Mindennek alapján három olyan szórendi mintát tekintett át, amelyeknek a mai köznyelvi funkciója feltehetően exaptáció eredménye. Ezek után arra kereste a választ, hogy megragadható-e ennek a három változásnak valamilyen közös tulajdonsága. Ez első ránézésre talán paradox, hiszen az exaptáció egyik legfőbb jellemzője épp a folyamat kimenetének váratlansága, megjósolhatatlansága. Az ellentmondás úgy oldható fel, hogy a grammatikalizációnak sokkal inkább általános kognitív tényezők rajzolják ki az útvonalát, az exaptáció esetében pedig talán nagyobb szerepet játszhatnak a nyelvspecifikus tényezők, a jelen esetben például az, hogy az adott nyelv szintaxisa alapján milyen innovatív elemzés és értelmezés társítható egy-egy marginális mintázathoz. A szórendi változatok (bármilyen okból történő) megjelenése ideális táptalaj lehet az exaptációhoz, hiszen a szórend átrendezése amúgy is az egyik fő lehetőség arra, hogy a beszélő különféle pragmatikai jelentéseket fejezzen ki. Végezetül amellett foglalt állást az írás, hogy az exaptáció megkülönböztetése segíti a nyelvi változás alaposabb megismerését, mert egy olyan folyamatra irányítja a figyelmet, amelynek során az innovatív nyelvhasználó feltehetően másképp teremt kapcsolatot funkció és forma között, mint a reanalízis másik, gyakoribb, általánosabb és jobban ismert típusa, a grammatikalizáció esetében.