Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Ökológiai racionalitás és szerencsejátékos bírók

Itt is meg szeretném erősíteni, hogy a heurisztikák eredendően nem rosszak, sőt, a gyors és határozott döntéshozatal folyamatos biztosításával nagyban segítették és segítik az emberi túlélést. Egyes kutatók amellett érvelnek, hogy ne is irracionalitásról és torzításokról beszéljünk; hívjuk a jelenséget ökológiai racionalitásnak, hiszen az emberi környezettel interakcióban ezek általában nagyon hatékony mechanizmusok, a környezetről leválasztva pedig elemzésük torzított.1 Valójában csak a klasszikus közgazdaságtani racionalitáshoz képest nevezhetjük ezeket irracionálisnak.

Például a gyors benyomások az emberi arcokról lehetővé teszik, hogy csekély bizonyítékok alapján igazodjunk el a társas világban, és ez talán a legadaptívabb, amit tehetünk ebben a helyzetben. Bizonyos torzítások, mint például az „önérdek torzítás” (self-serving bias), segítenek fenntartani az önbecsülést és a mentális egészséget. A csoportunkkal szembeni elfogultság pedig hozzájárult ahhoz, hogy nagy közösségekben együtt tudjunk működni. Furcsa lenne rosszul tervezettnek kikiáltani a gerincet azért, mert nem optimális 12 órás számítógép előtti görnyedésre.

A szerencsejátékos torzítás például a nagy számok törvényének félreértésén alapszik. Az emberek véletlenszerű mintáknál azt várják el, hogy a minta reprezentálja, tehát leképezze a populációt, pedig azok gyakrabban mutatnak ki extrém eseteket, mint hinnénk.2 Amikor például érméket dobunk fel, azt várjuk el, hogy a feldobások fele írás, fele fej legyen. Ezért amikor az események sorozatban következnek egymás után, mondjuk ötször feldobjuk az érmét, és mind az ötször írás jön ki, az lesz a megérzésünk, hogy hatodikra nagyobb valószínűséggel lesz fej, mint írás. Tehát lesz egy intuitív várakozás bennünk, hogy el fog indulni egyfajta kiegyenlítő folyamat. Pedig a hatodik érme ugyanazokkal az esélyekkel indul, mint a többi, 50%, hogy írás és 50%, hogy fej lesz, a véletlenszerűséget nem befolyásolják a korábbi események. Gigerenzer és Todd szerint azonban a szerencsejátékos torzítás valójában nem egy torzítás, hiszen arra épít, hogy az egymás utáni események függnek egymástól, ez pedig meg is felel a legtöbb hétköznapi helyzetnek.3 Tehát az, hogy nem értjük a véletlenszerű események természetét, nem igazán nevezhető irracionálisnak az ember általános döntési környezetében. A szerencsejátékokat pont arra tervezték, hogy az emberi elme szokásos stratégiájának megkerülésével hasznot hajtson.

Ezek az érvek azonban a jog és pszichológiai elemzést nem zavarják, hiszen itt egy nagyon konkrét döntési környezetben, a jogászi döntéshozatalban vizsgáljuk az emberek kognitív folyamatait. Amikor például egy kísérletben menedékjogi ügyekben eljáró amerikai bírák döntéseit vizsgálták, azt találták, hogy nagyobb valószínűséggel utasítják el (vagy adják meg) a menedékjogot, miután az előző kérelmezőnek menedékjogot adtak (vagy elutasították azt).4 A kutatás tényleges bírói döntéseket vizsgált, ráadásul nem kis téttel rendelkezőket: a bíró döntése határozta meg, hogy a menedékkérőt kitoloncolják-e az Egyesült Államokból, és visszaküldik-e abba az államba, ahol potenciálisan életveszélynek van kitéve. A minta igen nagy volt, összesen 45 bíróságon dolgozó 357 bíró 150 357 határozatát vizsgálták meg. A bírák mind hosszú ideje dolgoztak, és átlagosan nyolc év tapasztalattal rendelkeztek.

A benyújtott ügyeket véletlenszerűen osztották ki a bíróságon dolgozó bírák között, így azokban nem lehet semmiféle „minőségi” mintázat. A kutatók becslései szerint a bírák mégis akár 3,3 százalékponttal nagyobb valószínűséggel utasítják el az aktuális ügyet abban az esetben, ha az előző ügyet jóváhagyták. Ez azt jelentette, hogy összességében a döntések 2%-át pusztán a korábbi döntések sorrendje határozza meg. A bírákra a kutatók feltételezése szerint valamiféle sajátos szerencsejátékos torzítás hatott, amiben egy „rossz minőségű” eset után azzal az előfeltételezéssel álltak hozzá a következő esethez, hogy az „jó minőségű” lesz. Az elvárás, miszerint jó minőségű esetet fogunk kapni, aztán ténylegesen kihat az eset értékelésére. Két támogató határozat után például a bírák 5,5 százalékponttal kisebb valószínűséggel adtak menedékjogot, mint két elutasító határozat után. Olyan ez, mint az érmék, ahol két fej után azt várjuk, hogy a következő dobás írás lesz. Ez az elvárás pedig még ilyen komplex jogi ítéleteket is meghatározhat. A tapasztalt bíráknál a hatás kevésbé volt kimutatható, de a szakmai rutin sem óvta meg a torzítás hatásától a vizsgált jogászokat.

Egy alternatív magyarázat szerint a bírói ítéletek effajta mintázata hátterében az úgynevezett „kontraszttorzítás” húzódhat meg. A kontraszttorzítás alapja, hogy amikor két független dolgot megítélünk, ahelyett, hogy külön-külön értékelnénk őket, relatív módon, egymáshoz hasonlítjuk azokat. Gyors randin a résztvevők például nagyobb valószínűséggel utasítják el a következő jelöltet, ha az azt megelőző személyt nagyon vonzónak találták.5 Tehát a bíró is egy nagyon jó „jelölt” után indokolatlanul szigorú lehet a következő kérelmezővel, akit a jó jelölthöz mér.

De az is elképzelhető, hogy a döntések sorozatát érzékelve az ítéletalkotó a sorozatból az énképére vagy önmaga mások általi megítélésére von le következtetéseket, és ez befolyásolja az ítéletet. Tehát nem akar sem túl megengedő, sem túl szigorú lenni, hanem fair módon próbál meg ítélkezni. Így két elutasító ítélet azt a képet aktiválja a bíróban, hogy túl szigorú volt, ami miatt ezt követően nagyobb valószínűleg engedi be az országba a menekültet. Tulajdonképpen ez az értékelés is a szerencsejátékos torzításból fakad, hiszen az a várakozás, hogy a véletlenek valahol kiegyenlítik egymást, tehát ugyanolyan mennyiségben jönnek „jó”, mint „rossz” esetek. Olyan ez, mint amikor egy vizsgaalkalmon tíz diák megjelenik, ahol egymás után a negyedik felelet is ötöst érdemelne. Az oktató úgy érzi, a jó jegyek abból adódhatnak, hogy túlságosan jószívű a vizsgáztató, ezért a harmadik ötös kiosztása után szigorúbban osztályozza a következőt. Pedig, ahogy az érméknél, úgy itt is lehet, hogy négyszer egymás után fej jött ki, a negyedik vizsgázót pedig önmagában lenne méltányos értékelni. Bármelyik pszichológiai mechanizmus is befolyásolja a bírókat, biztos, hogy valamilyen zavart jelenet a jogi eljárásoktól várt objektivitásra nézve.

A heurisztikák kapcsán az ökológiai racionalitás modellje ellenére általában megmarad az a probléma, amely a többi mentális folyamatunkra is igaz: ezek abban a kontextusban működnek igazán jól, amelyben létrejöttek. Megismerési rendszerünk nem bírósági döntéshozatalra, de nem is gyors városi környezetre vagy internetes hírek közötti szelektálásra lett kitalálva. Amióta az emberiség rátért a kulturális evolúció gyorsforgalmi útjára, rohamosan váltogatja a kontextusokat, amelyekben használnunk kell megismerési rendszerünket. Ez különösen igaz az elmúlt 200 évre. Azok a heurisztikák például, amelyekkel a kockázatokat értékeljük, jól működhettek vadászó-gyűjtögető embereknél, de kudarcot vallanak olyan modern kérdések esetében, mint a klímaváltozás veszélyeinek felismerése.6 Ugyanígy könnyebben megtanulunk félni a kígyóktól, mint a konnektortól, pedig az utóbbi több veszélyt jelent a mai ember számára.7 Szeretjük az édes ízt, mert adaptív volt abban a korban, amikor ritka volt az érett gyümölcs és gyakori a vitaminhiány, ugyanez a preferencia viszont maladaptív a végtelen cukros üdítők és édességek világában.8 Egyes mechanizmusok, amelyek segíthettek minket néhány évszázaddal ezelőtt, végzetes hibákhoz vezethetnek egy modern tárgyalóteremi környezetben. De vajon mennyire heurisztikus a bírói döntéshozatal?

1	Todd, P. M. – Gigerenzer, G. E. (2012): Ecological rationality: Intelligence in the world. Oxford University Press; Vranas, P. B. (2000): Gigerenzer's normative critique of Kahneman and Tversky. Cognition, 76(3), 179–193.
2	Tversky, A. – Kahneman, D. (1971): Belief in the law of small numbers. Psychological bulletin. 76(2), 105.
3	Todd, P. M. – Gigerenzer, G. E. (2012): Ecological rationality: Intelligence in the world. Oxford University Press; Vranas, P. B. (2000): Gigerenzer's normative critique of Kahneman and Tversky. Cognition, 76(3), 179–193.
4	Chen, D. L. – Moskowitz, T. J. – Shue, K. (2016): Decision making under the gambler’s fallacy: Evidence from asylum judges, loan officers, and baseball umpires. The Quarterly Journal of Economics. 131(3), 1181–1242.
5	Bhargava, S. – Fisman, R. (2014): Contrast effects in sequential decisions: Evidence from speed dating. Review of Economics and Statistics. 96(3), 444–457.
6	Raworth, K. (2017): Doughnut economics: seven ways to think like a 21st-century economist. Chelsea Green Publishing. E-book 3. fejezet, Nurture human nature: from rational economic man to social adaptable humans.
7	Cosmides, L. – Tooby, J. (2001): Evolúciós pszichológia: alapozó kurzus. Pléh Cs. és mtsai (szerk.): Lélek és evolúció. Osiris Kiadó. Budapest. 47.
8	Cosmides, L. – Tooby, J. (2001): Evolúciós pszichológia: alapozó kurzus. Pléh Cs. és mtsai (szerk.): Lélek és evolúció. Osiris Kiadó. Budapest. 50.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero