IX. A véges határozói mellékmondatok kialakulása a magyarban1

Kivonat: A tanulmány azt vizsgálja, hogy a magyarban a fejvégű SOV mondatszerkezet fejkezdetűvé válása során hogyan váltotta fel az uráli, illetve ugor alapnyelvből örökölt igeneves határozói alárendelést a véges alárendelés; milyen kiinduló szerkezetből, milyen lépésekkel alakult ki az időjeles igét tartalmazó határozói mellékmondat. Amellett érvel, hogy a határozói alárendelő mondat létrejöttének kiindulópontja egy olyan mellérendelő összetett mondat, melynek első tagmondata határozatlan névmási határozószót, második tagmondata pedig erre visszautaló mutató névmási határozószót tartalmaz (például: Valahol füst van; ott tűz is van). E mondattípusból fejlődött ki az úgynevezett korrelatív szerkezet, melyben az első tagmondat névmása már univerzális értelmű vonatkozó névmás, és a tagmondat már nem mellérendelt párja, hanem szabad határozója a főmondat szerepű második tagmondatnak (Ahol füst van, ott tűz is van). A korrelatív határozói mellékmondatból alakultak ki a szabad, illetve lexikális fejű vonatkozó határozói mellékmondatok. E változás során a vonatkozó névmási határozószók egy része kötőszóvá grammatikalizálódott, majd e kötőszói osztály analógia útján további elemekkel bővült.

Kulcsszavak: határozói alárendelő mellékmondat; korrelatív szerkezet; véges alárendelés kialakulása; vonatkozó névmási határozószó; temporális kötőszó

 

Abstract: This paper reconstructs the process in the course of which finite adverbial subordinate clauses evolved in Hungarian, and gradually subsumed non-finite adverbial subordination inherited from SOV Proto-Ugric. It is argued that the starting point of the emergence of finite adverbial subordination is a paratactic sentence pair where the first clause contains an indefinite proadverb and the second clause contains a demonstrative referring to the proadverb anaphorically. This pattern evolved into a canonical correlative construction, whose initial clause functions as an adverbial adjunct of the second clause, with the indefinite pronoun interpreted as a relative pronoun with a maximal/universal reading. The correlative construction is the source of free and lexically headed adverbial relative clauses. Some of the adverbial relative operators have evolved into complementizers, and the class of adverbial complementizers has also been expanded analogically with further elements.

Keywords: finite adverbial subordinate clause; correlative construction; evolution of finite subordination; relative proadverb; temporal complementizer