Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Önzőbb lesz az, aki elvégez egy közgazdaságtani kurzust?

A közjavak nevű játék lényege, hogy mindenkinek ugyanakkora kiindulási tőkéje van, amiből a játékosok minden körben adhatnak valamennyit a közös készletbe, majd ezt a kísérletvezető megtöbbszörözi, és egyenlően visszaosztja. Minél nagyobb az egyéni hozzájárulás mértéke, annál jelentősebb a közös haszon, de nem feltétlenül éri meg sokat adni egyénileg, mert a visszaosztás már egyenlő arányban történik. Az élősködő stratégia nyereséges az egyénnek, mert aki nem ad bele semmit, az is kap vissza, de ha mindenki potyautas magatartást kezd követni, elfogynak a közjavak.

Ez egy tipikus szociális dilemma, amely mindenhol körülvesz minket a társadalomban. Ha valaki „bliccel” a tömegközlekedésen, tehát nem járul hozzá az utazás közös költségeihez, attól még nem megy tönkre a BKV, és a potyautas ingyen élvezheti a közös jószágot. Ha viszont többségbe kerülnek azok, akik nem fizetnek az utazásért, a tömegközlekedési rendszer előbb-utóbb csődbe megy. Így végül mindenki jóval rosszabbul jár, mintha megvásárolta volna a pár ezer forintos bérletet, mert taxival vagy személygépkocsival kell közlekednie, aminek költségei jóval magasabbak, mint a közösségi közlekedésé. Bár azt hinnénk, hogy az emberek önzők, mint a Homo oeconomicusok, és rövid távú hasznaik miatt mindig a potyautas magatartást választanák, a valóságban itt is inkább az együttműködés jellemzi az egyéneket. A nagy többség a közjavak játékában hozzájárul a közös javakhoz.1 Amikor viszont közgazdaságtan hallgatókkal játsszák a közjavak játékot, azok nagyobb valószínűséggel tanúsítanak potyautas magatartást, mint más hallgatók.2

Szintén az együttműködés és önzés stratégiáit teszteli a fogolydilemma játék, amelyben két gyanúsított döntheti el, hogy vall-e egymás ellen, vagy hallgat és védi társát. Ha mindketten együttműködnek, alacsonyabb összbüntetésre számíthatnak; ha viszont valaki elárulja a másikat, akár büntetés nélkül is szabadulhat. Fogolydilemma helyzetben a közgazdaságtan hallgatók 60%-ban vallottak társuk ellen, szemben a nem közgazdász szakos hallgatókkal, akik csak az esetek 38%-ában tették ezt.3 Érdekes, hogy a kutatók a börtönben konkrét rabokkal is eljátszatták a dilemmát. Az elítélt bűnözők 55,6%-a működött együtt az egyidejű fogolydilemma helyzetben, ami jobb arány, mint a közgazdaságtan hallgatóké.4 Közben érdekes, hogy az amerikai középiskolai szintfelmérő teszten minél jobban teljesítenek egy iskola diákjai, annál nagyobb arányban működnek együtt a fogolydilemma játékban. Ebből úgy tűnik, hogy minél okosabb egy csoport, valójában annál együttműködőbb.5

Emellett már néhány közgazdaságtani kurzus elvégzése is pozitívabb attitűdöt hoz létre a kapzsisággal és a saját önzőségünkkel kapcsolatban.6 Ez a gravitálás a Homo oeconomicus felé a kurzusok oktatói esetében is megfigyelhető. Magasabb jövedelmük ellenére a közgazdászprofesszorok voltak a legkevésbé nagylelkűek nagy jótékonysági szervezeteknek nyújtott adományaik tekintetében, illetve a különböző diszciplínák oktatói közül náluk volt a legmagasabb a semmit sem adományozók aránya.7 Sajnos a viselkedési közgazdaságtan kutatásai azt már nem igazolják, hogy a pénzügyi és gazdasági szakemberek racionálisabban is viselkednének, sőt. Éppen azt mutatják meg, hogy ugyanannyira hibás döntéseket hoznak, így végül az elméletből az marad meg, amit a racionalitáson kívül tartalmaz: megnövekedett önérdekkövetés, belső értékek helyettesítése külső értékekkel, mint pénz és haszon, individualizmus és az ezekből következő csökkenő szolidaritás és empátia. Ezen eszmék indoktrinációja gyakran költséges a személyes és a kollektív jólétünk szempontjából is.8

A proszociális viselkedés egyik legfontosabb meghatározói közé tartozik, hogy mások viselkedésével kapcsolatban milyen meggyőződéseink vannak.9 Az önző emberek világában a legrosszabbat várjuk egymástól, és mivel viselkedésesünket hozzáigazítjuk elvárásainkhoz, az, hogy a legrosszabbra számítunk másoktól, a legrosszabbat fogja kihozni belőlünk is. Ehhez elegendő csak emlékeztetni minket közgazdaságtani fogalmakra. Vállalati vezetők, miután olyan szavakat tartalmazó rejtvényeket oldottak meg, mint „nyereség”, „költségek”, „növekedés”, sokkal kevésbé voltak empatikusak, amikor egy rossz hírt kellett közölniük valamely kollégájukkal.10

De a modern közgazdaságtan és a fogyasztói kapitalizmus köré épült elméleti fogalmak nem csak a közgazdászokban aktiválnak a társadalmi együttműködés szempontjából nem túl szerencsés értékeket. A pénz gondolata csökkenti segítőkészségünket, és mi magunk is kevésbé kérünk tőle másoktól segítséget.11 Egy másik kísérletben egy képzeletbeli szárazság idején, vízhiányos állapotban kellett az embereknek négy háztartás egyikével azonosulniuk és boldogulniuk.12 A résztvevők egyik felét a feladat leírásában fogyasztókként aposztrofálták, a másik felét individuumként. Milyen hatása volt vajon egyetlen szó megváltoztatásának a viselkedésre? Azok, akik fogyasztói keretben kapták a feladatot, kisebb mértékű személyes felelősséget éreztek az erőforrás-dilemmával kapcsolatban, jelentősen alacsonyabb fokú volt a bizalmuk a szomszédokkal szemben, és sokkal kevésbé tekintették partnernek a többieket ebben a szorult szociális helyzetben.

Az emberi viselkedés szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy éppen melyik identitásunkat aktiválják. Ha például egy migrációs válság közepén az emberek nemzeti identitását hangsúlyozzuk, az adott társadalom bizonyára sokkal kevésbé szolidáris magatartást fog tanúsítani, mintha univerzális emberi minőségét és identitását hívnák életre. Az ügyes hatalomtechnikusok ezzel tisztában vannak, és mindig kényesen figyelnek arra, hogy olyan szavakkal szólítsanak meg minket, amelyek a számukra előnyös identitásokat és viselkedésmintákat erősítenek meg.

Mindebből látszik tehát, hogy az eszméknek következményei vannak, és efelől a bírók sem tekinthetők kivételnek. Egy 2022-es kutatás azt vizsgálta, hogy megváltoztatja-e az amerikai bírák döntési mintázatát, ha elvégeznek egy hagyományos jog- és közgazdaságtani kurzust. A Manne Közgazdaságtani Intézet 1976 és 1999 között egy intenzív kurzus keretében a szövetségi bírák csaknem felét képezte. A kutatók az idejáró bírák több mint 1 millió határozatát elemezték, és összehasonlították azokat a kurzust nem elvégző bírók ítéleteivel. Az derült ki, hogy a kurzust elvégző bírák átvették és elkezdték alkalmazni a közgazdaságtan nyelvezetét ítéleteik indoklásában, de azok kimenetele is megváltozott. A közgazdaságtant tanult bírók engedékenyebbek lettek antitröszt ügyekben, konzervatívabban ítélkeztek gazdasági ügyekben, és többször ítélkeztek a szabályozó hatóságok, így például a környezetvédelmi hatóságok ellen.13 Emellett a közgazdaságtant végzett bírók szigorúbban kezdtek ítélkezni büntetőügyekben. Mivel a hagyományos joggazdaságtan racionális keretben értelmezi a bűnözést, a hosszabb büntetési tételek logikusan következnek az elméletből. Hiszen a bűnözés eleve azért van, mert a racionálisan mérlegelő bűnöző számára a várható büntetés nem elég súlyos, így a bűnözés csökkentéséhez a „költségek”, azaz büntetések szigorítása szükséges.14

1	Bereczkei, T. (2008): Az erény természete. Evolúciós stratégiák a proszociális viselkedés hátterében: Grastyán-emlékelőadás. Magyar Pszichológiai Szemle. 63(4), 613–631.
2	Marwell, G. – Ames, R. E. (1981): Economists free ride, does anyone else?: Experiments on the provision of public goods, IV. Journal of public economics. 15(3), 295–310.
3	Frank, R. H. – Gilovich, T. – Regan, D. T. (1993): Does studying economics inhibit cooperation? Journal of economic perspectives. 7(2), 159–171.
4	Khadjavi, M. – Lange, A. (2013): Prisoners and their dilemma. Journal of Economic Behavior & Organization. 92, 163–175.
5	Jones, G. (2008): Are smarter groups more cooperative? Evidence from prisoner's dilemma experiments, 1959–2003. Journal of Economic Behavior & Organization. 68(3-4), 489–497.
6	Wang, L. – Malhotra, D. – Murnighan, J. K. (2011): Economics education and greed. Academy of Management Learning & Education. 10(4), 643–660.
7	Frank, R. H. – Gilovich, T. – Regan, D. T. (1993): Does studying economics inhibit cooperation? Journal of economic perspectives. 7(2), 159–171., 162.
8	Kasser, T. – Cohn, S. – Kanner, A. D. – Ryan, R. M. (2007): Some costs of American corporate capitalism: A psychological exploration of value and goal conflicts. Psychological Inquiry. 18(1), 1–22.
9	Stout, L. A. (2014): Law and prosocial behavior. The Oxford handbook of behavioral economics and the law. 195–212.
10	Molinsky, A. L. – Grant, A. M. – Margolis, J. D. (2012): The bedside manner of homo economicus: How and why priming an economic schema reduces compassion. Organizational Behavior and Human Decision Processes. 119(1), 27–37.
11	Vohs, K. D. – Mead, N. L. – Goode, M. R. (2006): The psychological consequences of money. Science. 314(5802), 1154–1156.
12	Bauer, M. A. – Wilkie, J. E. – Kim, J. K. – Bodenhausen, G. V. (2012): Cuing consumerism: Situational materialism undermines personal and social well-being. Psychological Science. 23(5), 517–523.
13	Ash, E. – Chen, D. L. – Naidu, S. (2022): Ideas have consequences: The impact of law and economics on american justice (No. w29788). National Bureau of Economic Research.
14	Becker, G. S. (1968): Crime and Punishment: An Economic Approach. In The economic dimensions of crime., Palgrave Macmillan, London.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero