Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Homo heuristicus – ökölszabályok a döntéshozatalban

Mentális életünk sajátossága, hogy szinte sosem jövünk zavarba, mindenről van benyomásunk vagy intuíciónk. De ha a szembejövő kérdések sokszor végtelenül komplikáltak, hogyan tud mégis automatikus rendszerünk ilyen hamar válaszokat találni? A megoldás, hogy valójában nem feltétlenül tud. Ilyenkor sokszor mentális rövidítéseket, azaz heurisztikákat alkalmazunk. A döntési heurisztikák lényege, hogy amikor egy nehéz kérdésre nem találunk választ, keresünk egy hasonló, de könnyebb kérdést, és azt válaszoljuk meg gyorsan.1 A célkérdés tehát az eredeti értékelés, amit meg szeretnénk válaszolni, míg a heurisztikus kérdés az egyszerűbb, amit végül megválaszolunk. A cserét pedig egyszerűen nem vesszük észre. Amikor arról beszélünk, hogy a hibák kiszámítható útvonalak mentén jönnek létre, részben ezekről az útvonalakról van szó. Ha nyakon tudunk csípni egy ilyen útvonalat, az ahhoz kapcsolódó döntéshozatali típushibákat is fel tudjuk ismerni.2

A kutatók például feltesznek embereknek két kérdést: 1. mennyire vagy boldog mostanában? 2. hányszor randiztál az elmúlt hónapban? Ebben az irányban (1. és 2.) semmilyen korreláció nincs, a másik irányban (2. és 1.) viszont szignifikáns együttjárás van a kérdésekre adott válaszok között.3 Aki elgondolkodik először, hogy randizott-e mostanában, annak tudattalanul az eszébe jutnak ehhez kapcsolódó információk és érzések: néhány boldog emlék, vagy az ellenkezője, a magány érzése. Utána a második kérdés megválaszolása során nem tud elvonatkoztatni ezektől az asszociációktól, ami így automatikusan befolyásolja a második kérdésre adott válaszát. Így végül egy rokon kérdést válaszol meg a valódi kérdés helyett. Ezt nevezi Thaler randizási heurisztikának.4 Ugyanazt kapjuk házaspároknál, ha randizás helyett a szeretkezésre kérdezünk rá.5 És ugyanez működik, ha előbb pénzügyi helyzetre vagy szülőkkel való viszonyra kérdeznek rá a kutatók.6 Tehát:

Célkérdés: milyen az életük?

Heurisztikus kérdés: milyen éppen a szerelmi életük?

Egy másik gyakori rövidített útvonal reprezentativitási heurisztika néven híresült el. Gyakran a valószínűségre vonatkozó kérdés helyett a hasonlóságra vonatkozó kérdést válaszoljuk meg, így végül nem számolunk az alap gyakorisággal.7 „Steve nagyon félénk és visszahúzódó, segítőkész, de nem annyira érdeklik az emberek vagy a valóság [elvont mondhatni]. Egy szelíd és rendszerető ember, általában struktúrára van szüksége, a részletek megszállottja.” 8 Mi Steven foglalkozása, könyvtáros vagy földműves? A kérdésre a legtöbb ember azt válaszolja, hogy könyvtáros, pedig jóval több földműves van, mint könyvtáros, így arra sokkal nagyobb az esély. Így a hasonlóság alapján nem jól válaszoljuk meg a valószínűséget.

Célkérdés: mennyire valószínű, hogy Steven könyvtáros vagy földműves?

Heurisztikus kérdés: mennyire hasonlít Steven a könyvtáros vagy a földműves sztereotípiájára?

Úgy látszik, ettől a torzítástól a gyakorló klinikai pszichológusok sem mentesek.9 A mentális betegségek diagnosztizálásának hivatalos módszere a „Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvében” (DSM) rögzített kritériumokon alapul: minden betegséghez tartozik egy tünetlista, amely alapján a diagnózist fel lehet állítani. Amikor esetleírás alapján kellett diagnosztizálni egy beteget, a gyakorló szakemberek mégis hajlamosak voltak az adott beteget a mentális betegségekről alkotott sztereotipikus képükhöz (például „tipikus skizofrén beteg”) hasonlítani, és ezen hasonlóság alapján dönteni.10 A „mennyire valószínű az antiszociális személyiségzavar a tünetek alapján” kérdést észrevétlenül felcserélték a „mennyire hasonlít a személy leírása az antiszociális személyiségzavarban szenvedő betegek sztereotipikus képéhez” kérdésre. Ez különösen problémás, mivel a klinikusok általában nem kapnak visszajelzést diagnózisaik pontosságáról, így kevés lehetőségük van a hibáikból tanulni.

És hasonló kicserélés játszódik le a felidézési heurisztika során is. Sokszor hibásan ez alapján ítéljük meg dolgok kockázatát, hogy milyen gyorsan tudunk példákat felidézni rá – ezért van az, hogy az öngyilkosságot alábecsüljük a gyilkossághoz képest, a terrorizmus veszélyeit pedig a napozáséihoz képest.11

Célkérdés: mennyire veszélyes a terrorizmus?

Heurisztikus kérdés: mennyi információt tudok felidézni a terrorizmusról?

Egyszerű heurisztikák sokszor átfogó hatást gyakorolnak egy egész társadalom életére. Miért van az például, hogy míg Franciaországban az atomenergia széles körű elfogadottságnak örvend, az Egyesült Államokban vagy Németországban jelentős félelmet kelt?12 Ha hirtelen sok hírt olvasunk atomkatasztrófákról és az atomenergia veszélyeiről, egyik napról a másikra felugrik a kockázatértékelésünk, attól függetlenül, hogy az atomenergia objektív kockázata közben nem változott. Elkezdünk ismerőseinknek félelmeinkről beszélni, akik kockázatértékelését ezzel szintén növelni kezdjük. Elindul a Cass Sunstein harvardi jogászprofesszor által „elérhetőségi kaszkádnak” nevezett öngerjesztő folyamat, mely során egy információ láthatóságának megugrása a racionális szakpolitikai megfontolások ellenére elkezd hatni a jogi szabályozásra.13 Mivel az emberek kockázatértékelése heurisztikus, végül az információknak való eltérő kitettség teljesen más energia portfólióval rendelkező országokat eredményez.

Ugyanígy messze többen halnak meg öngyilkosságban vagy asztmában, mint terrorizmus következtében, így a szűkös társadalmi erőforrásokat fontosabb lenne mentális megelőzésre vagy levegőminőség-javításra költeni, ha az emberi élet megmentése a célunk. Az asztmáról vagy társadalmaink tragikus mentális állapotáról azonban jóval kevesebb információt tudunk felidézni, mint a terrorizmusról, emiatt ösztönösen túlbecsüljük annak kockázatait.

Mindig résen kell lennünk, mert lehet, hogy a fejünkben megjelenő ítéletet az első rendszer helyettesítéssel válaszolta meg. Mivel a válaszok automatikusan jelennek meg, nem tudjuk ellenőrizni, éppen honnan vándoroltak a tudatos terünkbe.14 A helyzet különösen nehéz, mert bárhogy jutunk egy adott válaszhoz – elemző megfontolással vagy automatizált ökölszabályokkal –, ugyanazt a szubjektív magabiztosságot fogjuk átélni. A könyvben részletesen feltárok számos heurisztikára épülő döntéshozatali hibát, amelyeket jogi környezetben is kimutattak, illetve kutattak.

1	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 115.
2	Súlyukat megmutatja, hogy Kahneman és Tversky heurisztikákkal kapcsolatos cikkei máig a legidézettebb társadalomtudományos kutatások. Daniel Kahnemant munkássága nyomán az Economist a hetedik legbefolyásosabb közgazdaságtan-kutatónak választotta, a Foreign Policy 2011-ben bevette a top 100 globális gondolkodó közé, és olyan világhírű tudósok, mint Steven Pinker a világ jelenlegi legbefolyásosabb pszichológusának tartják.
3	Strack, F. – Martin, L. L. – Schwarz, N. (1988): Priming and communication: Social determinants of information use in judgments of life satisfaction. European journal of social psychology. 18(5), 429–442.
4	Thaler, R. H. – Sunstein, C. R. (2009): Nudge: Improving decisions about health, wealth, and happiness. Penguin. 22.
5	Strack, F. – Martin, L. L. – Schwarz, N. (1988): Priming and communication: Social determinants of information use in judgments of life satisfaction. European journal of social psychology. 18(5), 429–442.
6	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 120–21.; Schwarz, N. – Strack, F. – Mai, H. P. (1991): Assimilation and contrast effects in part-whole question sequences: A conversational logic analysis. Public opinion quarterly. 55(1), 3–23.
7	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 174.
8	Tversky, A. – Kahneman, D. (1974): Judgment under uncertainty: Heuristics and biases. science. 185(4157), 1124–1131., 1124
9	Garb, H. N. (1996): The representativeness and past-behavior heuristics in clinical judgment. Professional Psychology: Research and Practice. 27(3), 272.
10	Garb, H. N. (1996): The representativeness and past-behavior heuristics in clinical judgment. Professional Psychology: Research and Practice. 27(3), 272.
11	Thaler, R. H. – Sunstein, C. R. (2009): Nudge: Improving decisions about health, wealth, and happiness. Penguin. 34.
12	Kuran, T. – Sunstein, C. R. (1998): Availability cascades and risk regulation. Stan. L. Rev. 51, 683.
13	Kuran, T. – Sunstein, C. R. (1998): Availability cascades and risk regulation. Stan. L. Rev. 51, 683.
14	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 281.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero