Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Sarkvidék és sivatag: az elme története

Ha arra keressük a választ, hogy történelmileg miért alakult így az emberi információfeldolgozás, a pszichológia ma elsősorban az evolúciós paradigmához fordul. Az evolúciós pszichológia a humánetológia és a kognitív pszichológia ötvözete, amely a 90-es években bontakozott ki. Ez az irányzat az emberi érzelmi és gondolkodásbeli működések funkcióját kutatja, evolúciós szempontokat integrálva a pszichológiai elemzésbe.1 Egyfajta terv-visszafejtést (reverse engineering) csinálnak, megpróbálják a jellegekből (például viselkedés, testi jegyek) kikövetkeztetni, hogy azok miért lehettek adaptívak egyes környezeti kihívásokra a múltban.

Az evolúció motorja, hogy a túlélést segítő tulajdonságokkal rendelkező egyedek szaporodási képessége jobb lesz, így az előnyös tulajdonságok szépen lassan elterjednek a populációban. A repülő mókusok a mérsékelt övi éghajlathoz alkalmazkodtak: vitorlázásra alkalmas hártyáik lehetővé teszik, hogy a fák között siklás közben minimális időt töltsenek a földön, így elkerülve a ragadozókat. Ez a képesség azonban nem lenne túl hasznos a kopár sivatagi környezetben. A sivatagi mókusok ezért más módon alkalmazkodtak, színük a homokhoz igazodik, míg jellegzetes farkukat napernyőként használhatják a perzselő hőségben.

Az élőlények viszont nemcsak testi jegyekben alkalmazkodnak környezetükhöz, hanem viselkedési és gondolkodási mintázatokat is „fejlesztenek”. Például a mókusokban speciális ösztön alakult ki az élelem begyűjtésére és elrejtésére, így biztosítva a téli tartalékaikat. Ezek a viselkedési programok az egyszerűbb élőlényeknél meglehetősen zártak és merevek, míg a komplexebb organizmusoknál egyre rugalmasabbá válnak. Az ember egyik sajátossága, hogy ugyanazon biológiai adottságok mellett is rendkívüli alkalmazkodóképes: rugalmas viselkedése révén képes a sivatag perzselő forróságától a sarkvidék fagyos környezetéig megélni. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy miközben az ember minden más állatnál nagyobb mozgástérrel rendelkezik önmaga meghatározásában, elméje ugyanazt az evolúciós „szerszámos ládát” használja, amelyet az állatvilág már több millió éve. Modern koponyában is, részben kőkorszaki elme lakik.

Az evolúció ugyanis nem a semmiből hoz létre komplex rendszereket; inkább fokozatosan építi az organizmusokat, amelyek idővel egyre bonyolultabbá válnak. Már a csimpánzok is kötődnek, hogy motiváltak legyenek az utódgondozásra, és haragszanak, ha akadályozzák őket. A mi emberi agyunk is ugyanezeket az érzelmeket használja a világban való tájékozódásra, csak az ősibb – érzelmi és motoros – agyi régióinkra szó szerint ránőtt egy viszonylag új agyterület, a mára híressé vált prefrontális kéreg. Az agyunk emiatt az evolúciós pszichológia szerint moduláris természetű, azaz valójában különböző funkciójú modulok hosszú fejlődésének integrált halmaza.2

Ez a moduláris természet ma is megvan a felszín alatt, csak nem érzékeljük, így a gondolkodás számunkra egységes folyamatnak tűnik. Az egység azonban illúzió: a gondolatok sokszor a különböző mentális modulok termékei, amelyek a felszín alatt adott esetben összeütköznek, versengenek egymással a tudatosulásért. Az agy tulajdonképpen specializálódott miniszámítógépek halmaza, amelyek funkcionálisan integráltak a viselkedés létrehozása érdekében.3 Ennek a moduláris munkának a nagy része a nem-tudatos, első rendszerben zajlik, így nem csoda, hogy nem vesszük észre. A modulok beinjektálják a tudatunkba a gondolatokat, mi pedig sajátjainkként fogadjuk el őket, mint a logikus gondolkodás eredményei, tehát racionalizáljuk őket. Ez evolúciós modell tehát jól illeszkedik az előző fejezetben felvázolt és a kognitív pszichológiában népszerű kettős feldolgozási elmélethez. Tobey és Cosmides evolúciós pszichológusok plasztikus leírását adják annak, hogy a legegyszerűbb folyamatok hátterében is milyen elképesztő feldolgozási munka zajlik:

„Tudatos élményünk szerint a látás egyszerű dolog: kinyitjuk a szemünket, a fény megcsapja a retinánkat, és – íme! – látunk… Ez a látszólagos egyszerűség azonban megtévesztő. Retinánk fényérzékeny sejtekből álló kétdimenziós lemez, amely befedi szemgolyónk hátulját. Rendkívül összetett problémákat vet fel az, hogy kitaláljuk, milyen háromdimenziós tárgyak léteznek a világban, pusztán annak alapján, hogy milyen fényérzékeny kémiai reakciók zajlanak ezen a kétdimenziós sejtsoron…

Az agyunkkal látunk, nem csak a szemünkkel, és agyunk rengeteg speciális célú áramkörhalmazt tartalmaz – mindegyik a probléma más és más összetevőjének megoldására specializálódott. Sokféle áramkörre van például szükségünk ahhoz, hogy lássuk, az anyánk sétál. Vannak olyan áramköreink, amelyek arra specializálódtak, hogy 1. a tárgyak formáját elemezzék; 2. a mozgás jelenlétét észleljék; 3. a mozgás irányát észleljék; 4. megbecsüljék a távolságot; 5. elemezzék a színt; 6. egy tárgyat emberként azonosítsanak; 7. felismerjék, hogy az arc, amit látunk, Anyu arca.

Minden egyes áramkör továbbadja saját információját a magasabb szintű áramkörök felé, amelyek összevetik a különböző áramkörök által létrehozott „tényeket", és feloldják az ellentmondásokat. Aztán ezeket a következtetéseket továbbadják még magasabb szintű áramköröknek, amelyek összeillesztik az egészet, és átadják a végső jelentést az Elnöknek – tudatosságunknak. Ez az „elnök" azonban csak annak a látványnak lesz tudatában, hogy Anyu sétál.”4

Az evolúciós pszichológia szerint is kicsit olyanok vagyunk, mint egy repülőgépet vezető pilóta, aki nem tudja, hogy a robotpilóta be van kapcsolva. Ez a fajta ösztönvakság, naiv elképzeléseink és tudatlanságunk elménk működésével kapcsolatban sokszor probléma a jogi eljárásokban, amiről a Metakognitív szakadékok az igazságszolgáltatásban című fejezetben lesz szó. Ennek a másik oldala a naiv realizmus – a külvilág megteremtése során azt feltételezzük, hogy a tárgyakat és eseményeket a maguk tényleges valójában észleljük, és hogy az értelmes emberek ugyanúgy látják a dolgokat, mint mi.5 Egyszerűen tehát vakok vagyunk még saját vakságunkra is.6 A pszichológusok pedig fejükbe vették, hogy segítenek nekünk látni.

1	Pléh, Cs. (2021): A megismerés vége. Gondolat Kiadói Kör. 20–21.
2	Cosmides, L. – Tooby, J. (2013): Evolutionary psychology: New perspectives on cognition and motivation. Annual review of psychology. 64, 201–229.
3	Cosmides, L. – Tooby, J. (2001): Evolúciós pszichológia: alapozó kurzus. Pléh Cs. és mtsai (szerk.): Lélek és evolúció. Osiris Kiadó. Budapest. 45.
4	Cosmides, L. – Tooby, J. (2001): Evolúciós pszichológia: alapozó kurzus. Pléh Cs. és mtsai (szerk.): Lélek és evolúció. Osiris Kiadó. Budapest. 44.
5	Aronson, E. – Tavris, C. (2009): Történtek hibák (de nem én tehetek róluk): az önigazolás lélektana. Ab Ovo. 44.
6	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 32.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero