Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Descartes vagy Spinoza: ki volt a jobb intuitív kognitív pszichológus?

Elsőre egyértelműnek tűnik, hogy különbség van az információ puszta feldolgozása és aközött, hogy valaki el is hiszi, igaznak tartja azt.1 Logikusnak látszik az is, hogy először meg kell értenünk valamit ahhoz, hogy dönteni tudjunk annak igazságtartalmáról. A modern kognitív pszichológia azonban itt is a fentieknek ellentmondó, meglepő állításokat tesz: egy gondolat reprezentálása és elfogadása pszichológiailag sokszor nem különíthető el egymástól, a megértés mozzanata ugyanis magában foglalja az igazságtartalom feltételezését is.2

A hitek kialakulásának ismeretelméleti kérdéseit a filozófia évszázadok óta boncolgatja. Mit jelent az, hogy hiszünk valamiben? A hit két elemből áll: egy mentális reprezentációból a fejünkben (megértés), amelyhez egy pozitív értékelés kapcsolódik (értékelés) – azaz annak elfogadása, hogy a szimbolikus reprezentáció tartalmilag helyes.3 Descartes logikusan és alaposan dolgozta ki az ezzel kapcsolatos intuitív megérzéseinket. Szerinte axiómaként kell elfogadnunk, hogy egy gondolatot először meg kell értenünk, mielőtt elfogadjuk vagy elvetjük.4 A megértés Descartes szerint teljesen passzív folyamat, amely nem hagy nyomot az elmében, míg az értékelés akaratlagos cselekvés, amelyet mi irányítunk. Ez az alapvető karteziánus megkülönböztetés és logikai egymásutániság a megértés és az értékelés viszonyában máig meghatározza a közgondolkodást.

Spinoza, egy másik jelentős filozófus, szembeszállt Descartes elképzelésével. Szerinte az emberi gondolkodás alapvetően más természetű. Az ő felfogása szerint a megértés és az elfogadás nem különül el: egy dolog megértése egyben annak ideiglenes elfogadását is jelenti.5 Minden állítást alapértelmezés szerint igaznak tekintünk, és csak akkor vetjük el, ha az később ellentmondásba kerül más meglévő tudásunkkal. Automatikusan hiszünk minden információban, legfeljebb a későbbi feldolgozás során – ha erre sor kerül – dönthetünk úgy, hogy elvetjük azt. Daniel Gilbert, a Harvard pszichológiaprofesszora a két filozófus különbségtételét egy szemléletes példával illusztrálja. Képzeljünk el egy könyvtárat, ahol a polcokon kitalált történeteket tartalmazó regények és a valóságon alapuló ismeretterjesztő könyvek sorakoznak.6 Feladatunk az, hogy megkülönböztessük őket. Az egyik módszer szerint piros cédulát teszünk a fiktív könyvekre, kék cédulát pedig az ismeretterjesztő írásokra. A másik módszer szerint csak a fiktív könyveket címkézzük pirossal, az ismeretterjesztő könyvekre pedig nem teszünk semmit. Spinoza könyvtárában egy új könyv, amely még nincs feldolgozva, olvasásáig jelöletlen marad, így alapértelmezés szerint ismeretterjesztőnek tűnik. Descartes rendszere szerint azonban az értékelés elvégzése nélkül a könyvek még a polcra sem kerülhetnek fel. De hogyan működik a mai kognitív idegtudomány könyvtára? Daniel Gilbert úgy látja, a legtöbb érv a Spinoza-féle gondolkodást támasztja alá.7 Minden információt igaznak fogadunk el, amint mentálisan reprezentáljuk, akár igaz, akár nem – a kételkedés pedig egy nehezebb, bonyolultabb és időben későbbi mentális folyamat. Ezt többek között a következők támasztják alá:

Modularitás: ha nem is ez a hétköznapi tapasztalatunk, a gondolkodás sok kognitív tudós szerint nem egységes folyamat, hanem számtalan mentális modul összehangolt működésének eredménye.8 A bemeneti információ feldolgozása során sokféle mentális modulon áthalad, míg el nem jut valamelyik kimenetig. Ha az erőforrások elfogynak, előfordulhat, hogy az információ nem halad végig az összes modulon, csak a kezdeti feldolgozás szakaszáig jut el. Tulajdonképpen félkész marad. Stressz vagy énkimerülés esetén ez könnyen bekövetkezhet. Képesek vagyunk reprezentálni korai modulok segítségével az információt, de már nem vagyunk képesek értékelni. Amikor elfogy a kognitív kapacitásunk, visszatérünk az „alapbeállításhoz”: elfogadjuk, amit hallunk.9 Gilbert szerint ezt a pszichológiai folyamatot az átnevelő táborok üzemeltetői is tudják, kifárasztják és kegyetlen nyomás alatt tartják a rabokat, míg el nem hisznek szinte mindent, amit a hatalom az elméjükbe projektál. Ugyanez a mechanizmus veszélyes lehet – vagy hasznos attól függően, hogy kinek mi az érdeke – egy hosszú rendőrségi kihallgatás során.

Pszicholingvisztikai érvek: a jelöltségelmélet szerint a nyelvben vannak jelöletlen (neutrális) elemek és jelölt elemek. A jelöletlen elemek általánosabbak és kognitíve – azaz a figyelem, a mentális teljesítmény és a hozzá szükséges idő tekintetében – kevésbé komplexek, mint a jelöltek.10 A boldogság jelöletlen, fel tudjuk tenni a kérdést, hogy „mennyire vagy boldog?” anélkül, hogy utalnánk a boldogság konkrét szintjére, míg például a boldogtalansággal nem tudjuk ezt megtenni: a „mennyire vagy boldogtalan?” automatikusan implikálja a boldogtalanságot. Ha megnézzük az igazságtartalommal foglalkozó kifejezéseinket, azt látjuk, mindig a cáfolatra utaló szavak a jelöltek, ezáltal a pszicholingvisztika szerint komplexebb kognitív folyamatokra utalnak: elfogadható (jelöletlen) – elfogadhatatlan (jelölt), valós (jelöletlen) – valótlan (jelölt), pontos (jelöletlen) – pontatlan (jelölt).11

Fejlődéslélektani érvek: ezt a kognitív komplexitást tükrözi az emberi egyedfejlődés is. A gyerekek nyelvi képessége, a propozíciók tagadására való képesség későn fejlődik ki, és bár a gyerekek használják a „nem”-et mint kifejezést, a valódi tagadás mint funkció aránylag későn jelentkezik. A nyelvi kompetenciák fejlődésének mintázatából és a gyerekek meglepő szuggesztibilitásából pedig következtetni lehet a mögötte meghúzódó kognitív funkciók súlyára.12 Úgy tűnik, hinni általában is sokkal kisebb mentális erőfeszítés, mint tagadni.

Logikai érvek: egy tagadó mondat megértéséhez előbb el kell képzelnünk az állítást, és utána elvégeznünk a tagadását, míg fordítva, egy állító mondatnál nem kell elképzelnünk annak tagadását. Az „ez nem kék” állításnál előbb el kell képzelnünk, hogy az a dolog kék, majd tagadnunk azt.13 Ezt empirikusan is kimutatták, az emberek egyszerűen gyorsabban dolgozzák fel az állító, mint a tagadó mondatokat.14

Egy gondolat elfogadása és elvetése tehát nem egyenértékű, alternatív kimenetelek. Aszimmetria áll fenn köztük, az elfogadás pszichológiailag elsőbbrendű, és az időleges (vagy éppen végleges) elfogadás a megértés része.15 Ráadásul nem elég, hogy a kétely később jelenik meg a folyamatban, de általában még illékony természetű is.16 Evolúciós pszichológiai logikával vizsgálva nincs abban semmi furcsa, hogy így dolgozzuk fel a szimbolikus valóságot. A fizikai valóság érzékelésénél is automatikusan igaznak fogadjuk el percepcióinkat. Ha látunk egy fát, hiszünk a létezésében. Azok a szkeptikus élőlények, amelyek kérdőre vonták minden észleletüket, már mind kihaltak. Ha jön a vonat, nem optimális kételkedni az audiovizuális élményben. A kogníció pedig, amely absztrakt gondolatok reprezentálását jelenti, a percepcióból, azaz a valóság tárgyainak reprezentálásából fejlődött ki.17

Evolúciós alapelv, hogy a semmiből kifejleszteni egy mechanizmust mindig kevésbé éri meg, mint egy létezőt módosításokkal használni.18 Ha teljesen a semmiből indulnánk, a kartéziánus mechanika lenne a legmegfelelőbb. De ha tolerálható keretek között tud működni egy régi rendszer, miért ne használjuk azt?19 Ez a gazdaságosság nyomja rá pecsétjét kognitív mechanizmusaink fent említett aszimmetrikus természetére. Az ember olyan lény, aki nagyon könnyen hisz, és nagyon nehezen kételkedik.20 Bár míg a percepcióink általában viszonylag pontosak,21 így ott ez nem jelent komoly problémát, a szimbolikus világ absztrakt reprezentációi megbízhatatlanabb természetűek. Ez az általános elv már önmagában is utal valamire: bármi, ami elhangzik a tárgyalóteremben, akármilyen alaptalan, mendemonda, irreleváns, kizárt vagy tiltott, már megértése mozzanatával igazként jelenhet meg elménkben.

1	Gilbert, D. T. (1991): How mental systems believe. American psychologist. 46(2), 107., 107.
2	Gilbert, D. T. (1991): How mental systems believe. American psychologist. 46(2), 107., 107.
3	Gilbert, D. T. (1991): How mental systems believe. American psychologist. 46(2), 107., 107.
4	Gilbert, D. T. (1991): How mental systems believe. American psychologist. 46(2), 107., 108.
5	Gilbert, D. T. (1991): How mental systems believe. American psychologist. 46(2), 107., 108.
6	Gilbert, D. T. (1991): How mental systems believe. American psychologist. 46(2), 107., 108–109.
7	Descartes-ot folyamatosan bírálják pszichológusok és agykutatók. Érdekesség, hogy a híres kognitív idegtudós, Antonio Damasio is a két filozófus elméleteire építi fel modern neuropszichológiai kutatásait. Végeredményben ő is arra jut, hogy Spinoza ösztönös protobiológius és kognitív tudós volt, míg a kartéziánus gondolatok nem állják meg a helyüket a modern idegtudományok mellett: Damasio, A. R. – Descartes, R. (1996): Descartes tévedése: Érzelem, értelem és az emberi agy. AduPrint; Damasio, A. (2004): Looking for spinoza: Joy, sorrow, and the feeling brain. Vintage. London.
8	Fodor, J. A. (1983): The modularity of mind. MIT Press; Csépe, V. – Győri, M. – Ragó, A. (2008): Általános pszichológia 3. Nyelv tudat, gondolkodás. Osiris Kiadó. Budapest. – Lásd A modul fogalma, a modularitás kérdésköre, érvek és ellenérvek című fejezetet. https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_altalanos_pszichologia_3/ch10s05.html
9	Gilbert, D. T. (1991): How mental systems believe. American psychologist. 46(2), 107–111.
10	Bakró-Nagy, M.: Fonémakölcsönzés és jelöltségelmélet. Magyar Nyelv. 95, 282–289., 282–283.
11	Gilbert, D. T. (1991): How mental systems believe. American psychologist. 46(2), 107–112.
12	Gilbert, D. T. (1991): How mental systems believe. American psychologist. 46(2), 107–110.
13	Gilbert, D. T. (1991): How mental systems believe. American psychologist. 46(2), 107., 113.
14	Gilbert, D. T. – Krull, D. S. – Malone, P. S. (1990): Unbelieving the unbelievable: Some problems in the rejection of false information. Journal of personality and social psychology. 59(4), 601.
15	Gilbert, D. T. (1991): How mental systems believe. American psychologist, 46(2), 107–116.
16	Gilbert, D. T. (1991): How mental systems believe. American psychologist. 46(2), 107–110.
17	Gilbert, D. T. (1991): How mental systems believe. American psychologist. 46(2), 107–116.
18	Dennett, D. C. Az alkalmazkodás szintjei: a fajok fejlődésétől a gondolati szelekcióig. In Pléh Cs. és mtsai (szerk.) (2001): Lélek és evolúció. Osiris Kiadó. Budapest. 76.
19	Gilbert, D. T. (1991): How mental systems believe. American psychologist. 46(2), 107–116.
20	Gilbert, D. T. (1991): How mental systems believe. American psychologist. 46(2), 107–116.
21	A „percepcióink pontosak” kifejezés nem azt jelenti feltétlenül, hogy pontosan leképezzük velük a valóságot, hanem hogy megbízhatóan tudjuk rajtuk keresztül kontrollálni azt. Donald Hoffman amerikai kognitív pszichológus mutat rá, hogy az evolúció nem feltétlenül azoknak az organizmusoknak kedvezett, amelyek a legjobban érzékelték a valóság „valódi” természetét. Hanem inkább azoknak, amelyeknek olyan ún. interfésze alakult ki, mellyel hatékonyan tudták kezelni azt, így növelve rátermettségüket. Ezt jól szemléltethetjük egy számítógépes játék példájával: ahhoz, hogy a lehető legtöbb pontot szerezz a játékban, könnyen használható felület, gyorsan kattintható ikonok kellenek, de ezek nem mondanak el semmit a számítógép működéséről. „Ugyanúgy, ahogy a számítógép interfészének ikonjai elrejtik a számítógép bonyolultságát, percepciónk hasznos módon elrejti a világ komplexitását, és irányítja az adaptív viselkedést” (Hoffman 2018). Ezt az elméletet evolúciós szimulációkon is tesztelték, azaz lemérték, melyik percepciós típusra összpontosító organizmusok nyernek egy versengő virtuális térben. A kísérletben szisztematikusan azok a modellorganizmusok kerültek ki győztesen, amelyek kizárólag rátermettségük (fitness) növelésével foglalkoztak, amelyek pedig az objektív valóság érzékelésével, azok általában kihaltak. A percepciónk pontos, tehát furcsán értendő: attól még, mert a valóságot téridő szerkezetűnek érzékeljük, nem biztos, hogy tér- és időszerű, és lehet, hogy a fizikai kauzalitás, amit látunk, csak egy hasznos fikció. Ettől még ugyanúgy ki kell térni a vonat elől, mert a vonat képe pontosan jelez valamit, ami veszélyes. Hoffman, D. D. (2018): The interface theory of perception. Stevens' Handbook of Experimental Psychology and Cognitive Neuroscience. 2, 1– 24.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero