Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Rassz, nem, társadalmi osztály: mennyit számít, ki az eljárás szereplője?

Vannak bizonyos tényezők, amelyeknek nemhogy nem kellene determinálnia a jogi döntéshozatalt, de figyelembevételük egyenesen tiltott. A törvény előtt mindenki egyenlő: ez a modern nyugati jogrendszer egyik legalapvetőbb tétele. Tulajdonképpen e tétel érvényesülése az egyik legfontosabb határvonal, amely elválaszt egy archaikus, rendi jogi rezsimet egy jogállamtól. Ezt az elvet természetesen a mai magyar alkotmány is kimondja.1 Egy ember rassza, neme, társadalmi osztálya, iskolázottsága és a jogi bánásmód között nem szabadna, hogy bármilyen együttjárás legyen. Vajon tiszteletbe tartja-e az emberi megismerés ezt a fontos jogi elvet? Hiszen a jog és pszichológia kutatásokban újra meg újra azzal találkozunk, hogy pszichológiai architektúránk beleszól a jogi eljárások kimenetelébe.

David B. Mustard amerikai közgazdász egy 77 235 elkövetőből álló mintát vizsgált az Amerikai Egyesült Államokban, akiket az 1984. évi szövetségi büntetés-végrehajtási törvény alapján ítéltek el.2 A törvény célja eredetileg az is volt, hogy csökkentse az etnikai háttér, a társadalmi osztály és a nemek közötti büntetésbéli egyenlőtlenségeket. A közel százezer fő részvételével lefolytatott vizsgálatban már a nyers adatok is nagyon sok kérdést felvetnek. Nem túl meglepő módon átlagban a fehér amerikaiak kapják a legalacsonyabb büntetést 32,1 hónappal. Ez a latin-amerikaiaknál 54,1 hónap, az afroamerikaiknál 64,1 hónap, amelyek így 68,5, illetve 99,6%-kal meghaladják a fehér amerikaiak átlagos büntetését. Még hangsúlyosabb a különbség a férfiak és a nők között. A férfiak átlagos büntetése 278,4%-kal magasabb, mint a nőké (rendre 51,5 és 18,5 hónap).3 Ezek azonban még nyers adatok, tehát magyarázhatók lennének azzal, hogy a rosszabbul teljesítő csoportok átlagosan súlyosabb bűncselekményeket követnek el, és gyakrabban rendelkeznek büntetett előélettel, így egyszerűen súlyosabb büntetési kategóriákba kerülnek.

Ez a magyarázat, még ha a teljes varianciáért felelne is, problémás lenne. Hacsak nem vagyunk lelkes követői valamilyen lombrosói típusú biológiai iskolának, az adatokból valami hibára kell, hogy következtessünk társadalmunk és igazságszolgáltatásunk működésére vonatkozóan. Nehéz pontosan beazonosítani, de a különbségeket, megkockáztatom, nagyrészt mély és komplex társadalmi egyenlőtlenségek, a diszkriminatív rendőri és ügyészi gyakorlat, valamint különböző kognitív előítéletek hozzák létre. A különbségek azonban e tényezők kitisztítása után is fennmaradnak. A bűnügyi előélet, a bűncselekmény súlyosságának azonossága esetén is, az afroamerikaiak, a latin-amerikaiak és mások az angloamerikaiaknál rendre 5,5, 4,5 és 2,3 hónappal hosszabb ítéletet kaptak, míg a nők a férfiaknál 5,5 hónappal kevesebbet.4 A különbségek tehát továbbra is szignifikánsak.

Felmerülhet a kérdés, ezek az egyenlőtlenségek nem szigorúan a rassz vagy nem kérdései, hanem az azokkal összefüggő tényezők generálják, például jövedelem, életkor, családi kapcsolatok és állandó munkavégzés vagy annak a hiánya.5 Tehát mondjuk nem a nők nőisége a kulcs, hanem az, hogy általában iskolázottabbak, és az iskolázottság miatt kerülnek jobb helyzetbe. Ez valószínűleg így is van, bár elvi szinten ez sem javít sokat a helyzeten, demográfiai és szocioökonómiai tényezők alapján megkülönböztetni ugyanúgy a törvény előtti egyenlőség elvébe ütközik. Ehhez képest a különbségek ebben a dimenzióban is szignifikánsak. Azok az elkövetők, akik nem fejezték be a középiskolát, hosszabb ítéletet kaptak, a főiskolai végzettséggel rendelkezők pedig rövidebbeket.6 A középiskolai érettségi hiánya önmagában 1,2 hónapos többletbüntetést jelent. Azok pedig, akik 5000 dollárnál kevesebb jövedelemmel rendelkeztek, a legszigorúbb ítéletekre számíthattak. Ez a csoport átlagosan 6,2 hónappal hosszabb büntetést kapott, mint azok, akiknek a jövedelme 25 000 és 35 000 dollár közé esett.7 Úgy tűnik, a legkiszolgáltatottabb rétegek kapják a legnagyobb büntetéseket.

Érdekes John R. Lottnak a tanulmányban behozott ellentétes irányú érvelése, mely szerint a büntető rendszerek alapvetően progresszív jellegűek, és túlságosan is súlyosan büntetik a magas jövedelműeket. Mivel az adott büntetés jövedelemre és jó hírnévre gyakorolt hatása jóval súlyosabb a gazdagoknál, mint a szegényeknél, következményeivel egybevetve őket végül ugyanaz a büntetés jóval súlyosabban érinti.8 Így összességében az, hogy a magasabb jövedelem általában alacsonyabb büntetéssel jár, nem is tűnik olyan igazságtalannak. Ez az érvelés azonban sok sebből vérzik. Egy alacsony jövedelemmel rendelkező személy által fizetendő pénzbüntetés vagy egy megélhetési küszöb közelében élő család egyik tagjának kiesése a pénzkeresésből minimum ugyanakkora aránytalanságokhoz vezet. Nem is beszélve a szegénységben élőket sújtó egyéb kognitív nehézségekről.9

A rászoruló terhelteket ráadásul egyéb hátrányok is sújtják, ami miatt igencsak kiszolgáltatottak. Egy hazai kutatás szerint a kirendelt védők például gyakran nem jelennek meg eljárási cselekményeken, és nem aktívak, így a védelemhez való jogukat nem tudják hatékonyan érvényesíteni.10 Ezt erősíti a bírók és ügyészek közötti magasabb szintű kollegialitás, ami abban is megmutatkozik, hogy a bírók hazánkban kevésbé veszik figyelembe az ügyvédek érveit. Egy 2015-ös, előzetes letartóztatásokra vonatkozó iratkutatás például azt mutatta ki, hogy a bírói döntések 92,4%-ában található utalás az ügyész érveire, míg csupán 50%-ban a védelem érveire.11 Ugyanebben a kutatásban az is kiderült, hogy az egyébként csak legvégső esetben alkalmazható, előzetes letartóztatást (ami az ítélet nélküli szabadságvesztést jelenti), a bíróságok jogellenesen gyakran csak azért rendelik el, mert az elkövetőnek nincs rendszeres jövedelme vagy lakóhelye.12

Különböző tényezők kiszűrése után is az látszik tehát, hogy a büntetés hosszában nagy különbségek vannak a rassz, a nem, az oktatás, a jövedelem és az állampolgárság szerint. Egy másik, 1993 és 1996 közötti ítéleteket vizsgáló kutatás is arra jutott, hogy a rassz befolyásolja az ítélethozatal eredményét, ami a fehér vádlottaknak kedvez, és a spanyolajkú vádlottakat bünteti a legjobban, míg a fekete vádlottak köztes helyzetben vannak. A spanyolajkú kábítószer-bűnözőket fenyegeti a legszigorúbb büntetés.13 Egy másik kutatás a kaliforniai, michigani és texasi büntető igazságszolgáltatási rendszereket vizsgálva arra jutott, hogy a bírák mindhárom államban jellemzően súlyosabb büntetéseket szabtak ki a spanyolajkúakra és a feketékre, mint a hasonló bűncselekményekért elítélt, hasonló előéletű fehérekre.14 Egy 71 témával foglalkozó tanulmányt feldolgozó metaanalízis is arra a következtetésre jutott, hogy a feketék még a bűncselekmény súlyosságát és a bűnügyi előzményeket figyelembe véve is átlagosan szigorúbb ítéleteket kapnak, mint a fehér társaik.15

A következmények lesújtóak. Egy 2016-os kutatás szerint az afrikai amerikaiak bebörtönzési aránya az amerikai fehérekének az ötszöröse, tizenkét amerikai államban pedig a börtönlakók több mint fele fekete bőrű.16 Maryland államban a börtönnépesség 72%-a afroamerikaiakból áll.17 Oklahoma államban, ahol összességében a legmagasabb a feketék bebörtönzési aránya, minden tizenötödik 18 éves vagy annál idősebb fekete férfi börtönben ül.18 De az etnikai származás erőteljesen befolyásolja például az óvadék szintjét is. Pontosabban az afro- és latin-amerikai férfiak átlagos óvadékösszege 35, illetve 19%-kal magasabb, mint az angloamerikai férfiaké.19

Ezek az eltérések annak ellenére fennállnak, hogy az amerikai, és nyilván a legtöbb nyugati típusú rendszer, így a magyar is, tiltja ezeknek a tényezőknek a figyelembevételét az ítéletek kiszabásánál. A különbségek megléte tehát tényszerű. Az eltérések egy része pedig valószínűleg kognitív működésünkből, leginkább a világ kategorizálásából és az abból adódó sztereotip információfeldolgozásból fakad. Kognitív torzításaink meghajlítják a törvény előtti egyenlőség alapelvét. A továbbiakban az előítéletek implicit, nem annyira nyilvánvaló pszichológiai formájáról írok, amely befolyásolhatja a bírói döntéshozatalt.

Gyorsan kitérnék egy nyelvhasználati anomáliára a diszkriminációval foglalkozó jogi szövegek kapcsán. Egészen meglepő, hogy „rassz” helyett a „faj” szó él a jogi nyelvben. Az egyenlő bánásmód törvénye, az Ebktv 8. § b) például tiltja a diszkriminációt „faji hovatartozás” alapján. Tehát a „racial discrimination” a hazai jogi nyelvbe következetesen faji megkülönböztetésként került át. Mivel a Homo sapiens sapiens történelme során a többi emberi fajt és alfajt már – nézőponttól függően – kiirtotta vagy kiszorította, a jogi tételnek mai környezetben nincs sok értelme. A távolkeleti és skandináv ember biológiailag nem olyan, mint a rottweiler meg a palotapincsi. Az emberi rasszok fajokkénti ábrázolása a kolonializmus intellektuális megalapozása miatt jött létre, de tudományosan az emberek csoportjaira nem lehet különböző fajként tekinteni. A ma élő emberek egyetlen faj biológiailag egységes alfajába tartoznak, genetikai szempontból nagyrasszokról beszélhetünk csak, amelyek között végtelenül csekély az eltérés. Az Ebktv. 8. § b) bekezdése tehát meglepő, nem csak azért, mert politikailag ellentétes a deklarált céljával, hanem mert biológiailag érvénytelen, jelenleg lehetetlen helyzetekre irányuló magatartásszabály. Ilyen lenne a „Neandervölgyi embert nem szolgálunk ki!” tábla kihelyezése a bolt kirakatába, illetve amikor egy szakmailag jobban képzett Homo erectus nem kapja meg az előléptetést, mert az előítéletes munkavállaló csak Homo sapiens sapienseket nevez ki projektmenedzsernek.

1	Alaptörvény, XV. cikk (1) „A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.”
2	Mustard, D. B. (2001): Racial, ethnic, and gender disparities in sentencing: Evidence from the US federal courts. The Journal of Law and Economics. 44(1), 285–314., 285.
3	Mustard, D. B. (2001): Racial, ethnic, and gender disparities in sentencing: Evidence from the US federal courts. The Journal of Law and Economics. 44(1), 285–314., 296.
4	Mustard, D. B. (2001): Racial, ethnic, and gender disparities in sentencing: Evidence from the US federal courts. The Journal of Law and Economics. 44(1), 285–314., 300.
5	Mustard, D. B. (2001): Racial, ethnic, and gender disparities in sentencing: Evidence from the US federal courts. The Journal of Law and Economics. 44(1), 285–314., 300.
6	Mustard, D. B. (2001): Racial, ethnic, and gender disparities in sentencing: Evidence from the US federal courts. The Journal of Law and Economics. 44(1), 285–314., 301.
7	Mustard, D. B. (2001): Racial, ethnic, and gender disparities in sentencing: Evidence from the US federal courts. The Journal of Law and Economics. 44(1), 285–314., 301.
8	Lott Jr, J. R. (1992): Do we punish high income criminals too heavily? Economic Inquiry. 30(4), 583–608., 382–85.
9	Mullainathan, S. – Shafir, E. (2018): A szűkösség pszichológiája. HVG Kiadó.
10	Novoszodák, N. – Tóth, B. – Kádár, A. K. – Moldova Zs. – Iván J. (2009): A gyanú árnyékában Kritikai elemzés a hatékony védelemhez való jog érvényesüléséről.
11	Fazekas, T. – Kádár, A. – Novoszádek, N. (2015): Az előzetes letartóztatás gyakorlata: az alternatív kényszerintézkedések és a bírói döntéshozatal vizsgálata. Magyar Helsinki Bizottság.
12	Fazekas, T. – Kádár, A. – Novoszádek, N. (2015): Az előzetes letartóztatás gyakorlata: az alternatív kényszerintézkedések és a bírói döntéshozatal vizsgálata. Magyar Helsinki Bizottság. 63.
13	Steffensmeier, D. – Demuth, S. (2000): Ethnicity and sentencing outcomes in US federal courts: Who is punished more harshly? American sociological review. 705–729.
14	Petersilia, J. (1985): Racial disparities in the criminal justice system: A summary. Crime & Delinquency, 31(1), 15–34.
15	Mitchell, O. (2005): A meta-analysis of race and sentencing research: Explaining the inconsistencies. Journal of Quantitative Criminology. 21, 439–466.
16	Nellis, A. (2016): The color of justice: Racial and ethnic disparity in state prisons.
17	Nellis, A. (2016): The color of justice: Racial and ethnic disparity in state prisons.
18	Nellis, A. (2016): The color of justice: Racial and ethnic disparity in state prisons.
19	Ayres, I. – Waldfogel, J. (1994): A market test for race discrimination in bail setting. Stanford Law Review. 987–1047., 1010.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero