Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

A megalapozott gyanú és az áldozathibáztatás

Hasonló dinamikájú jogi kérdés, amikor a hatóságok beavatkoznak az állampolgárok magánéletébe, például házkutatás vagy gépjármű átkutatása esetén. Ehhez sok nyugati országban megalapozott gyanú szükséges. Az Amerikai Egyesült Államok Alkotmányának negyedik alkotmánykiegészítése például tiltja, hogy a hatóságok a polgárokat indokolatlanul zaklassák, és szigorúan előírja, hogy házkutatást csak bűncselekmény alapos gyanúja esetén lehet tartani. A megalapozott gyanú fennállását azonban nehéz utólag helyesen megítélni az utólagos okoskodási torzítás miatt. E cselekmények jogszerűségének vizsgálata során szintén el kellene tudnunk vonatkoztatni a beavatkozás eredményétől. Mi van, ha a rendőrség utólag talál valamilyen terhelő bizonyítékot, amit nem láthatott előre a jogilag elvárt bizonyossággal?

Két kutatás is alátámasztotta, hogy esküdtek máshogy értékelik az engedély nélküli rendőrségi akciókat, ha a kimenetelük sikeres.1 Egy amerikai bírák körében végzett kutatás viszont ezt nem tudta reprodukálni. A bíráknak egy feltételes ügyet vázolnak fel, amelyben egy rendőr meghatározott tények alapján – lát egy gyanús kocsit félig nyitott ablakkal, érez valami furcsa szagot, ami metamfetaminra emlékezteti stb. – engedélyt kér a gépjármű átkutatására. A kontrollcsoportnak ebből a múltbeli perspektívából kellett megválaszolnia, hogy kiadná-e a kutatási engedélyt, tehát megalapozott-e a gyanú. A kísérleti csoport ezután megkapja ugyanezt a leiratot, csak a jövőbeli perspektívából, amely szerint a rendőr már átkutatta a gépjárművet, és talált benne egy lőfegyvert, illetve illegális kábítószereket. Tehát a változó perspektíva hat-e a gyanú megalapozottságára?2 Az amerikai bírók ebben a kísérletben a kutatókat is meglepték jó teljesítményükkel, mivel kifejezetten alacsony különbség mutatkozott a két csoport bírái között.3 Talán a bírók ebben az esetben azért mutatnak az általánostól eltérő mintázatot, mert egy nagyon mély gyökerű alkotmányos alapjogról van szó a szemükben, ami miatt kiemelt kognitív kompenzációra is képesek.

Ugyanezt a kognitív torzítást tartják részben felelősnek a leginkább szexuális bűncselekményeknél népszerű áldozathibáztatási narratíva kialakulásáért is.4 Az áldozat magatartását utólag sokkal „provokatívabbnak” látjuk, hiszen túlértékeljük annak kockázatát a bűncselekmény tudatában. Miért állt szóba azzal a férfivel, hiszen az a férfi egy erőszakoló! Csak éppen ezt abban az időpontban senki sem tudta róla. Itt sem fogunk hatékonyan elvonatkoztatni az utólagos perspektívától és méltányosan megítélni az áldozat múltbeli magatartását. Bár a büntetőjogi felelősséget általában nem semlegesíti, a büntetés kiszabása szempontjából a sértetti közrehatásnak a hazai jog szempontjából is van jelentősége.5 Ugyanígy, a károsulti közrehatás a polgári jogi igények tekintetében is lehet releváns. Ezeknek a közrehatási magatartásoknak az értékelésekor is feltételezhető, hogy a torzításból fakadóan hibás ítéleteket hozhatunk.

Optimizmusra ad okot, hogy kutatásaim szerint a gyakorlattal rendelkező hazai jogászok 77%-a egyetért azzal, hogy „egy esemény bekövetkezése után túlbecsüljük, hogy a múltban mennyire volt előrelátható az adott esemény”. Ez azt mutatja, hogy a gyakorló jogászok jelentős része tisztában van az utólagos okoskodási torzítással, legalábbis az előreláthatóság utólagos túlbecslése kapcsán. Kérdés azonban, hogy mennyire képesek ezt a tudást alkalmazni például az utólagos szakértői értékelések során, vagy mennyire látják meg az összefüggést az előreláthatósági elvárások és a jogrendszer különböző területei között. A másik vizsgált állítás viszont az volt: „egy esemény után jól meg tudjuk becsülni az adott esemény bekövetkeztének valószínűségét.” Ezzel már csak a jogászok 39%-a nem értett egyet. Ez a kérdés elsősorban az elkerülhetetlenségi torzítást érinti, amely arra utal, hogy utólag hajlamosak vagyunk az eseményt elkerülhetetlennek vagy legalábbis nagyon valószínűnek értékelni. Érdekes ellentmondás, hogy míg az első kérdésben a jogászok háromnegyede egyetértett azzal, hogy az esemény bekövetkezése torzítja az előreláthatósági ítéleteket, a torzítás elkerülhetetlenségi aspektusát már csak a gyakorló jogászok kevesebb mint 40%-a ismerte fel. Érdekes módon a joghallgatók a gyakorló jogászokat is felülmúlták a helyes válaszok arányában mindkét kérdés tekintetében.

1	Kagehiro, D. K. – Taylor, R. B. – Laufer, W. S. – Harland, A. T. (1991): Hindsight bias and third-party consentors to warrantless police searches. Law and Human Behavior. 15(3), 305–314.; Casper, J. D. – Benedict, K. – Perry, J. L. (1988): The tort remedy in search and seizure cases: a case study in juror decision making. Law & Social Inquiry. 13(2), 279–303.
2	Wistrich, A. J. – Guthrie, C. – Rachlinski, J. J. (2005): Can judges ignore inadmissible information? The difficulty of deliberately disregarding. University of Pennsylvania Law Review. 1251–1345., 1314–1316.
3	Wistrich, A. J. – Guthrie, C. – Rachlinski, J. J. (2005): Can judges ignore inadmissible information? The difficulty of deliberately disregarding. University of Pennsylvania Law Review. 1251–1345., 1317–1318.
4	Carli, L. L. – Leonard, J. B. (1989): The effect of hindsight on victim derogation. Journal of Social and Clinical Psychology. 8(3), 331–343.
5	Például még a BH 1993. 281. „A nemi erkölcs elleni bűncselekmények elbírálása során a sértett könnyelmű, meggondolatlan magatartását – mint közreható tényezőt – általában enyhítő körülményként kell figyelembe venni [Btk. 83. §, 197. § (1) bek., 12. sz. Irányelv B/3. pont].”

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero