Orlai festménye Petőfi Sándort ábrázolja, amint éppen Boldogtalan voltam… című költeménye első strófáját veti papírra. Az első két sor jól olvasható az asztalként szolgáló szalmafonatú székre helyezett papíron: „Boldogtalan voltam / teljes életemben”. A költő kopott vasládán ül; jobb kezében tollát tartja, másikban pipáját szorongatja. Átszellemült tekintete, mimikája és testtartása alapján úgy tűnik, költeménye folytatásán, esetleg eddigi boldogtalan életén tűnődik. Betegségéről a háttérben található fűtetlen kemencén tárolt orvosságos üveg árulkodik. Petőfi mögött egy szalmával vetett ágy van, rajta könyvek, az ágy mellett kancsó. Az ablakon beáradó fény kiemeli a költő arcát és készülő művét; az utcai tájból mindössze a felhős, téli égbolt, a szemközti ház havas teteje és egy kopár fa látható. A kompozíció különlegessége abban rejlik, hogy a romantika égi szférába emelt zsenijét egyszerű emberként, hétköznapi környezetben, sőt, nyomorgó, egzisztenciájától megfosztott állapotban láttatja. Ugyanakkor – Orlai művészetelméleti elképzeléseihez hűen – mégsem tekinthető realistának vagy valóságosnak.1 Célja Petőfi eszményítése és popularizálása, mely a költő és a környezete közötti patetikus ellentétben érhető tetten. Petőfi elmélkedésének kettős tárgya (tudniillik saját élete és készülő verse) a papírra vetett két sor alanyiságát, életrajziságát egyértelműsíti. A fényviszonyok is a művészi zsenialitás és a szegényes viszonyok közötti feszültséget erősítik: az ablakon besütő fény kiemeli a költőt környezetéből. Figyelemre méltó, hogy a pályakezdő költő éppen alkotás közben látható. A költő számára a művészete kitörési lehetőség az ínséges életkörülményekből, melyek akadályt jelentenek tehetsége kibontakoztatásában; illetve pillanatnyi menedék a téli hideg, a betegség s a szegénység realitásaival szemben. Ugyanakkor a festményen látható verssorok azt is sugallják, hogy éppen a nélkülözés, a boldogtalanság, az élet viszontagságai adnak ihletet és művészi erőt a költő számára. A fiatal poétát a nyomor edzi meg, és készíti fel az eszmei és esztétikai magasságok meghódítására.

 

E ponton érdemes alaposabban szemügyre venni a többszörös műfajiságból eredő, mindenekelőtt a Hölgyfutárban publikált képkommentárokon és versmellékleteken keresztül vizsgálható interpretációs lehetőségeket, melyeket csak a leíró módszer pragmatikus okai miatt tárgyalunk külön. A kompozíció egyik legfőbb érdekességét éppen a többféle műfaji olvasatot egyszerre megengedő komplexitás adja, melynek köszönhetően megfigyelhetők a Petőfi alakjához és munkásságához kapcsolódó korabeli, sokoldalú viszonyulási módok és emlékezési formák.