a modern közgazdaságtan is, nagyon sokáig sikeresnek tűnt. A Homo oeconomicussal dolgozni hálás feladat: könnyen kezelhető és matematikailag modellezhető, e modelleknek pedig a 20. század közepén az emberi viselkedés tekintetében magas predikciós értéket tulajdonítanak.3 A szociológia és a politikatudomány a fentiek miatt elkezdte adaptálni a racionális emberképet és köré építeni a maga elméleteit. Ilyen szerelemgyerek a társadalmi döntések elmélete (public choice theory), amely átveszi a klasszikus közgazdaságtan „kifinomult” eszközrendszerét, és alkalmazza azt a politikai és kormányzati szektorra.4 Ezt a manővert Buchanan a „romantika nélküli” politika megszületéseként aposztrofálja. A probléma ezzel csak az, hogy a racionális, önérdekkövető, fix preferenciákkal rendelkező ember a mai pszichológia tükrében inkább tűnik romantikus ábrándnak, semmint reális emberképnek.

A közgazdászokat követő egyéb társadalomtudósok tehát a komplex szociális jelenségeket általánosságban is racionális, individuális cselekvésekre bontva kezdték el elemezni. Apró darabkákra szabdalták a társadalmat, és megértéséhez a közgazdaságtani modelleket alkalmaztak, csak kicseréltek néhány elemet. A termékek és szolgáltatások helyett a csere tárgyául szolgáló erőforrások az idő, a figyelem, az információ, az elismerés és a státusz lettek.5 Ezt a megközelítést hívjuk „racionális döntés elméletnek” (rational choice theory). A racionális döntés elmélete szerint az individuum cselekvése során megfontolja a döntési alternatívák kimeneteleit, majd racionálisan kiválasztja közülük azt, amelyik a legnagyobb hasznot hozza számára.6 Igazából bármit lehet így elemezni. A párválasztás végül is egy párkapcsolati piacon végzett, racionális cselekvés. Az ember feladata, hogy maximalizálja a hasznosságát, tehát a legmegfelelőbb tulajdonság-portfólióval rendelkező partnert találja meg. A kapcsolatoknak vannak érzelmi költségei, de előnyei is, amelyeket racionálisan mérlegelünk – Klári szép és nyugodt, de kicsit unalmas is. A jog is megpróbál ebbe beleszólni, például előnyöket állít a házasság mellé, vagy épp a váláshoz költségeket rendel, ezzel befolyásolva, milyen kapcsolati modelleket választanak az emberek.

George C. Homans, a racionálisdöntés-elmélet egyik megalapozója még alapvetően behaviorista pszichológiai elvekből indult ki. Érdekes, hogy az elismerést helyezi elméletei középpontjába mint a szociális interakciók legerősebb valutáját.7 Ha megnézzük, melyek ma a legfontosabb építőkövei önbecsülésünknek ‒ like-ok, szivecskék, matchek, retweetek –, anekdotikus alapon ugyanarra juthatunk: az elismerés szimbolikus formái dominálják a szociális érintkezéseket. A racionálisdöntés-elmélet pszichológiai alapjai azonban idővel teljesen lekoptak. A legtöbb szerző szerint ugyanis mindegy, hogy a pszichológia mit állapít meg az embert mozgató erőkkel kapcsolatban. Az emberek, ha nem is racionálisak, úgy cselekednek, mintha racionálisak lennének.8 Ez a híres Milton Friedman-féle F-csavar (F-twist), mely szerint egy feltételezésnek nem kell reálisnak lennie, hogy tudományos hipotézisek alapjául szolgáljon, elegendő, ha megfelelő predikciós értékkel rendelkezik.9 Ezeket az elméleteket erős módszertani individualizmus jellemzi, azaz minden szociális jelenséget az egyéni döntések aggregátumaként képzel el.

A racionálisdöntés-elmélet azonban sok kérdésre csak toldozva-foldozva tud választ adni. Az egyik ilyen a kollektív cselekvés problémája. Az egyéni hozzájárulásoknak a kollektív cselekvésekben általában nincs szignifikáns hatásuk, ellenben költségesek az adott cselekvő számára.10 Szinte kizárt, hogy pont a mi szavazatunk döntsön el egy választást. Ezért részt venni a parlamenti választáson a racionális egyén szempontjából pont annyira irracionális, mint a lottózás. Akkor miért tájékozódjunk a politikáról és álljunk sorba vasárnap az urnáknál? Egy racionális szereplőnek végül nem kellene részt vennie kollektív cselekvésekben, mégis szavazunk, és szakszervezeteket alapítunk. A racionális döntés elmélete nem igazán tud mit kezdeni továbbá a szociális normákkal, a morális és érzelmi elköteleződéssel, illetve az önzetlen viselkedéssel sem.11

A toldozás-foldozás kontraproduktivitására Duncan Foley hívja fel élesen a figyelmet: ezek a törekvések végül nem azt bizonyítják, hogy az emberi viselkedés racionális, hanem hogy megfelelő leírással racionalizálható.12 Minden egyes ragtapasznak szánt hozzáadott magyarázat csak komolytalanabbá teszi az alapállítást. A racionális modellezés nemcsak elméleti alapjaiban hibás, hanem a vizsgált jelenséghez képest túlzottan leegyszerűsítő (redukcionista) is. Egy dolgot annyira egyszerűvé kell tenni, amennyire csak lehet, de semmivel sem egyszerűbbé.13

Az 1970-es évek társadalomtudományi konszenzusa az emberi természetről mégis alapvetően aköré épült, hogy az ember racionális lény, normál esetben józanul gondolkozik, ha éppen nem, akkor csak az érzelmek zavarják meg a gondolkodást.14 A viselkedési közgazdaságtan ehhez képest megváltoztatta az emberi természet előjelét. Egy pszichológus számára magától értetődő tény, hogy az emberek se nem teljesen racionálisak, se nem teljesen önzők, az ízlésünkről pedig sok dolgot lehet mondani, csak azt nem, hogy állandó lenne.15 Én például összevissza választok a fagyik közül a cukrászdában, és lefagyok, ha túl sok ízből kell választanom. Az emberi gondolkodás normális menetében szisztematikus hibák vannak, aminek okai a megismerés mechanizmusaira vezethetők vissza. A racionális modellek predikciós értéke pedig éppen ezért a valóságban empirikusan cáfolható.

Ennek a fordulatnak a hatására, úgy látszik, elbizonytalanodott a társadalomtudományi konszenzus. Ennek a fő motorja pedig a pszichológia, a változásnak pedig előbb-utóbb tükröződnie kell a jogtudományban is. Mivel az emberi döntéshozatal bizonyítottan irracionális, élhetünk a gyanúperrel, hogy a jogi döntéshozatal is sokszor irracionális elemeket tartalmaz. Fordítva megfogalmazva mi bizonyítja azt, hogy éppen a jogi döntéshozatal lenne az emberi döntéshozatal többi (pénzügyi, politikai, magánéleti) részétől eltérően racionális?

1	Csépe V. – Győri M. – Ragó A. (2008): Általános pszichológia 3. Nyelv, tudat, gondolkodás. Osiris Kiadó, Budapest. 236
2	Raworth, K. (2017): Doughnut economics: seven ways to think like a 21st-century economist. Chelsea Green Publishing. Ebook 3. fejezet, Nurture human nature: from rational economic man to social adaptable humans.
3	Browning, G. – Halcli, A. – Webster, F. (Eds.) (1999): Understanding contemporary society: Theories of the present. Sage. 126.
4	Buchanan, J. M. – Tollison, R. D. (Eds.) (1984): The Theory of public choice II (Vol. 2). University of Michigan Press.
5	Browning, G. – Halcli, A. – Webster, F. (Eds.) (1999): Understanding contemporary society: Theories of the present. Sage. 127.
6	Browning, G. – Halcli, A. – Webster, F. (Eds.) (1999): Understanding contemporary society: Theories of the present. Sage. 128.
7	Browning, G. – Halcli, A. – Webster, F. (Eds.) (1999): Understanding contemporary society: Theories of the present. Sage. 129.
8	Browning, G. – Halcli, A. – Webster, F. (Eds.) (1999): Understanding contemporary society: Theories of the present. Sage. 129.
9	Friedman, M. (1953): Essays in positive economics. University of Chicago Press.
10	Browning, G. – Halcli, A. – Webster, F. (Eds.) (1999): Understanding contemporary society: Theories of the present. Sage. 132.
11	Browning, G. – Halcli, A. – Webster, F. (Eds.) (1999): Understanding contemporary society: Theories of the present. Sage. 133–34.
12	Foley, D. K. (2004): Rationality and ideology in economics. Social Research. 329–342., 335.
13	“Everything should be made as simple as possible, but no simpler.” (Ha minden igaz, mondta Albert Einstein) Einstein, A. (2011): The ultimate quotable Einstein. Princeton University Press. 475.
14	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 13.
15	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 309.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero