Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

A kártérítési perek paradoxona

A horgonyhatás azért is nagyon fontos, mert ellentétes erőtereket hoz létre a jogi eljárásokban, konfliktust okozva a stratégiai pereskedés és a békés vitarendezés között. Azzal, hogy a szakirodalom feltárja a horgonyok domináns hatását a bírósági eljárásokban, elméletileg segíthet a bírónak és a feleknek is a torzítás mérséklésében. Másrészt viszont rossz ösztönzőket adhat, és ronthatja a fair vitarendezés lehetőségét.

A horgonyok miatt a felek azzal tesznek jót maguknak, ha irreálisan magas, illetve irreálisan alacsony összegeket mondanak be, ezzel próbálva különböző viszonyítási pontokat elültetni a bíró fejében. Ez viszont ellehetetleníti egy konszenzusos megoldás kialakítását. Ha a másik fél egy gátlástalanul nagy összeget mond be, mi legalább annyira alul fogjuk árazni a kárukat. A középen találkozás kompromisszumos esélye szertefoszlik. Ez azért baj, mert a békés vitarendezés társadalmi és személyes költségei egyaránt sokkal alacsonyabbak, mint egy bírósági eljáráséi. Az optimális cél tehát a békés vitarendezés súlyának növelése lenne a hosszadalmas bírósági eljárásokhoz képest.

A paradoxon ráadásul itt nem ér véget. A jogalkotás oldaláról megvan ugyanis a lehetősége annak, hogy felvegyük a harcot az irreális horgonyokkal. Különböző szabályozási technikákon keresztül törvényben megállapíthatunk egy numerikus maximumot vagy minimumot. Az Egyesült Államokban, ahol néha nagyon látványosan elszállnak a kártérítési összegek,1 az ítélkezési keretek meghatározása sokszor a kártérítési jogi reformtörekvések központi eleme.2 Orvosi műhibaperek tekintetében például már több mint három tucat tagállam törvényhozása vezetett be valamiféle kártérítési maximumot.3 Amerikában ugyanis különösen nagy nyomás nehezedik az egyes tagállamokra, hogy a műhibapereket észszerű korlátok közé szorítsák. Ha ugyanis az orvosok túlzottan kitettek a kártérítési pereknek, előfordulhat, hogy olyan „biztonságosabb” tagállamokba vándorolnak, ahol kedvezőbbek a feltételek, miközben a biztosítási költségek is jelentősen megemelkedhetnek. Azzal viszont, hogy a kártérítésekhez központilag szélsőértéket rendelünk, tulajdonképpen ugyanoda jutunk. Megint adunk a jogi szereplőknek egy alsó vagy egy felső mentális horgonyt.

Ezt nevezi a pszichológia bumeránghatásnak. Bár jót akarunk, és talán sok esetben jót is teszünk, az alkalmazott eljárás valahol visszaüt. Hogyan árazzuk ugyanis be a maximumot? Ha a legsúlyosabb, nagy cégeket érintő perekből indulunk ki, megvan a lehetőség, hogy egy nagyon magas horgonyt állítunk fel, ami felé akaratlanul gravitálni fognak a bírói ítéletek. Míg egy multinacionális vállalat ki tudja fizetni ezeket a károkat, lehet, hogy a kisebb cégek ezzel pórul járnak. Ráadásul maga a pereskedő fél is ezekhez fogja igazítani belső elképzeléseit a neki járó kártérítéssel kapcsolatban. Így akár teljes jóindulat mellett is felülárazhatja valaki kárait a maximumra tekintettel.

Ezt egy friss kutatás is megerősíti: bár a korlátok az irracionálisan magas kártérítéseket valóban megakadályozzák, két konkrét bumeránghatást is létrehoznak.4 Az egyik, hogy a kár bizonyos elemeinek korlátozását az esküdtek kompenzálják más kategóriákon keresztül. Az 1991-es szövetségi szintű Civil Rights Act például korlátozta a kártérítést nem gazdasági jellegű károkra vonatkozóan – érzelmi fájdalom, szenvedés, kellemetlenség, mentális kín, az élet élvezetének elvesztése és egyéb nem vagyoni veszteségek –, hogy megállítsa az „elszabadult” esküdtszékeket. 5 Ilyen esetekben például az úgynevezett „pain and suffering” helyett egyszerűen több kárt ítélnek meg „punitive damages” címén.6 Érdekes, hogy az anyagi és nem anyagi károk egymást is lehorgonyozzák, tehát a döntés az egyik tekintetében megjósolja a döntést a másik tekintetében.7 Ugyanígy, amikor bíráknak egymástól teljesen független, különböző súlyú büntetőügyekben kellett ítélkezniük, az első ítélet horgonyként működött a második tekintetében. Súlyosabb büntetőügy után az enyhébb ügyben is súlyosabb büntetést szabtak ki, ezzel szemben, amikor az enyhébb ügyben szabtak ki ítéletet először, szigorúbb ítéletet hoztak a másodikban.8

Másodszor, a kártérítési maximumok okozta horgonyok miatt megnőttek az összegek olyan esetekben, amikor egyébként kisebb összegű kártérítést ítéltek meg előtte. Az alacsony értékű ügyeket ugyanis a bírók akarva-akaratlanul is a magas horgonyt jelentő maximumból lefelé indulva kezdenek számolni. Ez a hatás még a vitát peren kívül, kölcsönösen rendező felek megállapodására is kihat.9 Több kártérítési korlátokat alkalmazó törvény az esküdtekre vonatkozóan reflektál is a problémára. A paradoxont egyszerűen azzal próbálja feloldani, hogy a károkozási maximumot a bíróságnak titokban kell tartania az arról döntő esküdtek előtt.10 Ez a megoldás sajnos nem alkalmazható bírák esetében, de az esküdtek esetében sem tökéletes, tekintve, hogy az ügyvédek azt manipulációs célból gyakran felfedik.

Egy másik érdekes megoldás, hogy megpróbálják az absztrakt, számszerű ítéletet valamilyen való világból ismert, értelmes viszonyítási ponthoz horgonyozni, hogy az összegek ne legyenek irreálisan magasak vagy alacsonyak.11 Egy esküdtszéki kutatás résztvevőivel egy valódi kártérítési esetet olvastattak el, majd arról kérdezték őket, hogy szerintük a látott ügyben a díj összegének 1,5 millió dollár felett vagy alatt kellene-e lennie. Az értelmes horgonyfeltételben azt mondták nekik, hogy ez az élethosszig tartó jövedelem medián értéke. Az értelmetlen horgonyzási feltételben azt mondták, hogy ez a bírósági terem felújításának a költsége. Akik értelmes horgonyt kaptak, jobb ítéletet tudtak hozni, mert az életükhöz közelebb álló, társadalmilag elismert számadattal képesek voltak kontextusba helyezni az egyébként absztrakt kártérítési összeget.

1	Amikor például az esküdtszék 28 milliárd dollárt ítélt meg egyetlen károsult számára. Broder, J. (2002): California jury allots damages of $28 billion to ill smoker. New York Times. 5.
2	Lásd: Hawkins, A. M. (1997): Balancing act: Public policy and punitive damages caps. SCL Rev. 49, 293.; Krauss, M. I. (2012): A Medical Liability Toolkit, Including ADR. JL. 2, 349., 384
3	Krauss, M. I. (2012): A Medical Liability Toolkit, Including ADR. JL. 2, 349., 384.
4	Rachlinski, J. J. – Wistrich, A. J. – Guthrie, C. (2015): Can judges make reliable numeric judgments: distorted damages and skewed sentences. Ind. LJ. 90, 695., 719.
5	Kang, M. S. (1999): Don't tell juries about statutory damage caps: The merits of nondisclosure. U. Chi. L. Rev. 66, 469., 471.
6	Rachlinski, J. J. – Wistrich, A. J. – Guthrie, C. (2015): Can judges make reliable numeric judgments: distorted damages and skewed sentences. Ind. LJ. 90, 695., 719.
7	Hans, V. P. – Reyna, V. F. (2011): To dollars from sense: Qualitative to quantitative translation in jury damage awards. Journal of Empirical Legal Studies. 8, 120–147., 141–42.
8	Rachlinski, J. J. – Wistrich, A. J. – Guthrie, C. (2015): Can judges make reliable numeric judgments: distorted damages and skewed sentences. Ind. LJ. 90, 695., 724–731.
9	Rachlinski, J. J. – Wistrich, A. J. – Guthrie, C. (2015): Can judges make reliable numeric judgments: distorted damages and skewed sentences. Ind. LJ. 90, 695., 719.
10	Kang, M. S. (1999): Don't tell juries about statutory damage caps: The merits of nondisclosure. U. Chi. L. Rev. 66, 469. 470–474.
11	Helm, R. K. – Hans, V. P. – Reyna, V. F. – Reed, K. (2020): Numeracy in the jury box: Numerical ability, meaningful anchors, and damage award decision making. Applied Cognitive Psychology. 34(2), 434–448.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero