Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Hogyan irányítja a metaforikus keretezés a közösségi döntéshozatalt?

A modern társadalmaknak sok komplex problémával kell szembenézniük, mint a bűnözés, a szegénység vagy az éghajlatváltozás. Ahhoz, hogy egyáltalán beszéljünk ezekről a jelenségekről, általában metaforákba sűrítve utalunk rájuk, így a szakpolitikai viták gyakran élnek a metaforikus keretezés eszközével.1 A metaforák adott esetben segítenek demokratizálni nehéz témákat, mert a mindennapi tudás felhasználásával lehetővé teszik, hogy bonyolult kérdéseket nagy közösségek is megértsenek és megvitassanak.2 A metaforák emellett segíthetnek megnyitni új gondolkodási utakat, így akár megoldásokat is inspirálhatnak régi problémákra.3 Minden metaforikus keretezés azonban csak részleges képet tud nyújtani a problématérről, így szűkíthetik is a gondolkodásunkat. Vajon egyetlen metafora megváltoztatása mennyire határozza meg a gondolkodásunkat egy szakpolitikai vitában? Nézzük meg, a következő, bűnözéshez kapcsolódó esetet:

Probléma leírása: „Addison egy olyan város, ahol a bűnözés vírusszerűen terjed/vadállatként veti rá magát a városra. Öt évvel ezelőtt még meglehetősen élhető volt a város, de azóta a bűnözési adatok felfutottak. Ma évente 55 000 bűncselekmény történik, és ez a szám minden évben nagyjából 10 000-rel nő. Mindez komoly aggodalomra ad okot; ha a város nem lép fel határozottan a bűnözéssel szemben, még súlyosabb problémák alakulhatnak ki. A város tisztviselői tudják, hogy bizonyos intézkedéseket meg kell hozniuk, de nem biztosak abban, hogy melyeket és milyen mértékben. Ön milyen szakpolitikákat támogatna:

Növeljék a bűnelkövetőket kereső utcai járőrök számát.
Szigorítsák az elítélt bűnözők börtönbüntetését.
Reformálják meg az oktatást, és hozzanak létre iskolán kívüli oktatási programokat.
Terjesszék ki a gazdasági jóléti programokat, és teremtsenek új munkahelyeket.
Fejlesszenek ki szomszédsági figyelőszolgálatot (neighborhood watch), és végezzenek több közösségi felvilágosító munkát.”

Fontos társadalompolitikai és jogi kérdés, hogy a közösség miképpen reagáljon a bűnözésre. Egyesek a szűkös társadalmi erőforrásokból inkább a bűnmegelőzésre összpontosítanának. Vannak, akik a szigorú büntetésekben és a bűnüldözés fokozásában hisznek. Megint mások inkább a rehabilitációt és a bűnözők társadalmi reintegrálását tartják fontosnak. Mindegyik mellett felhozhatók racionális érvek és ellenérvek is. De vajon mennyire szólnak ezek a viták a racionális érvekről, és mennyire a vita keretezéséről?

A fenti kutatásban pusztán a metafora megváltoztatásával képesek voltak hatni arra, hogy mely szakpolitikák mellett álljanak ki az emberek. Az öt szakpolitikai javaslat véletlenszerű sorrendben jött fel a kitöltőknek. Ezen túl egyetlen egy dolog változott, a probléma bemutatása során más metaforával utaltak a bűnözésre. Amikor a bűnözést metaforikusan vírusként jelenítették meg a szöveg elején, a résztvevők inkább azt javasolták, hogy vizsgálják meg a probléma kiváltó okait, és azt társadalmi reformok bevezetésével, például a szegénység felszámolásával és az oktatás javításával kezeljék. Amikor viszont a bűnözésre vadállatként utaltak a bevezetőben, inkább a bűnözők elfogása és börtönbe zárása, valamint szigorúbb végrehajtási törvények bevezetése mellett érveltek.4 Miért történik mindez?

A bűnözésről szóló társadalmi vitában gyakran használunk két ellentétes metaforát. A bűnözés leírható a betegségekkel kapcsolatos kifejezésekkel, mint például: „a bűnözés megfertőzi a városokat”, vagy „vírusként terjed”. De a betegségre utaló metaforák mellett beszélhetünk a bűnözésről mint valamilyen vadállatról vagy bestiáról is. Ilyenkor a bűnözés egy külső erő, amely „megtámadja és elragadja a városokat”.5 Maguk a bűncselekmények támadások, amelyek során a bűnözők gyanútlan áldozatokra vadásznak. A bűnügyi nyomozás pedig vadászat, amelynek során a bűnözőket nyomon követik és elfogják.6 Úgy látszik, ezek a nyelvben használt metaforák forgatókönyveket aktiválnak, amik meghatározzák a gondolkodásunkat. Tudattalanul elkezdődik bennünk egy analóg gondolkodás, amely a bűnözés betegségként való leírásánál például a gyógyításhoz kapcsolódó megoldási modelljeinket teszi elérhetőbbé, míg a vadállat metafora a bűnözés hagyományos retributív kezelési eszközeit aktiválja. Lera Boroditsky kognitív tudós szerint „ezek az eredmények azt sugallják, hogy az emberek nem egyetlen integrált reprezentációval rendelkeznek az olyan összetett kérdésekről, mint a bűnözés, hanem inkább (néha nem összefüggő vagy ellentmondásos) reprezentációk füzérére támaszkodnak, és képesek (anélkül, hogy észrevennék) dinamikusan váltani közöttük, ha a környezetben erre utalnak.”7

Mindez rezonál az oktulajdonítás (attribució) szociálpszichológiai modelljével, amely szerint a társas eseményeket a cselekvő kontrollját szem előtt tartva értékeljük.8 Amennyiben úgy érzékeljük, hogy a cselekvő rendelkezik kontrollal, felelősségre vonjuk, és ebből eredően megvetést és haragot érzünk.9 Olyan okok esetén viszont, amelyeket nehezen vagy egyáltalán nem lehet kontrollálni, a cselekvést inkább „betegségnek” tekintjük, mintsem bűnnek. Így a reakciónk is inkább valamilyen segítő magatartás lesz.10 A mentegetőzés és benyomáskeltés során igyekszünk az oktulajdonítás irányát oly módon manipulálni, amely a számunkra kedvezőbb. Például akkor, amikor jó eredményeket érünk el, az erőfeszítéseinkre hivatkozunk, míg negatív kimenetel esetén hajlamosak vagyunk az okokat kontrollálhatatlannak tekinteni.11 Látni kell, hogy az oktulajdonítás egyéni pszichológiai folyamat és tárgyalás eredménye, nem pedig a cselekvés egy objektív jellemzőjének leírása. Ha késünk, a tanárnak azt mondjuk, az ébresztőóra nem csörgött, tehát hatáskörünkön kívül álló okokat próbálunk előtérbe helyezni. A tanár viszont azt mondja, beállíthattunk volna két ébresztőórát is, tehát mégis lett volna kontrollunk a késésen. Így az, hogy ki a bűnös, ki a beteg, kit akarunk börtönbe és kit egészségügyi intézménybe szállíttatni, a társadalmi párbeszédben dől el, amelyet pedig nagyban meghatároznak a metaforikus keretek.

Pléh Csaba és Forgács Bálint magyar kognitív tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a klímaváltozás és az ökológiai összeomlás kapcsán is nagyban meghatározzák gondolkodásunkat a metaforák.12 Ráadásul érvelésük szerint a mai szóhasználat nem ragadja meg a probléma valódi természetét, túl könnyed és szelíd, ami miatt félrevezetővé válik. Az „üvegházhatás” kifejezés például félrevezető, hiszen az üvegházak elegáns, törékeny szerkezetek, így ez a metafora egyáltalán nem ad reális képet a folyamat fenyegető jellegéről. A „globális felmelegedés” sem jó kifejezés, hiszen a meleg többnyire kellemes időt jelent, míg itt területek elsivatagosodásról és lakhatatlanná válásáról van szó. A „klímaváltozás” teljesen semleges, és nem utal arra, hogy a Föld egyensúlyi állapotának felborulása milyen drasztikusan megváltoztathatja életfeltételeinket. A „klímakatasztrófa” ijesztőbb szó, mégis passzív, tehát olyan jelenséget ír le, ami az emberekkel csak úgy megtörténik, nem pedig maguk az emberek okozzák. Miért nem „klímagyilkosságról” vagy „globális megsülésről” beszélünk? Jól látszik tehát, hogy a kifejezések azon keresztül, hogy milyen asszociációs hálózatokat indítanak be, egyáltalán nem semlegesek.13

1	Thibodeau, P. H. – Boroditsky, L. (2013): Natural language metaphors covertly influence reasoning. PloS one. 8(1), e52961.
2	Thibodeau, P. H. – Boroditsky, L. (2013): Natural language metaphors covertly influence reasoning. PloS one. 8(1), e52961.
3	Thibodeau, P. H. – Boroditsky, L. (2013): Natural language metaphors covertly influence reasoning. PloS one. 8(1), e52961.
4	Thibodeau, P. H. – Boroditsky, L. (2013): Natural language metaphors covertly influence reasoning. PloS one. 8(1), e52961.
5	Thibodeau, P. H. – Boroditsky, L. (2015): Measuring effects of metaphor in a dynamic opinion landscape. PloS one. 10(7), e0133939.
6	Thibodeau, P. H. – Boroditsky, L. (2011): Metaphors we think with: The role of metaphor in reasoning. PloS one. 6(2), e16782.
7	Thibodeau, P. H. – Boroditsky, L. (2011): Metaphors we think with: The role of metaphor in reasoning. PloS one. 6(2), e16782.
8	Cohen, R. L. (1982): Perceiving justice: An attributional perspective. In Equity and justice in social behavior. Academic Press. 119–160.
9	Bányai, É. – Varga, K. (2014): Affektív pszichológia–az emberi késztetések és érzelmek világa. Medicina Könyvkiadó. 473–76.
10	Bányai, É. – Varga, K. (2014): Affektív pszichológia–az emberi késztetések és érzelmek világa. Medicina Könyvkiadó. 473–76.
11	Bányai, É. – Varga, K. (2014): Affektív pszichológia–az emberi késztetések és érzelmek világa. Medicina Könyvkiadó. 473–76.
12	Forgács, B. – Pléh, Cs. (2021): Metafora hátán lovagol a sátán-avagy miért nem értjük meg a klímaváltozás valódi fenyegetését? Argumentum. 17, 123–135.
13	Forgács, B. (2024): A medical language for climate discourse. Frontiers in Climate. 6, 1384753.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero