Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

A polgári per mint természetes keret

Ahogy fent láttuk, amikor az emberek rizikós döntések elé néznek – például hogy milyen kezelésbe kezdjenek –, választásuk nagyban múlik az adott kérdés keretezésén. Egy konfliktus jogi útra terelése pedig egy ilyen jellegzetes kockázatos döntés. Tehát függni fog attól, hogy a kiértékelendő információkat milyen kontextusban kapjuk meg, és mihez viszonyítjuk.1 Érdekes módon ezt nem csak az határozza meg, hogy jogászként milyen szavakba öntjük az ügyfél lehetőségeit. A polgári perek, így értelemszerűen a családjogi perek felépítése is egy sajátos szerencsejátékra hasonlít ugyanis, amely magától is létrehoz egy keretet.2 A szerencsejáték a következőképpen néz ki a felek perspektívájából:

A felperes mondjuk egy házassági vagyonjogi perben vagy elfogad egy meghatározott összeget, és egyezséget köt (A), vagy kockáztat, és pereskedik egy nagyobb nyereség reményében (B) (természetes felperesi keret).
Az alperes vagy fizet egy meghatározott összeget, és egyezséget köt (A), vagy tovább pereskedik veszteségei csökkentése érdekében (B) (természetes alperesi keret).

Látni kell, hogy a per saját természetéből fakadóan létrehoz két keretet – a felperesek olyan lehetőségek közül választanak, amelyek a nyereséget reprezentálják, míg az alperesek olyanok között, amelyek a veszteséget reprezentálják. Bár a kettő logikailag ugyanaz, más érzettársításokkal járnak, a keretezésre vonatkozó pszichológiai ismereteink alapján ezért a felekből eltérő viselkedéses tendenciákat fognak előhívni. A pszichológiai felépítésünk tehát ellentétes erőtereket hoz létre a polgári perekben. A jogpszichológia szerint a felperesek, mivel nyereségkeretben látják a döntési lehetőségeiket, inkább a kockázatkerülő magatartásra, azaz egyezségkötésre lesznek hajlamosabbak. Ezzel szemben az alperesek veszteségek közül választhatnak, ezért inkább pereskedésre hajlamosabbak.3 Ahogy fent is láttuk, a biztos veszteséggel szemben erős ellenérzésünk van, ezért az mindig kockázatvállalásra késztet minket. Nézzünk meg egy egyszerű képzeletbeli példát, mondjuk egy tartásdíj megállapítása iránt indult ügyben:

„A feleség tartásdíjra pereli elvált férjét. Valójában megegyezni szeretne, a férfi azonban azt akarja, hogy inkább a bíróság döntsön. Ez nem meglepő, hiszen a volt feleség csak nyerhet, ezért nem szívesen vállal kockázatot. A férj számára minden kimenet rossz, ezért ő inkább kockáztat.”4

Akinek tehát két rossz között kell döntenie peres helyezetekben, nagyobb valószínűséggel kockáztat, mert a veszteség lebeg a szeme előtt. Aki előtt a nyereség lebeg, inkább a biztonságot, a biztosat hajlamos választani.5

Hogy mennyire számít valójában a keretezés? Egy kísérletben véletlenszerűen kétfelé osztottak joghallgatókat, egyik felük alperes, másik felük felperes lett.6A felperesek dönthettek: vagy egyezséget kötnek, és hazavisznek fixen 200 000 dollárt, vagy pereskednek, és 50% eséllyel nyernek 400 000 dollárt, illetve 50% eséllyel semmit. Az alperesek pontosan ugyanerről, csak fordított keretben döntöttek: vagy biztosan kifizetnek 200 000 dollárt, vagy 50% eséllyel fizetnek 400 000 dollárt, 50% eséllyel viszont semmit. A felperesek, akik a „nyereségkeretben” hoztak döntést, 77%-ban támogatták az egyezségkötést, míg az alperesek, akik ugyanezt a dilemmát „veszteségkeretben” látták, csak 31%-ban. Ez tehát arra enged következtetni, hogy miközben gazdaságilag tökéletesen azonos döntéseket kínáltak fel nekik (biztos középút, illetve dupla vagy semmi), a felperesek nagyobb valószínűséggel kötnek egyezséget pusztán a polgári per felépítéséből kifolyólag. Ugyanerre jutott egy másik kutatás is, amely szerint ezen ellentétes pszichológiai erőterek miatt kevesebb jogi konfliktus végződik egyezséggel, mint indokolt lenne, így terelődik helyette peres útra, ami mind társadalmi, mind személyes költségeit tekintve a súlyosabb kimenetel.7

Ezek a keretek úgy tűnik, a bírói gondolkodásra is hatnak. Mikor angolszász gyakorló bíráknak egy képzeletbeli tárgyalási egyezséget kellett értékelniük, a keretezéstől függően (alperesi vagy felperesi) változott a véleményük arról, hogy a felperesnek el kellene-e fogadnia az egyezséget, vagy pedig nem.8 Mivel a bírónak megvannak az eszközei, hogy bátorítsa a felek egységkötését, az ő értékelése azzal kapcsolatban, hogy melyik félnek kellene engedményeket tennie, egy perben nagyon sokat számít. A bírónak e kutatás szerint arra kellene törekednie, hogy a per adta természetes keretezésből fakadó kognitív torzítást kiigazítsa, és bátorítsa az alperest az egyezség elfogadására.9 Ha ez nem történik meg, gazdasági értelemben az optimálisnál kevesebb egyezség születik.

1	Guthrie, C. – Rachlinski, J. J. – Wistrich, A. J. (2000): Inside the judicial mind. Cornell L. Rev. 86, 777., 794.
2	Rachlinski, J. J. (1996): Gains, losses, and the psychology of litigation. S. Cal. L. Rev. 70, 113–115.
3	Guthrie, C. – Rachlinski, J. J. – Wistrich, A. J. (2000): Inside the judicial mind. Cornell L. Rev. 86, 777–795.
4	Kahneman, D. (2012): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Könyvek. 317.
5	Kahneman, D. (2012): Gyors és lassú gondolkodás. HVG Könyvek. 318.
6	Rachlinski, J. J. (1996): Gains, losses, and the psychology of litigation. S. Cal. L. Rev. 70, 113.
7	Korobkin, R. – Guthrie, C. (1994): Psychological barriers to litigation settlement: An experimental approach. Michigan Law Review. 93(1), 107–192.
8	Guthrie, C. – Rachlinski, J. J. – Wistrich, A. J. (2000): Inside the judicial mind. Cornell L. Rev. 86, 777.
9	Guthrie, C. – Rachlinski, J. J. – Wistrich, A. J. (2000): Inside the judicial mind. Cornell L. Rev. 86, 777., 798.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero