Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

A szabálykövetés ösztöne

A szabálykövető emberi viselkedés komplex vizsgálata során hozhatunk rögtön egy evolúciós, történelmi szemléletet. Általános tapasztalat, hogy kiscsoportba szerveződő emberek között automatikusan íratlan szabályok sokasága alakul ki, és ezeket a többség meglepő módon be is tartja.1 Ez a szabálykövetési hajlam humánetológiai szempontból ritualizált szubmisszív viselkedésként is leírható, és különlegesnek számít az állatvilágban. Már emberszabású majmok is követnek egy rangsort, ami felfogható a szabálykövetés primitív formájának.2 Ez azonban a majmoknál még biológiailag korlátozott, maximum 150 fős csoportok összetartására képes.3 Itt jutnak szerephez az embereknél a hiedelmek, vagyis végső soron a közösség működését szabályozó normák, amelyek képessé tesznek minket többmilliós közösségeink koordinálására. De mégis hogyan?

Míg az állatok viselkedését a rangsoruk határozza meg, az embereknél ezt a pozíciót az előírások elfogadása váltja fel. A szabályok követése során a dominancia személytelen formájának vetjük alá magunkat, a szabályok tehát a domináns egyed pozíciójába lépnek. Ez biztosítja azt is, hogy ne legyen szükség az akaratérvényesítés nyers formájára, a brutális dominanciára, így az agresszió is hatékonyan csökkenthető.4 Csányi Vilmos egészen érdekes dologra hívja fel a figyelmet. Ahogyan az emberek világában a hiedelmek átveszik a szociális rangsor helyét, azokat még saját magunk sanyargatása árán is hűségesen követjük. Sokszor olyan erős fizikai igények, mint az éhség, sem törik meg a szabálykövetést – inkább éhezünk, mintsem ellopjunk egy kenyeret.5 Itt a szabálykövetés tehát egy magasan fejlett ösztönként elemezhető, amely az ember biológiai természetéből fakad. Követjük a szabályokat, mert a szabályok jelenítik meg számunkra a dominanciahierarchiát.

A skandináv jogi realizmus ennél evolúciósan későbbi, egyfajta archaikus kulturális örökségként tekint a jogkövetésre. Axel Hägerström szerint a jogi normák az emberek pszichológiailag kondicionált reakcióin alapulnak, amelyek évszázadok alatt alakultak ki. Kezdetben ezek a normák a varázserővel kapcsolatos tabukból és szabályokból eredtek, amelyek mélyen beépítették az emberekbe a kötelezettség érzését. Bár a varázshitre alapozott elemek nagy része mára eltűnt, a mentális reakciók megszilárdultak, és ezek jelentik a jogkövetés alapját a mai napig.6

Itt tehát az emberi törzsfejlődés során vizsgáljuk azt, emberré válásunk útján hogyan alakul ki a szabálykövető viselkedés. A pszichológia fejlődéslélektannal foglalkozó ága azt is kutatja, hogy az egyén fejlődése során hogyan alakulnak ki egyes viselkedések, így a jogtudat és a jogkövetés.7 A modern fejlődéslélektan – részben magyar kutatók munkásságának köszönhetően – visszaigazolni látszik, hogy a szabálykövetés természetes felépítésünk része. Már a csecsemők is olyan társas kognitív képességekkel rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik számukra a dominanciaviszonyok felismerését8 és a kölcsönös cserekapcsolatok jeleinek értelmezését.9

Az egyik legérdekesebb kutatásukban Gergely György és munkatársai 14 hónapos csecsemőket ültettek egy asztalhoz (anyukájuk ölében), amelyen egy nagy, kerek lámpa érintésre világított.10 Bejött egy felnőtt, aki fejével lenyomta a lámpát. A kísérlet két különböző helyzetet teremtett. Az egyik csoport csecsemő olyan felnőttet látott, aki úgy tett, mintha fázna, és egy takarót csavart magára, mindkét kezével fogva azt, és fejjel lenyomta a lámpát. A másik csoportban viszont szabadon volt a felnőtt keze, miközben fejjel lenyomta a lámpát. A kérdés az volt: utánozzák-e a babák az idegen viselkedését. Meglepő módon, amikor a babák azt látták, hogy az idegen keze foglalt – tehát racionális magyarázat adható arra, miért a fejét használta –, kevésbé utánozták a mozdulatot, és inkább a logikus stratégiát választva a kezükkel nyomták meg a lámpát. Ha azonban az idegen keze szabad volt, és annak ellenére a fejével érintette meg a lámpát, a babák is inkább a fejüket kezdték használni. Úgy tűnik, hogy amikor a kisbabák nem találtak racionális magyarázatot az idegen viselkedésére, azt feltételezték, hogy az adott felnőtt valamilyen megtanulandó kulturális szokást mutat be nekik („nálunk ezt így csinálják”). Ennek megfelelően ezt releváns szociális normaként azonnal alkalmazni is kezdték, annak ellenére, hogy felismerték értelmetlenségét – ezt nevezte Csibra Gergely és Gergely György a természetes pedagógia elméletének.11 A gyerekek tehát olyan érzékenységgel születnek, ami képessé teszi őket a társas világ szabályainak hihetetlen gyors alkalmazására és vak követésére.

1	Tóth, B. – Csányi, V. (2017): Hiedelmeink: az emberi gondolatok építőkövei. Libri Könyvkiadó. 29.
2	Tóth, B. – Csányi, V. (2017): Hiedelmeink: az emberi gondolatok építőkövei. Libri Könyvkiadó. 30.
3	Dunbar, R. I. (1993): Coevolution of neocortical size, group size and language in humans. Behavioral and brain sciences. 16(4), 681694.
4	Tóth, B. – Csányi, V. (2017): Hiedelmeink: az emberi gondolatok építőkövei. Libri Könyvkiadó. 29.
5	Tóth, B. – Csányi, V. (2017): Hiedelmeink: az emberi gondolatok építőkövei. Libri Könyvkiadó. 30.
6	Badó, A. (2023): Skandináv jogi realizmus. In A. Jakab – M. Könczöl – A. Menyhárd – G. Sulyok (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Jogbölcselet rovat, rovatszerkesztők: M. Szabó – A. Jakab). Retrieved from http://ijoten.hu/szocikk/skandinav-jogi-realizmus
7	Váriné Szilágyi, I. (2010): Jogtudatról – alulnézetben. Tizenévesek jogtudata és jogi érzékenysége. L’Harmattan Kiadó. Budapest.
8	Mascaro, O. – Csibra, G. (2012): Representation of stable social dominance relations by human infants. Proceedings of the National Academy of Sciences. 109(18), 6862–6867.
9	Tatone, D. – Hernik, M. – Csibra, G. (2021): Facilitation of object encoding in infants by the observation of giving. Scientific Reports. 11(1), 18305.
10	Gergely, Gy. – Bekkering, H. – Király, I. (2002): Rational imitation in preverbal infants. Nature. 415(6873), 755–755.
11	Csibra, G. – Gergely, G. (2009): Natural pedagogy. Trends in cognitive sciences. 13(4), 148–153.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero