Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Veszélyes döntések a politikában: azaz mi alapján választunk jogalkotót?

A fejezetből kiderült, hogy az arcvonások mélyebb jelentéssel bírnak, mint elsőre gondolnánk. De vajon milyen mértékben hatnak ránk a külső keltette benyomások egy olyan fontos döntés során, mint az országgyűlési választások? Tegyük fel, hogy egy politikus értékelése során az egyik legfontosabb tulajdonság a kompetencia.1 Ha a szavazók kompetencia alapján értékelik a politikai jelölteket, akkor a kompetenciát sugalló arcvonások megjelenéséből következtetni lehet szavazati mintázataikra is. Todorov és társai ezt a logikát követve kutatásukban pusztán arcképek értékelésére alapozva kiugróan magas, közel 70%-os valószínűséggel meg is tudták jósolni a 2004-es kongresszusi választások eredményeit.2

A résztvevőknek fekete-fehér politikusi portrékat kellett pontozniuk párosával, mindennemű előzetes ismeret nélkül, tehát ha felismertek egy arcot, a választásukat nem vették számításba. Hihetetlen módon a kompetensebbnek tartott jelölt a szenátusi választások 71,6%-ában és a kongresszusi választások 66,8%-ában valóban meg is nyerte azt.3 Ebből kétféle következtetést lehet levonni. Az egyik, hogy a valóban kompetens, ezáltal sikeres politikusok arca valahogy kompetenssé válik útközben. A másik, hogy a kompetensnek tűnő arcú politikusok sikeresek lesznek minden racionális alap nélkül, egyszerűen azért, mert a kompetencia nem-tudatos benyomását keltik bennünk.

Ez a benyomás elindítja a korábbi kísérletekből ismert veszélyes döntések sorozatát. Csőlátást eredményez, mert a kezdeti benyomás mentén asszimiláljuk a későbbi információkat, míg meg nem szilárdul egy sikeres politikus képe. Az arc, illetve hang alkotta első rendszer által létrehozott irracionális, intuitív benyomások meghatározó hatását szavazási szokásainkra számos más kutatás is alátámasztotta.4 A kutatásokat ráadásul, különböző kultúrákban is sikerült reprodukálni. Ez pedig igencsak megkérdőjelezi a józan megfontolások súlyát politikai döntéshozatalunk során.

Egy másik kísérletben svájci felnőtteket és gyerekeket toboroztak, hogy értékeljenek arcpárokat (a győztesét és a második helyezettét) a 2002-es franciaországi parlamenti választásokból.5 A választási eredmények itt is valószínűsíthetőek voltak a résztvevők kompetenciaértékelése alapján. Ráadásul, az 5–13 éves gyerekek és a felnőttek válaszmintái megkülönböztethetetlenek voltak, tehát a felnőttek ugyanazokat az értékelési sémákat használják, mint amelyek már kora gyermekkorban kialakulnak. Hasonlóképpen kimutatták, hogy a nem finn résztvevők által adott kompetenciaértékelések előrejelezték a finnországi választási eredményeket.6

Amikor egykori amerikai elnökök, Reagan és Kennedy arcképei digitálisan át lettek alakítva úgy, hogy növelték a babaarcú vonásaikat, érzékelt dominanciájuk, erejük és ravaszságuk is szignifikánsan csökkent.7 Tehát míg a babaarcúság előnyös lehet a tárgyalóteremben, a politikai döntések során az érett arcvonású emberek kerülhetnek előtérbe. Az pedig, hogy a női arc anatómiailag több neotoniás (azaz fiatalos) jegyet tartalmaz, mint a férfiaké, hátrányt jelenthet a nők számára, amikor vezetői pozíciókért férfiakkal versenyeznek.8 És részben talán magyarázza azt is, miért kapnak a nők ugyanazon bűncselekményekért enyhébb büntetéseket.9 Mivel a modern politika perszonalizált, és a kommunikációs technológiák – például a televízió, rádió, internet – központi szerepet játszanak benne, a látvány elemeinek felértékelődése erősödik. Az esztétikai dimenzió mára olyannyira meghatározóvá vált, hogy egyesek szerint a vizuális és audiovizuális hatások tudatos összeállítása révén a politika a művészet irányába mozdul el.10

Ha a hatalom gyakorlását az emberek kezébe adjuk, valószínűleg azt feltételezzük, hogy politikai döntéseik nem irreleváns faktorok, hanem racionális mérlegelés és valamiféle szavazói preferenciák tükröződése lesz. A modern pszichológia azzal, hogy cáfolja az előbbit, nemcsak a közgazdaságtan és a jog modelljeit ássa alá, de a demokrácia legalapvetőbb elméleti tartópilléreit is lebontja. Megjegyzendő, nehéz hibáztatni az embereket. Ilyen bonyolult döntéseknél, mint a politikai választás, valahol igazoltnak látszik mentális egérutakat keresni. Egy jelölt racionális kiválasztása elvi szinten megköveteli a szavazótól:

Hogy megfontolt számítások alapján kompromisszumokat kössön a különféle szakpolitikai dimenziókban, amelyek lehetnek: vallási, gazdasági, erkölcsi, nemzetbiztonsági, társadalmi-szociális, nemzetközi politikai.
Ehhez pedig az újságokból, rádióból, televízióból és az internetről érkező információk hihetetlen áradatában kellene kiigazodnia; tehát tényeket, pletykákat, idézeteket, interjúkat, képeket és egyéb útmutatásokat kellene optimálisan befogadnia, megfelelően szűrnie, értékelnie, kódolnia, rendszereznie, megőriznie, majd később visszakeresnie.11

Nem csoda, ha mindezek helyett inkább döntési heurisztikákat alkalmazunk. A célkérdést, amely valahogy így hangzik: „Melyik jelölt politikai programja, szakmai felkészültsége, és múltbeli teljesítménye garantálja számomra és a társadalom számára a legtöbb jövőbeli hasznot?”, a „Kinek tűnik kompetensebbnek az arca?” heurisztikus kérdéssel cseréljük fel. A cserét nem vesszük észre, az ugyanis automatikusan megtörténik. A döntésünk alapjául szolgáló benyomásunk eredete rejtve marad előlünk, majd racionalizálódik a tudatos gondolkodás során. A témába vágó kutatásokat összegezve Richard Thaler és Cass Sunstein is megállapítja: a szavazók választásaik során elsősorban az automata, első rendszerükre támaszkodnak.12 Miközben a politika tartalmi része követhetetlen a választóknak, a testbeszéd, az öltözet, és a hang paradox módon értelmezhető jelek.13 Mindezek tehát, a pszichológia emberképén keresztül, társadalmi értékkérdések is. Ha az embernek megvan a lehetősége, hogy megértse és irányítsa magát, akkor megvannak a demokrácia pszichológiai alapjai, az ellenkezője viszont azt jelenti, hogy inkább a szakértői kontrollra épülő társadalomfilozófiák igazolhatók jobban empirikusan.14

1	Todorov, A. – Mandisodza, A. N. – Goren, A. – Hall, C. C. (2005): Inferences of competence from faces predict election outcomes. Science. 308(5728), 1623–1626., 1624.
2	Todorov, A. – Mandisodza, A. N. – Goren, A. – Hall, C. C. (2005): Inferences of competence from faces predict election outcomes. Science. 308(5728), 1623–1626.
3	Todorov, A. – Mandisodza, A. N. – Goren, A. – Hall, C. C. (2005): Inferences of competence from faces predict election outcomes. Science. 308(5728), 1623–1626., 1624.
4	Ballew, C. C. – Todorov, A. (2007): Predicting political elections from rapid and unreflective face judgments. Proceedings of the National Academy of Sciences. 104(46), 17948–17953.; Berggren, N. – Jordahl, H. – Poutvaara, P. (2010): The looks of a winner: Beauty and electoral success. Journal of Public Economics. 94(1-2), 8–15.; Ballew, C. C. – Todorov, A. (2007): Predicting political elections from rapid and unreflective face judgments. Proceedings of the National Academy of Sciences, 104(46), 17948–17953.; Olivola, C. Y. – Todorov, A. (2010): Elected in 100 milliseconds: Appearance-based trait inferences and voting. Journal of nonverbal behavior. 34(2), 83–110.; hasonló kísérlet a hangmagasságból leszűrt információkra vonatkozóan: Klofstad, C. A. (2016): Candidate voice pitch influences election outcomes. Political Psychology, 37(5), 725–738.; Klofstad, C. A. – Anderson, R. C. (2018): Voice pitch predicts electability, but does not signal leadership ability. Evolution and human behavior. 39(3), 349–354.
5	Antonakis, J. – Dalgas, O. (2009): Predicting elections: Child’s play! Science. 323(5918), 1183–1183.
6	Poutvaara, P. – Jordahl, H. – Berggren, N. (2009): Faces of politicians: Babyfacedness predicts inferred competence but not electoral success. Journal of experimental social psychology. 45(5), 1132–1135.
7	Keating, C. F. – Randall, D. – Kendrick, T. (1999): Presidential physiognomies: Altered images, altered perceptions. Political Psychology. 20(3), 593–610.
8	Zebrowitz, L. A. – Montepare, J. M. (2005): Appearance DOES matter. Science. 308(5728), 1565–1566.
9	Doerner, J. K. – Demuth, S. (2014): Gender and sentencing in the federal courts: Are women treated more leniently? Criminal Justice Policy Review. 25(2), 242–269.
10	Lovász, D. (2024): Stíluskutatás a politikatudományban. Themis.
11	Olivola, C. Y. – Todorov, A. (2010): Elected in 100 milliseconds: Appearance-based trait inferences and voting. Journal of nonverbal behavior. 34(2), 83–110., 84.
12	Thaler, R. H. – Sunstein, C. R. (2009): Nudge: Improving decisions about health, wealth, and happiness. Penguin. 30.
13	Lovász, D. (2024): Márki-Zay Péter politikai stílusa: A politikai stílus kutatásának módszere. Politikatudományi Szemle. 2024(2), 81–105.
14	Pléh, Cs. (2021): A megismerés vége. Gondolat Kiadói Kör. 73.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero