Bybee és Dahl (1989, 53–54) nagy számú nyelvet magában foglaló tipológiai kutatása során az igéhez kötődő nyelvtani elemek grammatikalizációját vizsgálta, melyek között szerepeltek például a perfekt, rezultatív, perfektív, imperfektív, jövő és múlt idők. A szintetikus és a létigét tartalmazó analitikus alakok közötti történeti viszonyról a rezultatívból fejlődő perfekt esetében esik szó. Megfigyelésük szerint a perifrasztikus rezultatív szerkezetek egyik altípusa, ami kopula+múlt idejű particípiumi szerkezettel rendelkezik, gyakran átesik egy olyan változási folyamaton, melynek során a kopula eltűnik a szerkezetből, s így jön létre a szintetikus igei alak. Ezt a változást feltételezik a szerzők a bolgárban is. A nyelvben a hagyományos elemzés szerint van egy ’reportatív evidencia’ kategória, mely a perfekt kategória mellett, azzal párhuzamosan fejlődött ki. A közöttük lévő egyetlen különbség az, hogy a reportatív kategória harmadik személyében a szerkezetben nem jelenik meg a kopula. A perfekthez képest a reportatív a grammatikalizáció egy magasabb fokán álló grammatikai elem, morfológiailag pedig csak a kopula hiánya különbözteti meg a kevésbé grammatikalizálódott elemtől. A szerzők azt állítják, hogy ennek fordítottjára, tehát amikor egy jobban grammatikalizálódott elem kopulát vesz fel, de korábban kopula nélkül állt, nem láttak példát saját kutatásuk során. Eredményeik alapján tehát arra lehet következtetni, hogy a rezultatívból perfektté (és később akár reportatív evidenciálissá) fejlődő grammatikai elemek esetén nem feltételeznek olyan változási folyamatot, ahol a kopula megjelenése későbbi fejlemény a szerkezetben (1989, 67–77).

 

 

Mint láthatjuk, a grammatikalizáció a particípiumképzőnek az igeidőrendszerbe való becsatlakozásáról és a folyamat során tanúsított funkcióváltozásról ad számot, de kizárólag a szintetikus, vagyis egyszerű alakok tekintetében. Hipotézisem szerint a mai evidenciális múlt idő teremtette meg a lehetőséget mind az egyszerű múlt idejű, mind pedig az evidenciális múlt idejű segédigét tartalmazó összetett igei alakok létrejöttéhez. Ennek feltétele volt, hogy az *-m particípumképző rálépjen a grammatikalizáció útjára. Úgy gondolom, hogy a V + aux.pst, vagyis az egyszerű múlt idejű segédigét tartalmazó szerkezetek a grammatikalizációnak abban a szakaszában jelenhettek meg, amikor a perfekt jelentés már kialakult a morfémán. Párja, vagyis a V + aux.ev.pst szerkezet, mely a létige evidenciális múlt idejű alakját használja, az inferenciális és/vagy az indirekt evidenciális jelentés kialakulását követően jöhetett létre. Most lássuk ezt a folyamatot részleteiben is.