5. A vonatkozó határozói mellékmondat és a vonatkozó névmási határozószó kialakulása

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kanonikus korrelatív szerkezetben a mellékmondat mindig megelőzi a főmondatot. Az igevégű alapszórend felbomlásával, az SVO szórend uralkodóvá válásával ez a megkötés fellazult. Elsősorban a tárgyi és alanyi szerepű mellékmondatok kerültek a főmondat igéje mögé, de ritkábban idő- és helyhatározói szerepű mondatot is találunk ige utáni helyzetben (21a–c), jóllehet az időt és helyet jelentő mondathatározók tipikus helye a mai SVO magyarban is a mondat bal perifériája. Ezek a mondatok már nem tekinthetők korrelatív mondatnak; nem csak a „mellékmondat, főmondat” sorrend hiányzik, hanem – legalábbis (21a) és (21c) esetében – a mellékmondat névmásának univerzális olvasata is. (21a) és (21d) szabad (vagy inkább implicit fejű), (21b) névmási határozószói fejű, (21c) pedig lexikális fejű vonatkozó határozói mellékmondat.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(21)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Míg a korrelatív beágyazott mondat mindig a főmondathoz csatolt adjunktum (l. Lipták 2012 bizonyítékait), (21b)-ben és (21c)-ben a főmondat aláhúzással jelölt idő-, illetve helyhatározójával alkot egy összetevőt. A főmondati határozó és vonatkozó mellékmondati adjunktuma gyakran a topikmezőben található:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(22)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A korrelatív mellékmondat határozatlan névmásának, névmási határozószójának vonatkozó névmássá, illetve névmási határozószóvá alakulása a (21b,c)-hez és a (22a,b)-hez hasonló mondatszerkezetekben mehetett végbe, ahol a beágyazott mondat szomszédos az általa módosított vagy kifejtett főmondati összetevővel, így a névmási határozószó közvetlenül kapcsolódik a vele anaforikus viszonyban álló esetragos vagy névutós főnévhez. E szerkezetekben már nem implicit feltételes operátortól kötött határozatlan névmási határozószóról van szó, hanem a tagmondat CP projekciójának specifikálójában található, a tagmondat belsejében nyomot kötő vonatkozó operátorról. A változás bizonyítéka, hogy a főmondatot követő vagy a főmondatba ékelt idő- és helyhatározó mellékmondatok névmási határozószója már általában nem visel vala- prefixumot (Haader 1995, 571).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A főmondati határozó és vonatkozó mellékmondata gyakran távol kerülnek egymástól, például, amikor a főmondati határozó fókusz- vagy topikpozícióban áll, a mellékmondat pedig követi (23a) vagy megelőzi a főmondatot (23b). Ilyen esetben is feltételezhető, hogy a kiinduló szerkezetben a mellékmondat egy összetevőt alkotott a hagyományosan utalószónak nevezett névmási határozószóval, és extrapozícióval került a főmondat mögé vagy elé. A főmondat előtti vonatkozó mellékmondatok esetében az univerzális olvasat megléte vagy hiánya mutatja, hogy korrelatív mondatról vagy a főmondatban nyomot kötő, extraponált mellékmondatról van szó.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(23)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hangzó főmondati korrelátumot nem tartalmazó vonatkozó mellékmondatok esetében a főmondatban akkor, ott, oda, úgy típusú implicit mutató névmási határozószót feltételezünk. Ilyen esetben is a mellékmondat névmási határozószójának univerzális (24a) vagy határozatlan olvasata (24b) dönti el, hogy korrelatív (24a) vagy szabad vonatkozó mellékmondatról van szó (24b).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(24)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szabad, névmási fejű és lexikális fejű vonatkozó határozói mellékmondatok kialakulása már a nyelvemlékes kor előtt megtörtént. Az ómagyar kor nyelvemlékekben dokumentált szakaszára tehető viszont a határozatlan, univerzális, szabad választást kifejező, negatív és vonatkozó szerepű meghatározatlan névmások és névmási határozószók formai elkülönülése. Az előbbiek inkorporálták az őket kötő operátort, így jött létre például a mikor meghatározatlan névmási határozószóból a valamikor, mindenkor, bármikor, semmikor. A vonatkozó amikor ellenben analógiás alakulat. Az a- vonatkozó prefixum az egyes számú alanyi szerepű ki, mi vonatkozó névmást tartalmazó mondatokban alakulhatott ki, a főmondati az névmási fej inkorporálásával (l. G. Varga 1992, 527; Haader 1995, 516; az új forma kora középmagyar kori terjedéséről, a bibliafordításoknak a terjedésben játszott szerepéről Dömötör 2020a,b; 2021). Idővel az az z-je lekopott, az inkorporált névmást pedig új mutató névmás pótolta. Bacskai-Atkari és Dékány (2021) a következőképpen ábrázolja a változásokat:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(25)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A változás előtt az az a beágyazott mondat feje, a főige vonzata, így a főmondatban kiosztott esetet viseli, és ha alany, számban egyezik a főigével. Miután összeolvadt a ki-vel, már a beágyazott mondat része, és kötött morfémaként nem kaphat számjelet és esetet. Ekkor a beágyazott mondat fejpozíciójába újabb – a főmondatban esettel, számjellel ellátott – mutató névmás kerülhet.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A névmási határozószók esetében valószínűleg nem a fenti folyamat ment végbe, hiszen a mikor, míg, hol, hogy demonstratív korrelátumai, az akkor, addig, ott, úgy nem redukálódhattak a- prefixummá; az alanyi vagy állítmányi szerepű az, mikor…, az, míg…, az, hol… pedig nem lehetett elég gyakori az az mikor, az míg, az hol összeolvadásához.) Valószínűleg analógiás kiegyenlítődés történt: a vonatkozó névmások a(z)- prefixuma kiterjedt a vonatkozó operátorok teljes osztályára. Az amikor, amíg, ahol, ahogy használata az ómagyar korban még szórványos. Íme néhány példa:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(26)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A vonatkozó névmás és névmási határozószó kategóriájának kialakulása a korrelatív mondatokra is visszahatott; idővel a korrelatív szerkezetekben is az a(z)-prefixumot viselő vonatkozó névmás/névmási határozószó vette át a feltételes operátortól kötött határozatlan névmás/névmási határozószó helyét és szerepét. A különféle vonatkozó határozói mellékmondattípusok elterjedésével fokozatosan csökkent az igeneves határozói alárendelés szerepe. A határozói szerepű igeneves kifejezéseket véges alárendelő mondatok váltották fel, amint ez az egymást követő bibliafordításokban nyomon követhető. Íme például Lukács evangéliumának 3/1 mondata az 1416 körül fordított Müncheni kódexben, majd Pesti Gábor 1536-os Novum Testamentumában:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(27)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Összefoglalva a fentebb mondottakat: az SOV szórend fellazulásával a korrelatív szerkezetben kialakult véges határozói mellékmondatok a főmondat után vagy a főmondatba ékelve, főmondat-belseji korrelátumuk közvetlen szomszédságában is megjelentek. Ez lehetővé tette a mellékmondatnak a főmondati korrelátum módosítójaként való értelmezését és a mellékmondat névmási határozószójának vonatkozó névmási határozószóként való elemzését, azaz a névmási és lexikális fejű, valamint a szabad vonatkozó határozói mellékmondat létrejöttét. E változások lezárásaként az ómagyar korban kialakult a vonatkozó névmások, illetve névmási határozószók sajátos, a- vonatkozó morfémát tartalmazó alakja.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave