Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

A gondolatok kigondolják magukat! De pontosan hogyan?

A modern döntéspszichológia oldaláról az új emberképet legrövidebben talán Dan Ariely pszichológia és a viselkedési közgazdaságtan-professzor könyvének címével lehet összegezni: kiszámíthatóan irracionális.1 Az ember döntései során folyamatosan hibázik, de nem véletlenszerűen teszi azt, hanem az emberi gondolkodás és megismerés mechanizmusaiból fakadóan, szisztematikusan. De mégis miért követünk el ennyi hibát? A kérdés megválaszolásához le kell ásnunk az alapokig, és meg kell néznünk, hogyan működik a kortárs kognitív pszichológia szerint az emberi gondolkodás.

A modern kognitív pszichológia az érthetőség kedvéért az ember mentális folyamatait két nagyobb rendszerbe gyűjti.2 Az egyik a gyors gondolkodás, azaz az első rendszer: ez az automatikus, nem-tudatos, intuitív és asszociatív részünk. A másik pedig a lassú gondolkodás, azaz a második rendszer. Ez a racionális, logikus problémamegoldó énünk, amivel alapvetően azonosulunk.3 Ők a bennünk zajló történet főhősei, gondolkodásunk két hatalmi centruma.

Hogy mikor melyiket használjuk, arra Daniel Kahneman a következő könnyen letesztelhető példát szokta felhozni. Amikor megkérdezik tőlünk, mennyi 2+2, gondolkodás nélkül rávágjuk az eredményt, hogy 4. Figyeljük meg, hogy a válasz egyszerűen megjelent az elménkben, mi pedig kimondtuk anélkül, hogy tudatos erőfeszítést kellett volna tennünk. Valójában nem tudjuk megmondani, honnan tudjuk a választ. Ez az első rendszer, automatikus, gyors, és nem társul hozzá a tudatos kontroll élménye.

Amikor megkérdezik tőlünk, mennyi 3+6*4, akkor viszont elkezdünk számolni. Koncentrálunk, tudatosan összeadunk, szorzunk, majd előbb-utóbb eljutunk az eredményig. Itt van egy ellenőrizhető mentális műveletsor, egy logikai láncolat, amiben a kiindulópontból eljutunk az eredményig. Ez a második rendszer. A második rendszer alkalmazása erőfeszítést igénylő mentális tevékenység, vele jár a szereplői lét, a választás, a koncentrálás szubjektív élménye. A legtöbb ember ezzel a tudatos, mérlegelő énnel azonosul.

Itt van azonban az egyik csavar a történetben. A második rendszerünkkel azonosítjuk magunkat, ezért azt gondoljuk, a tudatos gondolkozásból származnak meggyőződéseink és döntéseink. Úgy érezzük, a tudatos énünk gondolja ki a fejünkben lévő gondolatokat.4 A pszichológiai valóság azonban ezzel ellentétes. A második rendszer meggyőződéseinek és átgondolt döntéseinek a fő forrása nem a logikus gondolkodás, hanem az első rendszer csapongó benyomásai és asszociációi.5 A „magasabb” kognitív folyamatok, amelyeket tipikusan gondolkodásnak nevezünk, így az érvelés, döntéshozatal és szociális ítélőképesség nagyban meghatározott tudatelőttes, implicit gondolkodási folyamatok által. A modern kognitív pszichológia pont ezért egy nagyon nehezen lenyelhető pirula. Amit a gondolkodásról gondolunk, nagyrészt hibás.

Az első és a második rendszer legtöbbször egyszerre fut, a második általában alacsony energiaszinten. A második rendszer tulajdonképpen „lusta”, ha nem muszáj, nem szeretne energiát pazarolni.6 Az idegrendszer az egyik legnagyobb energiafelhasználású szervünk, így a fölösleges elemző gondolkodás nem gazdaságos. Ha valamilyen nagy erőfeszítés elé nézünk, például ha egy doktori disszertációt írunk, hajlandó átvenni az irányítást, de a hétköznapokban inkább az első rendszerre hagyja a munka nagyját. Tulajdonképpen a modern kognitív pszichológia szerint, nagyrészt automata pilóta üzemmódba vagyunk kapcsolva. Ez sematikusan a következő módon írható le:

A külvilágból érkező ingereket befogadjuk, majd tudat alatt feldolgozzuk. Példa: meglátunk egy élőlényt, azonosítjuk, hogy ember és feldolgozzuk az arcvonásait.
Az első rendszer a nem-tudatos feldolgozás eredményei alapján folyamatosan ötletekkel bombázza a második rendszert: benyomások, intuíciók, szándékok és érzelmek formájában. Ha becsukod a szemed, és egy ideig csak a belső mentális térre fókuszálsz, könnyen láthatod, sosincs megállás. Nem te vagy az úr, gondolatok, érzések, érzetek ugrálnak be és ki. Mi pedig akármennyire igyekszünk, nem tudjuk lecsillapítani ezt a folyamatos zsibongást. Ezért is nagyon nehéz meditálni, azaz tudatosan irányítani vagy abbahagyni a gondolatok folyamát.7 Példa: a meglátott emberről kialakul egy gyors benyomásunk, például szimpatikus és megbízható személyiség.
A második rendszer ezeket a benyomásokat és intuíciókat meggyőződéssé, a késztetéseket pedig szándékolt cselekvéssekké alakítja.8 Úgy érezzük, „kigondoltuk” őket, pedig csak valamelyik automatikus mentális folyamat dobta be őket a tudatosság terébe. Példa: a kezdeti benyomásunkat az emberről megérveljük, például hogy nagyon értelmes gondolatai voltak a pszichológiával kapcsolatban, és ezért szimpatizálunk vele.

A második rendszer, mivel „lusta”, legtöbbször minimális módosítással vagy anélkül veszi át az első rendszer ötleteit. Bízunk benyomásainkban és vágyainkban, így viszont folyamatosan ki vagyunk téve az első rendszer szisztematikus hibáinak.9 Ez persze nem jelenti azt, hogy a második rendszer ne tudna beavatkozni, csak általában tudatában sem vagyunk annak, hogy valamibe be kellene avatkozni, hiszen gondolkodásunk nagy része láthatatlan számunkra. Amikor pedig beavatkozunk, az automatikus reakció és a kontrollálási szándék között konfliktus alakulhat ki, amiből nem feltétlenül a második rendszer kerül ki győztesen. Ennek mindenki számára ismerős példája lehet, amikor megpróbálunk nem bámulni egy embert a buszon, aki valamiért nagyon szokatlanul néz ki.10 Váratlan helyzetekben az első rendszer szintén azonnal átveszi az irányítást, még mielőtt tudatosulna bennünk az átélt esemény, így esélyünk sincs az elemző gondolkodásra. Ilyen, amikor megcsúszik a kocsi a jégen, mi pedig elrántjuk a kormányt.11 Előbb cselekszünk, és csak utána fogjuk fel, mi történt.

Dan Sperber és Hugo Mercier kognitív pszichológusok így foglalják mindezt össze:

„A bevett nézet az emberi gondolkodást viszonylag homogén folyamatnak tartja, melyet az értelem irányít, s időnként befolyásolnak a szenvedélyek. E nézet a gondolatainkhoz való tudatos hozzáférésen alapszik, valamint azon, hogy tudatos gondolatainkat diszkurzív formában tudjuk összekapcsolni. Ám a tudatos gondolatokhoz való hozzáférés keveset mond a valódi gondolkodásról, vagyis azokról a folyamatokról, amelyek révén létrehozzuk a gondolatokat. A kognitív pszichológia empirikus kutatásai erősen arra utalnak, hogy a gondolati folyamatokhoz való tudatos hozzáférés nagyon szegényes; nincs olyan egységes terület – általános mechanizmus, amelyre az »értelem« hagyatkozna; a gondolkodás folyamatát számos önálló mentális mechanizmus (modul) valósítja meg; e mechanizmusok egy jó része olyan közbülső szintű mentális reprezentációkat használ bemenetként, vagy hoz létre kimenetként, melyek szintén nem hozzáférhetők a tudatosság számára.”12

1	Ariely, D. (2008): Predictably Irrational.
2	Evans, J. S. B. (2008): Dual-processing accounts of reasoning, judgment, and social cognition. Annu. Rev. Psychol. 59, 255–278.; Wason, P. C. – Evans, J. S. B. (1974): Dual processes in reasoning? Cognition, 3(2), 141–154.; Stanovich, K. (2011): Rationality and the reflective mind. Oxford University Press. USA.
3	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 20.
4	Wilson, T. D. – Dunn, E. W. (2004): Self-knowledge: Its limits, value, and potential for improvement. Annu. Rev. Psychol. 55, 493–518.
5	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 28–29.
6	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 50–54.
7	A buddhizmus szerint az emberek tévesen azonosítják magukat a bennük zajló gondolati és érzelmi folyamattal, mintha ez lenne valódi lényegük. Buddha szerint azonban nem uralkodói, hanem inkább szenvedő alattvalói vagyunk „lelki birodalmunknak”. Gondolataink és érzéseink egyfajta hedonista taposómalomban tartanak minket, hiszen amint kielégülnek, egy rövid nyugalom után újabb célok elérését követelik tőlünk. Buddha szerint az igazi szabadság ezért abban áll, hogy nem kielégíteni próbáljuk megjelenő érzéseinket és gondolatainkat, hanem megtanulunk nem azonosulni velük, és elfogadjuk, hogy amit énnek hiszünk, csupán illúzió. A modern pszichológia meglepően jól illeszkedik ezekhez az ősi gondolatokhoz. A mai elméletek szerint az érzelmek evolúciós termékek, amelyek a természetes szelekció szempontjából hasznosak voltak, mert motiváltak minket bizonyos, túlélésünk szempontjából előnyös cselekvésekre (hedonista taposómalom), de a mai környezetben nem feltétlenül szolgálják az egyén javát. Így a féltékenység, ha a partnerünk nincs mellettünk, a szorongás, amikor nem kapunk reakciókat a közösségi médiás posztjainkra, vagy a harag, amit vezetés közben érzünk, sok esetben értelmetlen és káros. A meditációs technikák célja, hogy egy mély percepciós váltás menjen végbe bennünk, amelyben felismerjük: nem vagyunk azonosak a haragunkkal és a szorongásainkkal, ezek énünktől idegen, bennünk zajló erők, amelyeket elegendő megfigyelni és elengedni.
8	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 33.
9	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 33.
10	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 35.
11	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 45.
12	Mercier, H. – Sperber, D. (2015): A következtetés mint társas készség. Magyar Tudomány. 176. évf. 2. sz. (2015. február). 219–234., 220

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero