Az összetett múlt idők egy főigéből és egy első vagy második múlt idejű létigéből állnak (V + völi/völöm), mely utóbbiak itt nem létigei, hanem szintén segédigei szerepet töltenek be. Az analitikus formák evidenciális és aspektuális értékeiről keveset tudunk, használatuk nyelvjárási szinten is különbözhet. A finn-ugor vagy permi nyelvekre specializálódott tipológiai munkák közül Skribnik–Kehayov (2018) az első múlt időt szemtanúsági múltnak, míg a második múlt időt nem-szemtanúsági múltnak nevezi, melyek közül utóbbi miratív szemantikai kiterjesztéssel is rendelkezik. Az összetett igeidők között ugyancsak megkülönböztetik a direkt és az indirekt evidencialitást. Eszerint az első múlt idejű segédigével képzett szerkezetek szemtanúságot, míg a második múlt idejű segédigével képzettek nem-szemtanúságot fejeznek ki aspektuális jelentéstartalmuk mellett. A V.prs + aux.pst és V.prs + aux.ev.pst szerkezetekhez folyamatos aspektust rendelnek, utóbbit miratív kiterjesztéssel közlik. A V-ev.pst + aux.pst és V-ev.pst + aux.ev.pst szerkezeteknek pedig, evidenciális szembenállásuk mellett, régmúltra vonatkozó jelentésük van, de utóbbi konstrukcióval kapcsolatban megjegyzik, hogy az ide kapcsolható információ rendkívül csekély, és a szakirodalomban nem találkozhatunk a szerkezet miratív jelentéskiterjesztésével (Skribnik–Kehayov 2018, 19–20).

Az evidenciális oppozíció a komi nyelvekben is valószínűleg csak kontextuálisan érhető tetten, tehát az egyszerű múlt idő evidenciálisan alapvetően neutrális, de szituációtól függően direkt információforrás kifejezésére is ez alkalmazandó. A komi összetett igeidőkről sokkal kevesebb információ áll rendelkezésünkre, mint az udmurttal kapcsolatban. Ezek az információk pedig gyakran ellentmondanak egymásnak. Bartens (2000, 212) szerint például a komipermják analitikus alakok nem fejeznek ki evidenciális értékeket, sokkal inkább aspektuális jelentéssel bírnak.

A paradigma nem csak az összetett igeidők esetében hiányos, de láthattuk, hogy a szintetikus evidenciális múlt idő első személyű alakjai sem széles körben elfogadottak. Ebből arra következtethetünk, hogy bár valószínűleg a rezultatív szemantikájú alapnyelvi *-m particípium hasonló (ha nem ugyanolyan) grammatikalizációs utat járt be, mint udmurt megfelelője, a változás még nem zajlott le teljes mértékben. A szintetikus evidenciális múlt első személyű alakjainak hiánya nem meglepő, számos esetben kimutatható, hogy indirekt evidenciális jelentés először harmadik személyű alakokon jelenik meg, s csak ezt követően bővül ki a paradigma második, s végül első személyű alakokkal (Szerebrennyikov 1963, 266). Az összetett igei alakok már szintén megjelentek a nyelvben, funkcionalitásukat és morfológiai variációjukat számos kérdés és bizonytalanság övezi. Elképzelhető, hogy a komipermják összetett igeidők evidenciális jegyének hiánya csak pillanatnyi helyzet, a grammatikalizáció még nem jutott el abba a fázisba, hogy létrehozza az egyszerű múlt idejű segédigét tartalmazó analitikus alakok evidenciális párját, hiszen az ehhez szükséges feltételek sem jöttek még létre teljes egészében.