A hogy kötőszós deontikus átkok esetében nem voltak megfelelő, kívánságokkal összefüggő tartalmú előzmények, ebből következően két lehetőség adódik: vagy elvetjük az ellipszishipotézist, vagy pedig nem kívánságokra utaló főmondati előzményekkel számolunk. Az utóbbi esetben az idéző főmondatokat tartalmazó alárendelő összetett mondatok jöhetnek szóba lehetséges forrásként, ugyanis csak ezt alátámasztó pár adatot találtunk. Mivel a hogy kötőszó az elaboratív változatokban is erősen kapcsolódik az idézéshez, s önmagában is idézésjelzőnek látszik egyes használataiban, az utóbbi elképzelés – másfajta tartalmú előzmények lehettek – megfelelőnek látszik (vö. (3)). Kérdéses ugyanakkor, hogy miért éppen az átkok esetében jelenik meg hogy-os változat a nem hogy-gyal álló variánsaként (pl. Hogy dögölnél/dögölj meg! ~ Dögölj meg!). A mondás-igék, illetve mondással kapcsolatos kifejezések elhagyása szokványos a meta-pragmatikai típusban, ahol ez „érthető” művelet, mivel a mellékmondat is tartalmaz közlésre utaló kifejezéseket (pl. Ha fogalmazhatok így, akkor azt mondom). Elképzelhető, hogy az átkok esetében a hogy használata eredetileg az élőszóbeliségre, esetleg az egyenes idézésre utalt, majd végül a nem inszubordinált változathoz képest az inszubordinált mellékmondat az érzelemmel telítettebb, nyomatékosabb variánsként maradt meg (vö. Dér 2023; az idézés inszubordinációval való összefüggéséhez l. Evans 2007, 394kk.).

A hogy kötőszóval kezdődő inszubordinált felkiáltások esetében is két keletkezési alternatíva látszik: a fokozó partikulát tartalmazó változatok (hogy X mennyire/milyen/mekkora/micsoda Y!) formailag és tartalmilag levezethetők a példaadó alárendelő összetett mondatokból a főmondat elhagyásával (’hogy X mennyire Y, mutatja/illusztrálja/alátámasztja Z’). Esetükben problémát okoz azonban felkiáltó mondattípussá alakulásuk magyarázata, mivel a példaadó mondatok egyik tagmondata sem ilyen. Ezért is valószínűsíthetőbb, hogy különböző kognitív igéket (lát, panaszkodik stb.) tartalmazó főmondatok maradhattak el mellőlük. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ahogyan más esetekben, itt sem találunk akkora mennyiségben olyan alárendelő összetett mondatokat, hogy azok megfelelő előzményként lennének értelmezhetők.

A hogy kötőszós elaboratív típusok mindegyikénél találtunk kapcsolatot az idéző összetett mondatokkal, ezért a kérdések, echokérdések, de a metapragmatikai függetlenedett mellékmondatok esetében is feltételezhető egy elliptált főmondat (pl. Azt kérdezed, hogy miért mondtam fel? Hogy világossá tegyem a mondandómat, azt mondom, hogy X ), legfeljebb a főmondat–mellékmondat sorrendje változó az egyes esetekben (pl. a metapragmatikaiaknál szokványosabb, hogy az előbbi követi az utóbbit). Ugyanez a ha kötőszós elaboratív metapragmatikai mellékmondatokra is áll, de mindkét fajta esetében felmerül a kérdés, hogy ha az adatok sorában a kezdetektől fogva megfigyelhető a főmondat nélkül álló függetlenedett változatok használata, hogyan lehet érvelni amellett, hogy biztosan összetett alárendelő mondatokból fejlődtek ki az utóbbiak. Ráadásul sokszor nyomatékosító, tautologikus jelleggel jelenik meg a mondásigét tartalmazó főmondat a mondásigés mellékmondat mellett, semmint új, érdemi tartalmat hordozó részként. A metapragmatikai vonzatkifejtő és feltételes típusok esetében inkább a függőségváltás látszik megfelelő magyarázatnak, mivel a közlésigés előfordulásokat nem metapragmatikai kontextusban is megfigyelhetjük. Ezek azonban felépítésükben eltérnek a későbbi metapragmatikai használatoktól.

A ha kötőszós kívánságok és felkiáltások esetében nem leltünk megfelelő összetett mondati előzményeket, ezért esetükben a hipoelemzés valószínűsíthető. Nem konkrét főmondatok maradtak el ezek mellől az inszubordinált mellékmondatok mellől, hanem különböző, interperszonális tartalmú mondatok jelentése asszociálódott velük. A lényegi különbség tehát az, hogy nem lehet előzetesen megmondani, hogy pontosan milyen szemantikájú állítmányokkal álltak ezek a mellékmondatok, mert azok rendkívül változatosak lehettek. Ennek az elgondolásnak viszont ugyanaz a szépséghibája, mint a fentieknek volt, ti. hogy e típusok esetében sem találunk megfelelő előzményeket néhány előfordulásnál nagyobb mennyiségben, még a regiszterekben gazdagabb időszakokban/adatbázisokban sem.

Végezetül a két asszertív ha-szerkezet esetében azt láttuk, hogy a lehetséges előzménymondatok száma igen csekély, megjelenésük pedig kései (20. század), a főmondat feltehetően kérdő mondattípusú volt.

Mindezekből az következik, hogy a függetlenedett mellékmondatok keletkezésére biztosan nem adható egységes magyarázat, elliptált főmondatot pedig bizonyos esetekben lehet feltenni, de ezek jellemzően nem meggyőzőek, mivel a lehetséges főmondatok jellege vagy eltér a várttól, vagy kis(ebb) mennyiségben jelentkeznek, és időben nem mindig előzik meg függetlenedett mellékmondati változataikat. Az inszubordinált mellékmondatok típusai tehát más-más módon születtek meg, s egyéb nyelvi jelenségek esetében eddig nem vagy kevéssé látott nyelvi változásokat példáznak.