Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások


Ex post és ex ante tort law

Duluth városa befejezte egy új felvonóhíd építését a Miniwapa folyó torkolatában. A folyón jelentős mennyiségű áruszállítás zajlik, a Miniwapa azonban decembertől áprilisig jellemzően befagy, ezzel a kereskedelem is. Az aktív időszakban a hidat 24 órában figyelik és karbantartják, a passzív hónapokban erre nincs szükség. A téli-tavaszi hónapokban megvan annak az esélye, hogy a jég és a törmelék az új hídnak köszönhetően gátat képez, és áradást okoz. Az áradás megelőzhető egy kifejezetten költéséges beruházással, egy állandóan működő árvízfigyelő rendszerrel. A Városi Katasztrófavédelmi Bizottság ülésén vagyunk. Mindkét oldalon számos észszerű pro és kontra érv is elhangzik, a választás tehát nehéz. Meghallgatjuk az összes szakértő által elénk tárt tényt, számolunk, majd hozunk egy felelős döntést (ex ante perspektíva).
A következő évben azonban megtörténik, amitől tartani lehetett. Egy nem várt tavaszi olvadás miatt beragadt egy adag hordalék, áradást és károkat okozva egy helyi pékségnek. A helyi pék bepereli a várost, mivel szerinte az nem tette meg az elvárható óvintézkedéseket (ex post perspektíva).1
A fentihez hasonló ügyekben a felelősség értékelésénél az amerikai tort law egy racionális költéség-haszon elemzést végez el. A kérdés így könnyen leredukálható egy matematikai formulára: ha a baleset okozta károk és a baleset lehetőségének a szorzata magasabb, mint az óvintézkedés költsége, akkor a felelősség megállapítható az alperes oldalán.2 Ezt a kártérítési algebrát a United States v. Carroll Towing Co., 159 F.2d 169 (2d Cir. 1947) ügyben a bíróság ténylegesen is képletbe foglalta:3
  • Baleset előfordulásának lehetősége (L).
  • Balesettel okozható kár mértéke (K).
  • Óvintézkedéssel járó költségek (Ó).
  • Felelősség (F) = (Ó) < (L) x (K).
 
Ez tehát az elvárható, racionális mértékegysége a gondosságnak! Ha az emberek tartják magukat a formulához, viselkedésük szabályszerű lesz, és el fogják kerülni a jogi felelősségre vonást. Ahhoz, hogy a formula működjön a gyakorlatban, a bíróságon úgy kell megbecsülnünk egy esemény kimenetelének a valószínűségét (L), ahogyan az az eredeti időpontban volt, tehát el kell vonatkoztatnunk az azóta már megvalósult kimeneteltől. A pszichológiai szakirodalom szerint erre azonban nem vagyunk képesek. Életbe lép ugyanis egy jellegzetes kognitív hiba, az utólagos okoskodási torzítás (hindsight bias), vagy más néven a „mindig is tudtam jelenség” (knew-it-all-along phenomenon). Az események után két dolgot is túlbecsülünk: túlbecsüljük az esemény bekövetkeztének a valószínűségét, szinte elkerülhetetlennek érezzük, és azt is túlbecsüljük, hogy a múltban mennyire volt előrelátható az adott esemény.4
Az utólagos okoskodási torzítást jogi kontextusban többször is vizsgálták pszichológusok. A fenti kísérlet alapja egy valóságos amerikai kártérítési per – Petition of Kinsman Transit Co. (1964). A résztvevők egyik felének ex ante perspektívából, a Városi Katasztrófavédelmi Bizottság ülésén kellett döntést hozniuk az árvízfigyelési rendszerről. Itt a kimenetel tudta nélkül az embereknek csupán a 24%-a gondolta úgy, hogy a városnak vállalnia kellene a beruházást. A résztvevők másik felének pontosan ugyanazon tények alapján, de a kár ismeretében kellett döntenie. Itt már több mint kétszer annyian, a résztvevők 56,9%-a gondolta úgy, hogy a felelős döntés az árvízprevenciós rendszer megépítése lett volna.5 Ez a szám ugyanilyen magas volt akkor is, amikor külön megkérték a bírálókat, hogy vonatkoztassanak el a kimenettől, és próbáljanak meg alternatív kimeneteket is elképzelni. Mivel minden károkozás szükségszerűen ilyen utólagos ítéleteket von maga után, a meg nem tett óvintézkedésekért később akkor is megállapíthatják a felelősséget, ha azt észszerűen nem lehetett volna előzetesen igazolni. 6Ugyanezt mutatták ki más kutatások is. Minden egyéb tényező egyezése mellett is nagyobb valószínűséggel döntünk egy terapeuta gondatlanságáról, ha tájékoztatnak minket, hogy a páciens agresszív viselkedése miatt a kár később bekövetkezett.7 Ebből az is adódik, hogy a klasszikus joggazdaságtani, racionális költség-haszon elemzés nem fog megvédeni minket a jogi felelősségre vonás alól, mert (L) mértéke idővel indokolatlanul megváltozik.
Az utólagos okoskodási torzítás egy széles körben kutatott pszichológiai jelenség, az élet szinte minden területén sokkal okosabbak vagyunk az ex post perspektívából. Kimutatható a torzítás, amikor nők terhességi tesztek eredményére reagálnak,8 amikor történelmi események valószínűségét ítéljük meg,9 vagy amikor átértelmezzük múltbeli politikai választások kimeneteleit.10 A torzítás miatt a múlt kiszámíthatóbbnak tűnik, mint amilyen valójában volt, azzal pedig, hogy utólag mindent kiszámíthatóbbnak látunk, csökkenteni tudjuk a körülöttünk lévő káoszt és bizonytalanságot. Ez utóbbi a kognitív torzítás motivációs magyarázata. Miután az események kibontakoznak, az elme automatikusan következtetéseket von le az eredmények ismerete alapján. Utólagos perspektívából nézve ezért azok a megelőző események, amelyek a tényleges eredményt hozták létre, sokkal jelentősebbnek tűnnek, mint azok, amelyek eltérő eredményt hoztak volna létre. A jelenség tulajdonképpen három külön résztorzítást is tartalmaz:
  1. Előreláthatósági torzítás: úgy érezzük, az eseményt bekövetkezése előtt meg lehetett jósolni, az előrelátható volt.
  2. Elkerülhetetlenségi torzítás: úgy érezzük, az esemény elkerülhetetlen volt, de legalább is nagyon valószínű, hogy bekövetkezzen (korrelál azzal, hogy általában is alábecsüljük a véletlen és a szerencse szerepét).
  3. Emlékezeti torzítás: rosszul emlékszünk korábbi véleményeinkre, eltorzítjuk azokat, mintha korábban is „megmondtuk volna”.11
 
A 3. torzítás nagyon érdekes; amint a világról új nézeteink alakulnak ki, képtelenek vagyunk felidézni, mit gondoltunk mielőtt megváltozott a gondolkodásunk, azaz nem tudjuk rekonstruálni múltbeli tudásunk stációit.12 Amikor kísérletben felmérik az emberek halálbüntetéssel kapcsolatos attitűdjeit, majd megváltoztatják azt ellene vagy mellette szóló meggyőző érveléssel, a kísérlet végén a résztvevők nem igazán tudják előhívni korábbi véleményüket.13 Az emberek ilyenkor helyettesítenek, és korábbi attitűdjük helyett a jelenlegit hívják elő. Így növekszik meg azoknak a száma, akik előre látták a 2008-as válságot vagy Trump elnökké választását. A torzítások ráadásul érzékenyek a feladat bonyolultságára és arra, hogy az esemény mennyire szélsőséges – minél komplexebb a megítélendő esemény, és minél kevésbé volt valószínű, hogy bekövetkezzen, utólag annál jobban torzítunk.14 A torzítás ritkán okoz problémát a mindennapi életben, mert általában nincs szükség arra, hogy újra megbecsüljük, mi az, amit tudhattunk egy adott ponton, és mi az, amit nem. A jogban ez azonban komoly akadályt jelenthet.
1Kamin, K. A. – Rachlinski, J. J. (1995): Ex post≠ ex ante. Law and Human Behavior, 19(1), 89–104., 94–97.
2Kamin, K. A. – Rachlinski, J. J. (1995): Ex post≠ ex ante. Law and Human Behavior, 19(1), 89–104., 90.
3 Lásd eredetiben: https://law.justia.com/cases/federal/appellate-courts/F2/159/169/1565896/ „Possibly it serves to bring this notion into relief to state it in algebraic terms: if the probability be called P; the injury, L; and the burden, B; liability depends upon whether B is less than L multiplied by P: i. e., whether B > PL.” (Letöltve: 2019. 12. 05.)
4 Kamin, K. A. – Rachlinski, J. J. (1995): Ex post≠ ex ante. Law and Human Behavior. 19(1), 89–104., 90.
5 Kamin, K. A. – Rachlinski, J. J. (1995): Ex post≠ ex ante. Law and Human Behavior. 19(1), 89–104., 90
6 Kamin, K. A. – Rachlinski, J. J. (1995): Ex post≠ ex ante. Law and Human Behavior. 19(1), 89–104., 90
7 LaBine, S. J. – LaBine, G. (1996): „Determinations of negligence and the hindsight bias.” Law and Human Behavior. 20.5: 501–516.
8 Pennington, D. C. – Rutter, D. R. – McKenna, K. – Morley, I. E. (1980): Estimating the outcome of a pregnancy test: Women's judgements in foresight and hindsight. British Journal of Social and Clinical Psychology. 19(4), 317–324.
9Fischhoff, B. (2003): Hindsight≠ foresight: the effect of outcome knowledge on judgment under uncertainty. BMJ Quality & Safety. 12(4), 304–311.
10 Leary, M. R. (1982): Hindsight distortion and the 1980 presidential election. Personality and Social Psychology Bulletin. 8(2), 257–263.
11 Blank, H. – Nestler, S. – von Collani, G. – Fischer, V. (2008): How many hindsight biases are there? Cognition. 106(3), 1408–1440.
12 Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 235.
13 Kahneman, D. (2019): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó. 235.
14 Harley, E. M. – Carlsen, K. A. – Loftus, G. R. (2004): The "saw-it-all-along" effect: demonstrations of visual hindsight bias. Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory, and Cognition. 30(5), 960.

Jog, pszichológia, társadalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave