1. Bevezetés

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E tanulmány azt vizsgálja, hogy a magyarban a fejvégű SOV mondatszerkezet fejkezdetűvé válása során hogyan váltotta fel az uráli, illetve ugor alapnyelvből örökölt igeneves határozói alárendelést a véges, másként finit alárendelés; milyen kiinduló szerkezetből, milyen lépésekkel alakult ki az időjeles igét tartalmazó határozói mellékmondat. A vizsgálat a véges időhatározói alárendelés kialakulására összpontosít, de emellett arra is rávilágít, hogy a feltételezett fejlődési út egyéb határozói szerepű mellékmondatokra is igaz lehet.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A dolgozat amellett érvel, hogy a véges határozói alárendelő mondat nem az igeneves alárendelésből alakult ki. Létrejöttének kiindulópontja egy olyan mellérendelő összetett mondat, melynek első tagmondata határozatlan névmási határozószót, második tagmondata pedig erre visszautaló mutató névmási határozószót tartalmaz (például: Valahol füst van; ott tűz is van). E mondattípusból jött létre az úgynevezett korrelatív szerkezet, melyben az első tagmondat névmása már univerzális értelmű vonatkozó névmás, és a tagmondat már nem mellérendelt párja, hanem szabad határozója a főmondat szerepű második tagmondatnak (Ahol füst van, ott tűz is van). A korrelatív határozói mellékmondatból fejlődtek ki a szabad, illetve lexikális fejű vonatkozó határozói mellékmondatok. E változás során a vonatkozó névmási határozószók egy része kötőszóvá grammatikalizálódott. Később e kötőszói osztály analógia útján további elemekkel bővült. A változások kiindulópontja, a mellérendelő pre-korrelatív szerkezet az SOV szórendű testvérnyelvekből és az ómagyar egy archaikus, kifutóban lévő mondattípusából rekonstruálható. A változási sor további elemei már mind kimutathatók az ómagyar korban. Kialakulásuk időbeli sorrendje szintén rekonstrukció, mely az újraelemzést lehetővé tevő „áthidaló” kontextusok megállapításán alapul.1 Az elemzés szinkrón szempontból is tartalmaz újdonságot: különbségeket mutat ki a vonatkozó operátorként viselkedő és a kötőszóvá vált határozószók alaktanában és mondattanában.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A tanulmány a következőképpen épül fel: a 2. rész az SOV szórendű alapnyelvre jellemző igeneves határozói alárendelésnek az ómagyar szövegemlékekben fennmaradt maradványait tárgyalja. A 3. rész a rokonnyelvekben megjelenő, az ómagyarban is kimutatható pre-korrelatív, mellérendelő határozói szerkezetet és annak korrelatív szerkezetté alakulását vizsgálja. A 4. rész a korrelatív határozói mellékmondatokban előforduló névmási határozószókkal foglalkozik. Az 5. rész azt mutatja be, hogyan alakult ki a korrelatív határozói mellékmondatból a névmási fejű, a lexikális fejű és a szabad véges határozói mellékmondat. A 6. rész az esemény-relativizálónak mondott mondattípus szerkezetét és eredetét vizsgálja. A 7. rész összefoglalás.
1 Az áthidaló kontextusoknak, azaz a kétféleképpen, hagyományosan és új módon is értelmezhető szerkezeteknek a grammatikalizációs folyamatokban játszott szerepéről l. Heine (2002) tanulmányát.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave