Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Kivétel vagy főszabály az előítéletes gondolkodás?

Az előítéletek kutatása a második világháború után nagy lendületet kapott. Mindenki azt kutatta, leginkább a nemzetiszocialista rendszerek szörnyű tapasztalataiból kiindulva, hogy miféle őrület lehetett úrrá az embereken Európa szívében. Hogyan vált a világ egyik legcivilizáltabb nemzete a legbarbárabb történelmi bűncselekmények végrehajtójává a biológiai anarchizmus nevében. A „náci” máig az abszolút erkölcsi rossz szinonimája, de mégis kik követték el ezeket a bűncselekményeket?

A korai elméletek az egyes egyének mintegy személyiséghibájának tartották az előítéletességet. Az előítéletesség ebben a magyarázati rendszerben a félresiklott gyermekkorú, tekintélyelvű személyiséggel rendelkező felnőttek belső konfliktusának és bizonytalanságának a kivetülése volt.1 Ez a magyarázat, ha továbbgondoljuk, néhány aberrált személyre helyezte át a rasszizmus és például a nemzetiszocializmus bűneit. Így a rendszerszintű előítéleteknek ezek a potenciálisan fasiszta egyéniségek a motorjai, akik ravaszul foglyul ejtenek néha országokat. Ezt az elgondolást azonban a modern kognitív pszichológia nem támasztja alá.

Az előítéletesség a gondolkodásban nem kivétel, hanem a főszabály. Ha ezt nem fogadjuk el, beleesünk a „mi és ők” gondolkodás csapdájába, amelyben a „mi”, vagyis a toleráns, az értelmes, a racionális gondolkodású emberek állunk szemben a sztereotipizálásra hajlamos irracionális fanatikusokkal. Ez a világnézet megakadályozza, hogy megfelelő következtetéseket vonjunk le, és tényleg okuljunk az idegengyűlöletre épülő, 20. század során oly sikeres totalitárius rendszerek szörnyűségeiből.2 Ezek a rendszerek nem azért voltak sikeresek, mert egy különutas, erőszakos kisebbség átvette az irányítást a józan eszű társadalmak lakosai felett, hanem mert a józan eszű civilizált emberek gondolkodásának gyökerében ugyanazok a hibák és torzítások találhatók meg, amelyek mindenkinél, és amelyek hajlamosítanak az előítéletességre.

Ahogy a kiszámíthatóan irracionális ember kapcsán bemutattam, kognitív rendszerünket a gazdaságosságra törekvés jellemzi. Mindannyiunknak ma is millió helyzetértékelést és döntést kell meghoznunk egy nap – fussunk-e a HÉV után, ellenséges-e éppen a főnökünk, megengedhetünk-e magunknak egy cukros fánkot ebéd után. Az emberi elme azért kategorizálja a számára elérhető szociális és fizikai ingereket, hogy leegyszerűsítse a külvilágban jelenlévő végtelen számú információ interpretációját, kódolását és előhívását.3 Az emberek tehát automatikusan kategorizálnak másokat a szociális érzékelés során is, és sok ilyen kategória – faj, nem és életkor alapján – annyira automatikus, hogy észre sem vesszük, amikor alkalmazzuk őket.

A Carl Jungnak tulajdonított híres idézet, miszerint „gondolkodni bonyolult folyamat, ezért a legtöbben csak ítélkezni képesek”, annyiban hibás, hogy a gondolkodást azonosítja a lassú mentális folyamatokkal. A gondolkodás nagy része azonban nem a reflexív, második rendszerből származik, hanem az elsőből, ami valóban kategorikus, így tulajdonképpen magának a gondolkodásnak az alapvető természete az „ítélkezés”. Ezekkel a gyors mentális kategorizációs folyamatokkal tudjuk hatékonyan uralni a környezetünket és gyorsan kiigazodni a társas világban, ennek azonban ára van. A kategorizáción keresztül ugyanis túlbecsüljük a csoporttagok hasonlóságát, és alábecsüljük sokféleségüket. A kategóriákat pedig gyorsan megtöltik a társadalomban regnáló, általában történelmi és társadalmi okokból kialakult, tehát sokszor véletlenszerű és igazságtalan szerepek.

Egy ötéves gyereknek például már határozott attitűdjei vannak a rasszokkal kapcsolatban – erre senkit nem kell tanítani, megfigyelés és utánzás révén kiszűrjük szüleink beszédéből és viselkedéséből azokat.4 Egy barátom mesélte, hogy négyéves kisfia, amikor először látott fekete embert, megkérdezte tőle, hogy bűnöző-e. Az apuka nem értette, honnan jöhetett ez a feltételezés, majd rájött: a gonosz karaktereket a mesekönyvekben gyakran olyan vizuális elemekkel ábrázolják, mint a koszosság, amely sokszor a fekete bőrszínre emlékeztet. Még az ártatlan mesék is úgy emelik ki a jó és rossz közötti határvonalat, hogy a negatív karakterek fizikai megjelenése „tükrözze” belső romlottságukat. Ha megfigyeljük, ez a jelenség a sötétebb bőrszínű karakterek felülreprezentáltságát okozza a rosszak oldalán.

Ahogy a szociológiából ismert Thomas-tétel is mondja: „ha az emberek valamely helyzeteket valóságosnak minősítenek, azok a helyzetek a következményeiket tekintve valóságossá válnak”.5 Tehát a sztereotípia általában visszahat a viselkedésre, és az egyéneket gúzsba kötő önbeteljesítő jóslattá válik. Amikor a tanároknak véletlenszerűen kiválasztott diákokról azt mondják, hogy kiemelkedő fejlődési potenciállal rendelkeznek, az adott diákok valóban fejlődésnek indulnak.6 Még a hamis visszajelzés is megváltoztatja a tanárok elvárásait, ezért például többet bátorítják az adott diákot, ami végül ténylegesen növeli annak önbizalmát és teljesítményét.

Mindez egy önmagát fenntartó rendszert hoz létre. Számtalan fekete rabszolgát szállítottak az Amerikai Egyesült Államokba, akik durva alávetettségben és jogfosztottságban éltek. Az amerikai többség nyilván nem elnyomóként akar tekinteni magára, ezért a fekete kisebbséget áltudományos magyarázatokkal alsóbbrendűnek, kevésbé okosnak és szorgalmasnak kezdték el sztereotipizálni (kognitív disszonancia redukció). Az igazolásban a kortárs pszichiátria is kivette a részét. Samuel A. Cartwright orvos még egy mentális betegséget is kitalált szökési őrület (drapetomania) néven.7 A rabszolgaság annyira jó a fekete lakosságnak, hogy nyilvánvalóan csak egy mentális betegségben szenvedő akarhat elmenekülni a jóléttől, amit a fehér lakosság biztosít neki. A drapetomaniának olyan irracionális tünetei voltak, mint a szökés iránti vágy vagy az engedetlenség. A rabszolga-felszabadítás után a legnyilvánvalóbb jogfosztásának vége lett, azonban a fekete kisebbség ugyanúgy borzasztó előnytelen társadalmi pozícióban volt. Így egyszerűen történelmi okokból fakadóan továbbra sem jutottak rendes oktatáshoz, továbbra is szegények és iskolázatlanok maradtak, a sztereotípia pedig önmaga igazolására talált.

Bár a kategorizáció mindannyiunk megismerési rendszerének része, nem menthetjük fel magunkat teljes mértékben. A Jung-idézet annyiban pontos, hogy a másodlagos, elemző gondolkodás valóban ellen tud állni a sztereotipizáló gyors gondolkodásnak, ha akar. Sokszor tényleg lusták vagyunk ezt alkalmazni. Érzékeny társadalmi kontextusban, illetve jogi környezetben azonban nem engedhetjük meg magunknak, hogy a csoport vélt vagy valós statisztikájából téves következtetést vonjunk le az egyénekre.8 A jogi szereplők alkalmassági vizsgálatába érdemes lenne bevonni az implicit asszociációs tesztet, mert az adott előítélet ismeretében a személyek képesek lehetnek tudatosan kompenzálni azokat. Tudnunk kell továbbá jogászként, hogy az előítéletesség mindannyiunk világalkotásának természetes tartozéka, amelyet gondos figyelemmel újra és újra korrigálnunk kell. Bár előítéletes gondolatai mindenkinek vannak, azért viszont már felelősek vagyunk, hogy azonosulunk-e előítéleteinkkel.

1	Adorno, T. W. – Frenkel-Brunswik, E. – Levinson, D. J. – Sanford, R. N. (1950): The Authoritarian personality. Harper. New York.
2	Kieft, E. (2021): A tiltott könyv. A Mein Kampf és a nácizmus vonzereje. Cser Könyvkiadó.
3	Li, P. (2014): Physical attractiveness and femininity: Helpful or hurtful for female attorneys. Akron L. Rev. 47, 997., 999
4	Rosenfield, D. – Stephan, W. G. (1981): Intergroup relations among children. Developmental social psychology. 271–297.
5	Thomas, W. I. – Thomas, D. S. (1928): The methodology of behavior study. The child in America: Behavior problems and programs. 553–576.
6	De Boer, H. – Timmermans, A. C. – Van Der Werf, M. P. (2018): The effects of teacher expectation interventions on teachers’ expectations and student achievement: Narrative review and meta-analysis. Educational Research and Evaluation. 24(3-5), 180–200.
7	Willoughby, C. D. (2018): Running away from drapetomania: Samuel A. Cartwright, medicine, and race in the Antebellum South. The Journal of Southern History. 84(3), 579–614.
8	Kahneman, D. (2012): Gyors és lassú gondolkodás. 196. – Itt Kahneman egy aránylag provokatívnak tűnő megjegyzést tesz. Szerinte az érvényes sztereotípia figyelmen kívül hagyása oda vezethet, hogy az optimálisnál gyengébb megállapításokat teszünk. Dicséretes és szükséges is a társadalmi gyakorlatban ellenállni a sztereotípiának, de ennek néha ára van, e költség tagadása pedig maga is egy torzítás, az úgynevezett érzelmi heurisztika.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero