A Szépirodalmi Figyelő első számában közölt Előrajz (és megfogalmazója, Arany János) egyértelműen tisztában volt azokkal a kiadványokkal, amelyek saját, induló periodikája körül léteztek. Érdemes itt még egyszer idézni a programadó szöveg első mondatát: „Midőn ez új folyóirat a magyar szépirodalom többi képviselői között megjelenik: oly tért szándékozik elfoglalni, mely nálunk ez idő szerént betöltve nincs.” Az Előrajz tehát a Szépirodalmi Figyelőt a már létező periodikák hálózatában helyezi el. „A magyar szépirodalom többi képviselői közötti” hely egyrészt az egykorúan létező nyomtatási kultúra közösségének elképzelt tere, melyen belül Arany sajátos, megkülönböztető szerepet vindikál induló folyóiratának. Másrészt e hely a Belváros tényleges fizikai terére vonatkozik, ahol szinte egymás mellett helyezkedtek el a korabeli szerkesztőségek, kiadók és nyomdák, melyek térbeli pozíciójához viszonyítva Arany szerkesztői lakhelyei mintegy szimbolikusan fejezték ki a különlegesség, a felülemelkedés szándékát, de az összetartozás tényét is. A térbeli közelség révén a századközép írói és szerkesztői nemcsak nyomtatványaik oldalain, levelezésükben és az egymás lakásain rendezett társasági alkalmakon voltak egymás létezésének tudatában; találkozhattak az utcán, vagy épp láthatták a szomszéd szerkesztőségeket, kiadóhivatalokat, nyomdákat napi sétáik során, és tisztában voltak azzal, hogy barátaik, riválisaik olyan publikációkon dolgoztak, melyek szerkesztősége alig volt néhány méterre sajátjuktól.