Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Kognitív gazdaságosság: a rendszer hatékony, de hibázik

Mindannyiunknak külső ingerek roppant mennyiségével kell szembenéznünk a nap minden egyes percében. Az érzékszerveinktől az idegpályáinkon keresztülfutó puszta elektromos hullámokból először össze kell raknunk az audiovizuális mozit, amit látunk. Közben automatikusan kell beazonosítanunk embereket és tárgyakat, előhívni a hozzájuk kötődő érzelmeinket, megértenünk szociális szituációkat, gesztusokat, alkalmaznunk szabályokat és szokásokat. Végül ezeket mind összevetve ki kell találnunk az adott helyzetre a legmegfelelőbb viselkedést, és végre kell hajtanunk azt. Mindezekből már egy arc felismerése is hihetetlen bonyolult számítási folyamat eredménye. Ezzel főleg akkor szembesülünk, amikor valaki elsőre hihetetlennek tűnő módon elveszti valamely alapképességét.

A prozopagnóziában szenvedő embereknek például látszólag semmi bajuk, de képtelenek felismerni ismerős emberi arcokat. Nem tudják beazonosítani legjobb barátjukat sem, amíg meg nem hallják a hangjukat. Mégis mutatnak galvanikus bőrreakciót ismerőseik nézése közben, tehát érzelmileg reagálnak rájuk, csak tudatosan nem tudják felismerni őket (a galvanikus bőrreakció a bőr elektronikus vezetőképességét fejezi ki, az egyik legfontosabb mérőszám a klasszikus hazugságvizsgálat során). Valószínűleg tehát az emberek azonosításánál két felismerő rendszerünk van, egy nyílt, tudatos arcfelismerő rendszer és egy nem-tudatos érzelmi tár.1

A Capgras-kórnál fordítva történik a meghibásodás, a nyílt arcfelismerő rendszer ép marad, de a „titkos” érzelmi rendszer, amely rendes körülmények között megerősít, nem működik. Ez a finom megerősítő hiány pedig nyugtalanító lesz. A Capgras-kórban szenvedő betegek meg vannak győződve arról, hogy közeli hozzátartozójuk helyére imposztor került, azok hasonmások, mert bár be tudják őket tudatosan azonosítani, de valami érzetük hiányzik a személlyel kapcsolatban. Ez a felismerési zavar nagyon ritkán, de vezethet rettenetes gyilkosságokhoz, egy beteg megölheti például feleségét, mert biztos benne, hogy nem a valódi személy, hanem egy imposztor.2

Az, hogy viselkedésünk általában megfelel a környezetünknek, millió bonyolult mentális folyamat összehangolt eredménye. Becslések szerint az agyunk másodpercenként 11 millió bit információt dolgoz fel az öt különböző érzékszerv által. Ebből viszont a tudatos elme csak 50 bitet képes értelmezni, tehát csak a töredéke tudatosul a bennünk zajló információfeldolgozásnak.3 Erre egy egyszerű, mindenki számára ismerős példa a koktélparti-hatás. Noha a szobában rengeteg zaj van, egy aktív beszélgetés közben alig érzékeljük a környezetünkben zajló párbeszédeket. Ha azonban valaki kimondja a nevünket, hirtelen tudatosul egy addig tudattalanul feldolgozott információ. Úgy látszik mégis hallottuk azt, amire nem is figyeltünk.

Elménknek folyamatosan értelmet kell adnia a körülöttünk zúgó forgatagnak, különben nem tudunk működni benne. Az emberek a feladat nehézsége ellenére hihetetlen hatékonysággal teszik ezt meg:

„Szellemi életünk figyelemre méltó vonása, hogy ritkán jövünk zavarba, mindenről van intuitív véleményünk vagy érzésünk. Szeretünk vagy nem kedvelünk embereket, mielőtt ismernénk őket, bízunk egy vállalkozás jövőjében anélkül, hogy elemeznénk azt. Pillanatok alatt van válaszunk olyan kérdésekre, amiket nem értünk, olyan bizonyítékok alapján, melyeket nem tudunk megmagyarázni.”4

Erre a hatalmas munkára csak úgy vagyunk képesek, ha mintázatokba rendezzük a világot, és ezek alapján azonosítjuk a bennük lévő dolgokat. A mintázatokat és mentális reprezentációkat azután összekötjük egymással, így kiterjedt asszociációs hálózatot hozunk létre, ahol az egyik pont megnyomása aktivál számos másik pontot is.5 Ezt nevezzük asszociációs koherenciának. A világot csak ezen a kiterjedt asszociációs hálózaton keresztül tudjuk ennyire gyorsan értelmezni. Az emberi intuíció így végeredményben nem más, mint mintázatfelismerés.6 A döntési hibák pedig abból fakadnak, hogy rosszul ismerünk fel mintázatokat, illetve az ítéleteinket tudat alatt vezérlő ökölszabályok hibás automatikus eredményre vezetnek. Nevezzük ezeket a mechanizmusokat egységesen kognitív gazdaságosságnak.7 A kognitív torzítások pedig e gazdaságosság következményei.

1	Pléh, Cs. – Boross, O. (2004): Bevezetés a pszichológiába. Osiris Kiadó. 64–88.
2	Pléh, Cs. – Boross, O. (2004): Bevezetés a pszichológiába. Osiris Kiadó. 64–88.
3	Norretranders, T. (1999): The user illusion: Cutting consciousness down to size. Penguin.
4	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 115.
5	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 62–73.
6	Margolis, H. (1987): Patterns, thinking, and cognition: A theory of judgment. University of Chicago Press.
7	Atkinson, R. C. – Hilgard, E. R. (2005): Pszichológia. Osiris Kiadó. Budapest.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero