Az exaptáció mint terminus igen fiatal: 1990-ben vezette be Roger Lass a történeti nyelvészetbe, de az evolúciós biológiában, ahonnan Lass átvette, akkor szintén friss volt, mindössze pár évvel korábban, 1982-ben kezdték használni. A fogalom biológiai értelmezése azokra az esetekre vonatkozott, amikor egy jellemző olyan új funkciót kap, amely nincs közvetlen rokonságban korábbi funkciójával. Ilyen például a toll, amely adaptáció révén jött létre, és elsődleges funkciója a hőszigetelés volt; az már exaptáció eredménye, hogy később a repülésben is szerepet kapott (Gould–Vrba 1982; Van de Velde–Norde 2016 alapján). Ezt tekintve modellnek, Lass (1990) olyan típusú változásokat tart exaptációnak, amikor egy adott morfológiai elem elveszíti eredeti funkcióját, de nem tűnik el, hanem új, az eredetitől független funkciót kap. Bár a terminust, úgy tűnik, a magyar nyelvtörténeti szakirodalomban nem használják gyakran, az általa lefedett fogalom maga ismert volt, csak funkcióváltás néven – ami ugyanakkor valamivel tágabb jelenségkör (Dér 2008, 108–110).

 

A három esettanulmány nem azonos felbontású; különböző okokból, de a második és harmadik téma bemutatása lényegesen vázlatosabb, mint az elsőé. A fő szempont azonban mindhárom esetben ugyanaz: ténylegesen exaptációnak tekinthetők-e ezek a változások, azaz érvényesek-e rájuk azok a kritériumok, amelyek alapján a fogalmat magát meghatározták. Ez két okból is fontos kérdés. Az egyik ok az, hogy az exaptációt eredetileg történeti morfológiai jelenségként ragadta meg Lass, tehát problémaként merülhet fel az is, mennyire használható a fogalom szintaktikai változások leírására. Ugyanakkor a dolgozat második fele szempontjából is fontos az előző kérdés tisztázása: itt ugyanis arról esik szó, hasznos-e a terminus, segítségével megragadható-e egy olyan változástípus, amelynek saját, csak rá jellemző tulajdonságai vannak, azaz segíti-e konkrét változási folyamatok megértését és leírását (4. szakasz). Ezt azonban csak abban az esetben lehet az itt áttekintett példák alapján vizsgálni, ha bizonyítható, hogy maguk a példák megfelelő példák; mint az alábbiakból remélhetőleg kiderül majd, kisebb mértékben a nem megfelelő példaanyag is állhat a szkepszis hátterében. A dolgozat összegzése (5. szakasz) amellett foglal állást, hogy az exaptáció hasznos fogalom, kellőképpen szoros definíciót alkalmazva jól elkülöníthető más változástípusoktól, sőt, mi több, lehet, hogy a történeti szintaxisban nagyobb szerepet játszik, mint a morfológiában, ahol először alkalmazták.