Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Tiltott tények a bírói döntéshozatal során

Hasonlóan végződött több kísérlet is. A bíróknak egy kártérítési ügyben kellett volna elvonatkoztatniuk a felperes bűnügyi előéletétől, főszabályként azt egy 10 éves elévülési határidő miatt nem vehették volna figyelembe. A kísérleti csoportban lévő bírók ennek ellenére tendenciózusan alacsonyabb kártérítési összeget ítéltek meg, amikor tudtak az illető bűnügyi előéletéről.1 Ugyanígy hatással volt egy bűnüldöző szervekkel kötött együttműködési megállapodás alapján fel nem használható információ is. Míg a kontrollcsoportban lévő bírák majdnem egyöntetűen a minimum büntetést, azaz 78 hónap szabadságvesztést szabtak ki 150 gramm metamfetamin birtoklásáért, addig a fel nem használható információk tudatában lévő bírók (a dealer nemcsak árult, de az előállításban is segített, és egy kiskorún tesztelték is a drogot) sokkal szigorúbban ítélkeztek, és átlagosan 85,9 hónap börtönre ítélték a vádlottat.2 Ezen bírák képe valószínűleg akaratlanul is megváltozott a vádlottról, már nem egy pitiáner drogdílert, hanem egy kiskorút is veszélyeztető komolyabb bűnözőt láttak benne.

Szintén nem tudtak az alperes polgári jogi felelősségével kapcsolatos döntésükben elvonatkoztatni a bírók egy az ügyvédi titoktartás által védett információtól. Míg az ügyvédi titoktartás által védett telefonbeszélgetés leiratát nem ismerő bírók 50%-a a felperesnek ítélt, az ezen, egyébként nem felhasználható bizonyítékot ismerő bírók kevesebb mint 30%-a tette ugyanezt.3 Egy másik kutatásban egy képzeletbeli termékfelelősségi ügyben kellett laikusoknak és bíróknak döntést hozniuk, ehhez azonban olyan tényeket is adtak az embereknek, amelyeket egy jogi eljárásban nem használhatnak fel.4 Ezek a bevezetett tiltott tények itt is negatívan befolyásolták az eset kimenetelét a kontrollcsoporthoz képest, akik nem kaptak betekintést efféle bizonyítékokba.

A tény, hogy egy bizonyíték nem felhasználható, a legtöbb vizsgált esetben nem számított. A kizárt, tiltott információk ugyanannyira befolyásolták a képzett bírákat, mint a laikusokat vagy az esküdteket. Ebből az feltételezhető, hogy a bírák általában nem tudják elvégezni azt a nehéz kognitív feladatot, amelyet számos jogszabály elvár tőlük. Akad azonban néhány érdekes kivétel, amely színesíti a képet.

Egy fegyveres rablás gyanúsítottja kihallgatása közben egyértelműen ügyvédet kért, kétszer is, a rendőrség viszont ezt megtagadta tőle, és folytatta a kihallgatását. Két órával később az alperes bevallotta a bűncselekmény elkövetését. Írásbeli vallomása tökéletesen illeszkedett az eseményekhez. Amikor ettől a beismerő vallomástól kellett a bíróknak elvonatkoztatniuk, azt hibahatáron belül meg tudták tenni. Míg a kontrollcsoportban a bírók 17,7%-a ítélte el a vádlottat, addig a kísérleti csoportnál ez csak 3 százalékponttal volt magasabb.5 Nehéz lenne azt mondani, hogy ez valamiért könnyebb feladat lenne, mint elvonatkoztatni például a sértett szexuális előéletétől. Ha valami, egy hitelesnek tűnő beismerő vallomás semlegesítése nehezebb kognitív manővernek tűnik. A védelemhez való jog talán annyira fontos alapjog a bírók szemében, hogy megsértése esetén sikeresen tesznek extra mentális erőfeszítéseket? De akkor az alkotmányos szabályok más megítélés alá esnek, mint a nem alkotmányosak? Talán a bírók képesek kompenzálni, csak nem mindig vannak tisztában annak szükségességével, illetve egyszerűen úgy döntenek, hogy bizonyos esetekben mégsem teszik meg azt?

A kutatók a kérdésben nem próbálnak elhamarkodott, túláltalánosító ítéleteket hozni. Elismerik, hogy jóval több kutatásra van szükség, a kérdés roppant bonyolult, és számos megfigyelt mintázat még magyarázatra szorul. A fentiekből és a szakirodalom jelen állásából a következőket lehet leszűrni:

Számos pszichológiai szakirodalom támasztja alá azt, hogy az emberek általánosságban nem tudnak elvonatkoztatni tiltott, kizárt, figyelmen kívül hagyandó információktól, és azok nyilvánvaló diszkreditálásuk után is szennyezik ítéleteiket.
A legtöbb esküdtekkel és bírókkal folytatott kísérletből úgy tűnik, a jogi szereplők sem tudnak elvonatkoztatni az eljárásból kizárt, de ismert információktól, noha a jogszabályok ezt sokszor elvárják tőlük. Ez tehát egybevág az általános pszichológiai szakirodalommal, illetve egy ellentmondásra mutat rá a jogi elvárások és a pszichológiai valóság között.
Bizonyos alkotmányos alapjogok megsértése esetén a bírák ettől eltérő viselkedést mutattak a legátfogóbb témába vágó kutatásban, aminek magyarázatában bizonytalanok vagyunk.
A témában jóval több kutatásra lenne szükség. A bírókkal végzett kísérletek száma egyelőre csekély, módszertanuk pedig limitálja az azokból levonható következtetéseket. Ezek a következtetések azonban mégis hitelesebbnek mondhatók, és feltehetően pontosabban orientálnak minket, mint eddigi intuitív válaszaink.

1	Wistrich, A. J. – Guthrie, C. – Rachlinski, J. J. (2005): Can judges ignore inadmissible information? The difficulty of deliberately disregarding. University of Pennsylvania Law Review. 1251–1345., 1304–1308.
2	Wistrich, A. J. – Guthrie, C. – Rachlinski, J. J. (2005): Can judges ignore inadmissible information? The difficulty of deliberately disregarding. University of Pennsylvania Law Review. 1251–1345., 1309–1312.
3	Wistrich, A. J. – Guthrie, C. – Rachlinski, J. J. (2005): Can judges ignore inadmissible information? The difficulty of deliberately disregarding. University of Pennsylvania Law Review. 1251–1345., 1296–1297.
4	Landsman, S. – Rakos, R. F. (1994): A preliminary inquiry into the effect of potentially biasing information on judges and jurors in civil litigation. Behavioral Sciences & the Law. 12(2), 113–126.
5	Wistrich, A. J. – Guthrie, C. – Rachlinski, J. J. (2005): Can judges ignore inadmissible information? The difficulty of deliberately disregarding. University of Pennsylvania Law Review. 1251–1345., 1318–1322.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero