Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Narratív bevásárlókosár: a jogi döntéshozatal történeti modellje

Hastie és Pennington kísérletében esküdteknek kellett egy tárgyalási összefoglalót meghallgatniuk száz mondat formájában, majd döntést hozniuk a vádlott büntetőjogi felelősségének a kérdésében.1 Bűnös vagy ártatlan? Mindenki pontosan ugyanazokat a mondatokat kapta, 50 állítást az ügyésztől, 50 állítást a védőtől. A kutatók azonban manipulálták az állítások sorrendjét, mind az ügyész, mind a védő oldalán kialakítottak egy koherens „történeti sorrendet” és egy eredeti, a bírósági meghallgatásokat tükröző, történeti értelemben véletlenszerű „tanúzási sorrendet”.2 Így tehát összesen négy ténybeli felállással találkozhattak az esküdtek: ügyészi oldalon egy koherens történeti elrendezés arról, hogy a vádlott gyilkosságot követett el, és ugyanez véletlenszerű tanúzási sorrendben, a másik oldalon pedig egy koherens verziót a vádlott ártatlanságáról, és szintén egy tanúkhoz igazodó véletlenszerűt. A sorrend variálása, ahogyan azt a kutatók előre sejtetették, erős hatást gyakorolt a büntetőjogi felelősségben hozott ítéletre is:

Ügyészi állítások „történeti sorrendben” (koherens), védői állítások „tanúzási sorrendben” (véletlenszerű) = ítélet: 78% bűnös.
Ügyészi állítások „tanúzási sorrendben” (véletlenszerű), védői állítások „történeti sorrendben” (koherens) = ítélet: 31% bűnös.
Ügyészi állítások „történeti sorrendben” (koherens), védői állítások „történeti sorrendben” (koherens) = ítélet: 59% bűnös.
Ügyészi állítások „tanúzási sorrendben” (véletlenszerű), védői állítások „tanúzási sorrendben” (véletlenszerű) = ítélet: 62% bűnös.

Mivel magyarázható a jelenség? Pennington és Hastie kiterjedt kutatásaikban a jogi döntéshozatal pszichológiai mechanizmusait próbálják felderíteni.3 Már egy korai kísérletükben megállapították, hogy az esküdtek alapvetően történetekbe rendezik a bizonyítékokat.4 Ez triviálisnak is tűnhet, de mégsem az, hiszen a rendező elv lehetne pro és kontra érvek felsorakoztatása, jogi kérdések szerinti rendezés vagy valamilyen más argumentatív struktúra is. A központi kognitív feladatot a jogi eljárásokban így nem ezek jelentik, hanem egy történet megalkotása.5 Utóbbit nevezik a döntéshozatal történeti modelljének (story model), ami a következőként foglalható össze. A történetek közvetítő mentális struktúrák a tárgyi bizonyítékok és a döntés között. Végeredményben így a döntés nem közvetlenül a tárgyi bizonyítékokból származik, azokból előbb egy történetet alkotunk, majd a történet alapján hozunk döntést. A különbség megértése fontos. Egy történet ugyanis nem egyenlő a tárgyi bizonyítékok objektív súlyának aggregátumával. Innentől nem az eredeti, nyers tények alapján döntünk, hanem az összefoglaló történetre alapozunk. Kialakul tehát a tények és a döntés között egy közbenső reprezentáció.6

Történeteket sajátos elvek alapján hozunk létre és értékelünk. Az eljárás elején a történeteket az esküdtek spontán módon alakítják ki különböző okozatokkal és intenciókkal, majd a bizonyítékokat a korábban létrehozott történetekhez igazítják. A történet tehát irányítani fogja a bizonyítékok megértését és feldolgozását. Ezt a kétirányúságot mások is kutatták a jogi érvelés tekintetében: nemcsak a premisszák határozzák meg a konklúziót, hanem a konklúzió is meghatározza a premisszákat.7

Mivel a történet visszahat a bizonyítékra, ugyanoda jutunk, mint azt az előzőekben írtam: egy bizonyíték súlya nem önmagában véve lesz értékelve, hanem az alapján, hogy mennyire illeszthető az adott történetbe. A történeti magabiztosság alapja pedig az lesz, hogy a történet mennyi tényt tud magába olvasztani, és mennyire koherens. A koherencia mindig elnyomja a kételyt, de egy történet koherenciája nem biztos, hogy valóságtartalmának pontos jelzője.8 Egy összeesküvés-elmélet például tűnhet sokkal koherensebbnek puszta véletlenek sorozatánál (ami sokszor a valóság), és magába olvaszthatja az esemény sok tényét, de ettől még nem biztos, hogy igaz lesz.9 Ezért is problémás Magyarországon is a gyakorlat, hogy a büntetőügyekben a bírók az ügyet először az ügyészség szempontjai által összeállított történetből ismerik meg, míg a védelem álláspontját csak a tárgyaláson hallják.10

Akik különböző ítéleteket hoznak, különböző történeteket alkotnak, tehát az eseményeket egy más okozati konfigurációba rendezik.11 Hogy miért alkotunk más történteket, azt nagyban meghatározza például, hogy milyen történeti sémákkal és azt erősítő személyes tapasztalatokkal rendelkezünk. Pennington és Hastie az elhíresült O. J. Simpson-ügyet hozza fel példának, ahol két narratíva – Simpson bűnössége, illetve a rasszista nyomozók diszkriminatív gyakorlata és terhelő bizonyítékok mesterséges előállítása – versengett.12 A legtöbb afrikai amerikainak van személyes tapasztalata a hatóságok diszkriminatív gyakorlatával kapcsolatban, így az emlékezetükben tárolt események ezt a narratívát támogatták, míg az angloamerikaiak ugyanezt a történetet nehezebben konstruálták meg. De a történet megalkotását nemcsak belső, hanem külső, kontextuális tényezők is befolyásolják, mint például a bizonyítékok sorrendje. Itt érünk el a fejezet elején bemutatott kísérlethez is. Egy történetet alapvetően könnyű megalkotni, ha az arról kapott bizonyítékok időbeli és okozati sorrendben egyeznek az eredeti eseménnyel, és nehéz, ha a sorrend ezt nem követi.13 Amikor a bizonyítékok bemutatásának a sorrendje megkönnyítette egy történt létrehozását, az esküdtek azt preferálták ítéleteikben a nehezebben létrehozható narratívával szemben.

A történeti modell tárgyalótermi taktikai kérdéseket is felvet. A büntetőjogi tárgyalások során sokszor egy történet jelenik meg; az ügyész narratívája, melyet a védelem próbál gyengíteni. Ilyenkor ennek az egy történetnek a koherenciája, illetve az dönt, hogy a történet mennyit tud lefedni az asztalon lévő tények közül. A kutatások szerint ezekben az esetekben a védelem jobban jár, ha nem hoz létre egy saját, gyengébb narratívát, ekkor ugyanis gyakrabban születik büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet.14 A fentiekből is következik, hogy egy gyengébb versengő történet csak növeli a koherensebb történet sikerét.

Szintén hatékony tárgyalási stratégia a kutatások alapján, ha az ügyvéd történetét már a nyitó beszédében röviden kifejti. Ezzel előhangolja a narratívájára a hallgatóságot, akik a bizonyítékokat később ehhez igazítva érzékelik, növelve ezzel a történetéhez igazodó ítélet esélyét.15 Vizsgálták az esküdtek döntéshozatalát kártérítési perek során is, és ugyanarra jutottak. Az esküdtek a bizonyítékokból itt is először spontán módon egy összefoglaló narratívát alkottak, ami tartalmazta a főbb eseményeket, okozatiságukat és időrendiségüket.16 A bizonyítékokat összekötő történeti ragasztó általában az alperesnek tulajdonított motiváció, a konkrét esetben a vállalati kapzsiság volt.

Az esküdtek tehát narratív struktúrák alapján rendezik és értelmezik a bizonyítékokat a magán- és a büntető ügyekben is, ami viszont nem felel meg sem a klasszikus kognitív algebrának, sem a racionális döntéshozatalnak.17 Nem komputáció zajlik, amiben a bizonyítékok objektív értéke számít, hanem irányított érvelés, ami alapján az elemeket narratív kosarakba gyűjtjük. Narratív bevásárlólistánk fogja meghatározni, hogyan értékeljük az elénk kerülő tényeket. Az eljárás során a döntéshozók így a szóban forgó események történeteit szépen építgetik az ügyészség és a védelem által szolgáltatott információk alapján. A fő rendező elv a belső koherencia, így a történetek végül nem feltétlenül lesznek összhangban a valósággal.

Vajon ezek a kutatási eredmények ráhúzhatók-e a bírói döntéshozatalra? Mivel ilyen kiterjedt bírói kutatás eddig nem volt, a választ nehéz megadni. Segíthet viszont orientálódni, ha megnézzük az általános pszichológiai szakirodalmat. Vajon az átlagemberek gondolkodását más kontextusokban is a történetek határozzák meg? Ha igen, miért ilyen fontosak életünkben a történetek? És ha mindenki történetek alapján hoz döntéseket, a bírók miért tennék másképpen?

1	Pennington, N. – Hastie, R. (1986): Evidence evaluation in complex decision making. Journal of personality and social psychology. 51(2), 242.
2	Hastie, R. – Pennington, N. (2000): 13 Explanation-Based Decision Making. Judgment and decision making: An interdisciplinary reader. 221.
3	Pennington, N. – Hastie, R. (1986): Evidence evaluation in complex decision making. Journal of personality and social psychology. 51(2), 242.; Pennington, N. – Hastie, R. (1992): Explaining the evidence: Tests of the story model for juror decision making. Journal of personality and social psychology. 62(2), 189.; Pennington, N. – Hastie, R. (1988): Explanation-based decision making: Effects of memory structure on judgment. Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory, and Cognition. 14(3), 521.; Pennington, N. – Hastie, R. (1991): A cognitive theory of juror decision making: The story model. Cardozo L. Rev. 13, 519.
4	Pennington, N. – Hastie, R. (1986): Evidence evaluation in complex decision making. Journal of personality and social psychology. 51(2), 242.
5	Hastie, R. – Pennington, N. (2000): 13 Explanation-Based Decision Making. Judgment and decision making: An interdisciplinary reader, 212., 215.
6	Hastie, R. – Pennington, N. (2000): 13 Explanation-Based Decision Making. Judgment and decision making: An interdisciplinary reader. 212., 212.
7	Holyoak, K. J. – Simon, D. (1999): Bidirectional reasoning in decision making by constraint satisfaction. Journal of Experimental Psychology: General. 128(1), 3.; Simon, D. – Snow, C. J. – Read, S. J. (2004): The redux of cognitive consistency theories: evidence judgments by constraint satisfaction. Journal of personality and social psychology. 86(6), 814.
8	Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 104.
9	Hugo Mercier amellett érvel, hogy az emberek nem olyan hiszékenyek, mint gondoljuk. Nyitottak vagyunk új információkra, de alapvetően kritikusan értékeljük őket (nyitott éberség). Sokan emellett úgy érvelnek, hogy például az álhírek megosztása valójában inkább a csoportlojalitás megerősítésére szolgál, és nem azt jelzi, hogy az illető ténylegesen hisz is a téves információban. Különösen érdekes példa a „Pizzagate”, egy 2016-ban elterjedt összeesküvés-elmélet, amely szerint vezető amerikai politikusok pedofil hálózatot működtettek, amelynek központja a Comet Ping Pong pizzéria volt. Edgar Maddison Welch, egy aggódó polgár, fegyverrel lépett be a pizzériába, hogy kiszabadítsa az állítólag ott fogva tartott gyerekeket. Ekkor derült ki számára, hogy az épületnek nincs pincéje, és az összeesküvés-elmélet teljesen alaptalan. A fegyvere elsült, de senki sem sérült meg, végül pedig feladta magát a hatóságoknak. Welch könnyen válhat a gúny tárgyává, de ha belegondolunk, a saját szempontjából morálisan viselkedett: ha valaki tényleg azt gondolja, hogy pedofil hálózatot működtetnek egy pizzériában, a helyes megoldás az, hogy tesz valamit ellene. A legtöbb ember viszont láthatóan nem cselekszik ezen álhírek mentén, inkább csak mint jelzés használja őket (én is közétek tartozom). Mercier, H. (2020): Not born yesterday: The science of who we trust and what we believe. Princeton University Press.
10	Bencze, M. (2011): Elvek és gyakorlatok: jogalkalmazási minták és problémák a magyar bírói ítélkezésben. Gondolat Könyvkiadó. 27.
11	Hastie, R. – Pennington, N. (2000): 13 Explanation-Based Decision Making. Judgment and decision making: An interdisciplinary reader, 212., 220.
12	Hastie, R. – Pennington, N. (2000): 13 Explanation-Based Decision Making. Judgment and decision making: An interdisciplinary reader. 212., 215–216.
13	Hastie, R. – Pennington, N. (2000): 13 Explanation-Based Decision Making. Judgment and decision making: An interdisciplinary reader. 212., 221.
14	Hastie, R. – Pennington, N. (2000): 13 Explanation-Based Decision Making. Judgment and decision making: An interdisciplinary reader. 212., 222.
15	Hastie, R. – Pennington, N. (2000): 13 Explanation-Based Decision Making. Judgment and decision making: An interdisciplinary reader. 212., 222.
16	Hastie, R. – Pennington, N. (2000): 13 Explanation-Based Decision Making. Judgment and decision making: An interdisciplinary reader. 212., 222.
17	Hastie, R. – Pennington, N. (2000): 13 Explanation-Based Decision Making. Judgment and decision making: An interdisciplinary reader. 212., 213.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero