Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Fenntartható-e a liberális demokrácia a tudományos pszichológia alapján

A konfliktus, amely azzal kapcsolatos, hogy az irracionális tömegre támaszkodó demokráciánál nem optimálisabb-e egy autoriter vagy technokrata rendszer, nem teljesen új keletű. A kérdés már az ókori görögöknél megjelenik, ma azonban sokkal nagyobb a tétje, tekintve, hogy a föld szinte összes országa demokráciaként tünteti fel magát. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ténylegesen is demokráciák volnának, de az, hogy még az autoriter rezsimek is demokratikus alkotmányokat tesznek ki a falukra, megkérdőjelezhetetlen értékhierarchiát mutat. A kortárs politikai filozófiában ez kérdőjeleződik meg újra azzal, hogy a kritikusok a modern pszichológia eredményeivel csodafegyvert kaptak a kezükbe. Hogyan is néz ki a demokráciát támadók érvrendszere a modern pszichológia megjelenéséig?

A hagyományos érvek sokszor a szavazók tájékozatlanságát veszik célba, amire lássuk be, könnyű megdöbbentő adatokat hozni. Az USA-ban a kongresszusi választás évében a legtöbb polgár nem tudja, kik a jelöltek saját körzetükben, az állampolgárok általában sem tudják, éppen melyik párt irányítja a kongresszust, és fogalmuk sincs, mi a három hatalmi ág, illetve azok mit csinálnak.1 A Columbia Law School felmérése szerint a választók kevesebb mint egyharmada tudja csak, hogy a „mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint” egy kommunista szlogen, és eredetileg Karl Marxtól származik, nem pedig az USA alkotmányának egyik paragrafusa.2 Mindezt egy olyan országban teszik, ahol még az Európában mérsékeltnek számító szociálpolitikai intézkedések is szélsőbaloldalinak számítanak. És egyébként is, 1964-ben, a kubai rakétaválság után 2 évvel, csak a polgárok egy csekély része tudta, hogy a Szovjetunió nem tagja a NATO-nak, pedig a nemzetközi szervezet kifejezetten a szocialista szuperhatalom ellenében jött létre.3 A világ legerősebb demokráciájában gyakorlatilag mindössze annyi ismeretük van a választópolgároknak, hogy ki éppen az elnök.

Ilyen alapvető politikai, állampolgári, nemzetközi jogi tudatlanság mellett hogy működhet jól egy demokrácia? Jason Brennan amerikai politikai filozófus lesújtó véleménnyel van az átlag szavazóról, amit kicsit arrogánsnak is érezhetünk, egy ponton azonban felhívja a figyelmet a demokrácia mellett érvelők egy gyakori torzítására. Szerinte azért becsüljük túl az átlagszavazót, mert amikor a „tudatlan” választópolgár képére gondolunk, saját ismeretségi körünk legtrehányabb alakjából indulunk ki. Viszont az, aki politikai filozófiát olvas, vagy azzal foglalkozik, legalább alapszakon végzett, vagy épp azt végez egy egyetemen. Még ha a lehető legrosszabb személyes példára gondolunk is saját társas közegünkből, társadalmi értelemben az a személy is az intellektuális elitbe fog tartozni.

Az emberek ráadásul tele vannak téves hiedelmekkel, ez pedig megteremti a maga kínálatát a politikai oldalon.4 Az átlagember szerint egy anyag például vagy mérgező, vagy nem. Pedig toxikológiai értelemben a dózis számít: a mérgező jelleg inkább a mennyiséggel fogható meg, mintsem egy anyag minőségével.5 Ez a tévhit aztán tévútra viszi a közvéleményt, ami „mindent vagy semmit” jellegű tiltások felé tereli a jogalkotókat is, végül pedig irracionális környezetvédelmi-egészségügyi szabályozások születnek.

A szavazókat egyébként is sokkal jobban érdekli, hogy egy politikai döntés hogyan hangzik, mint az, hogy milyen tényleges hatásai vannak.6 A politikai részvétel egyfajta önkifejezés, mint amikor szurkolunk egy focicsapatnak vagy kiállunk egy ügy mellett. Klasszikus érv továbbá, amely bár más irányból közelít, de ugyanoda vezet, hogy a szavazók bár irracionálisak, ezt mégis racionálisan teszik. Az ignorancia logikus, egy szavazat értéke ugyanis nagyon csekély, míg mindenben tájékozottnak lenni hihetetlen erőfeszítést jelent.7 De olyanok is vannak, akik szerint az, ami irracionális az igazságkeresés szempontjából, még lehet, hogy racionális a személyes haszonmaximalizálás tekintetében.8

Ezek mind jogos felvetések, ha azonban csak a tudatlanság vagy az ösztönzők hiánya a probléma, ezt elméletileg lehetne kompenzálni erőteljes oktatási programokkal vagy motivációs eszközökkel. Ezekkel ellentétben a modern pszichológia állításai sokkal súlyosabbak. Az állítás ugyanis az, hogy az emberi szerkezet alapműködését tekintve szisztematikusan irracionális. Tele vagyunk olyan, evolúciósan kialakult mérnöki hibával, amelyek kijavíthatatlanok, maximum odafigyelni tudunk rájuk. Az architektúránk rabjai vagyunk, és nem tudjuk befalazni annak réseit. Így viszont, aki tudja, hol vannak a „hátsó ajtók”, egyszerűen be tud nyúlni rajtuk keresztül a fejünkbe.

Ahogy a piacot, a politikai rendszert is az individuális érzéseink, gondolataink és attitűdjeink autentikus, mindent elsöprő erejére alapoztuk, ezek azonban megkérdőjelezni látszódnak. Ítéleteink tévesek, intuícióink megbízhatatlanok, idegi folyamataink nem erre valók, a törzsi gondolkodás felülírja az igazságot és egyébként is, viselkedésirányítási technikákkal olyan könnyen rángatnak minket ide-oda, amennyire csak akarnak. Akkor mégis miért éppen ezek az alapjai társadalmunk működésének? Bryan Caplan A racionális szavazó mítosza: Miért születnek rossz döntések a demokráciákban című könyvében így foglalja össze a problémát:

„A demokrácia naiv támogatói szerint az működik, mert az történik, amit a szavazók akarnak. A szkeptikusok szerint a demokrácia nem működik, mert nem az történik, amit a szavazók akarnak. Szerintem viszont a demokrácia pont azért bukik meg, mert az történik, amit a szavazók akarnak. Közgazdasági szakzsargonnal élve a demokráciában beépített externáliák vannak. Egy irracionális szavazó nemcsak saját magát sérti, hanem mindenki mást is, aki elszenvedi a rossz közpolitikát."9

Christopher Achen és Larry Bartels A demokrácia realista nézőpontból című könyvükben szintén azt elemzik, miért nem eredményez a szavazás intézménye felelős kormányzatot. Többek között arra jutnak, hogy az emberek gyakran identitások alapján választanak, és sokszor a politikai élettől teljesen független események kiváltotta érzelmek alapján szavaznak. Elemzik például Wilson inkumbens elnök választási eredményeit 1912 és 1916 között part menti településeken, és arra jutnak, hogy Beach Havenben 11, Spring Lake-ben pedig 9 ponttal csökkentette az elnök támogatottságát az, hogy a településeken cápatámadások történtek. Mit tudott volna tenni Wilson elnök a cápákkal? A cápatámadások véletlenszerű események a szó legszorosabb értelmében, és semmilyen kormányzati megoldás nem létezik rájuk. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy a választók következetesen és rendszeresen büntetik a hivatalban lévőket irányításukon kívül eső eseményekért. Ennek a szélesebb megérvelésére áttekintik az aszályokra és áradásokra adott választói reakciókat a 20. század elnökválasztásain, és ott is arra jutnak, hogy ezek a politikán kívüli időjárási jelenségek módszeresen csökkentették az aktuális kormányzat támogatottságát.

1	Brennan, J. (2017): Against democracy: New preface. Princeton University Press. 25–29.
2	Dorf, M. (2002): Whose Constitution is it Anyway? What Americans Don’t Know About Our Constitution and Why It Matters. Findlaw. May 29.
3	Brennan, J. (2017): Against democracy: New preface. Princeton University Press. 26.
4	Bryan, C. (2007): The myth of rational voter: Why democracies choose bad policies. 166–182.
5	Bryan, C. (2007): The myth of rational voter: Why democracies choose bad policies. 161.
6	Bryan, C. (2007): The myth of rational voter: Why democracies choose bad policies. 139.
7	Brennan, J. (2017): Against democracy: New preface. Princeton University Press. 30–31.
8	Bryan, C. (2007): The myth of rational voter: Why democracies choose bad policies. 142.
9	Bryan, C. (2007): The myth of rational voter: Why democracies choose bad policies. 3.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero