Az angol és az izlandi az explozíváknak két sorát különböztetik meg: (angol) bee ’méh’ vs. pea ’borsó’, flabby ’puha’ vs. flappy ’lötyögő’, flab ’háj’ vs. flap ’lebeny’; (izlandi) bar ’bár’ vs. par ’pár’, Abel ’Ábel’ vs. api ’majom’, gabb ’trükk’ vs. happ ’siker’. Az idézett szavak kiejtését (2) mutatja.

 

 

Az angol (hagyományos) átírás a latin helyesírás szerinti (feltételezett) zöngés betűknek megfelelő hangokat zöngésnek jeleníti meg. Az (2)-ben megjelenített [b] hangot mutató átírás azonban nagyon eltérő hangokat takar: a szó eleji és szó végi [b] tulajdonképpen zöngétlen (és azonos a spy szóban található [p]-vel), a szonoránsok (így pl. a magánhangzók) közé beágyazott [b] passzívan zöngés. A passzív (vagy perszeveratív) zöngét a szonoránsokon fonetikailag megjelenő GT dimenziónak a laringálisan jelöletlen zárhangokra való kiterjesztéseként is felfoghatjuk. A flabby szóban a GT dimenzió sem a magánhangzókon, sem a laringálisan jelöletlen zárhangokon nem definiált fonológiailag. A laringálisan jelöletlen hangok esetében fonetikai megjelenítésük során kerül ’bekötésre’ a szonoránsokhoz, majd innen terjed jobbra a laringálisan üres zárhangokra (a wisdom [wɪzdəm] ’bölcsesség’ szóban minden hang rendelkezik a GT dimenziójával fonetikailag, holott fonológiailag egyik sem zöngés, l. pl. Iverson–Salmons 2003a, §3). A jelenleg (is) használt angol átírás mellett az az érv hozható fel, hogy még a szóleji [p] is fel tud zöngésedni posztlexikálisan, pl. az a [b]ee ’egy méh’ szerkezetben. A szünet előtti [p] bizonyos mértékben zöngés (flab), de kisebb mértékben, mint a szonoránsok közé ágyazott [b] (flabby). A GT dimenzió terjedése (azaz a passzív zönge bekötése) variábilis (a németben a Knabe ’fiú’ szóban az intervokális 〈b〉 lehet teljesen zöngétlen, de teljesen zöngés is, ami regiszter- vagy tempófüggő különbségre utal). Cikkemben a kontrasztfenntartás kérdését az angolban tovább nem tárgyalom (de l. Jessen 2001; Beckman et al. 2013).

 

A háromféle átírás ugyanazt a fonetikai valóságot ragadja meg: a kaf és skalli 1940-ben és 2011-ben is [khaːf] és [skatlɪ] voltak. Haugen (1940, 99) megjegyzi, hogy a ’zöngés’ gemináták (〈bb〉 stb.), valamint a szó eleji ’zöngés’ zárhangok zöngés felpattanással rendelkeznek, de ezek is tulajdonképpen zöngétlenek és aspirálatlanok (Haugen itt nyilván a zárhangok után elhelyezkedő magánhangzók zöngéjének indítására utal). A (3)-ban látható adatok a passzív felzöngésedés hiányát mutatják az izlandiban. Iverson–Salmons (2003a) alapján ezt úgy tudjuk fonológiailag megragadni, mint a GT dimenzió terjedésének variabilitását: míg az angolban kötelezően megvalósul (A[b]el), az izlandiban kötelezően elmarad (ilyen az A[p]el, ahol fonetikai értelemben aktív zöngétlenséget tapasztalunk).

 

Míg a szó eleji pozícióban a frikatívák zöngétlenek (és így obstruentálisnak tűnnek), felmerül, milyen státuszúak egyéb helyzetekben. Intervokális pozícióban a frikatívák fonetikailag zöngések egy olyan rendszerben, amelyben az explozívák fonetikailag nem zöngések, ezért inkább szonoránsnak (approximánsnak) nevezhetők (pl. Árnason 2011, 107f): pl. savi [saːʋɪ] ’lé’, kaðal [kha:ðal] ’kábel’, degi [teʝʝɪ] ’nap-dat.sg’, dagar [daːɣar] ’nap-nom.pl’ (ami törlődni is tud: [daːr]). Posztlexikálisan a szonoránsok zöngétlenedni is tudnak. Ez a folyamat a szünet funkcióját veszi fel, azaz a fonológiai frázis végét jelzi és általában opcionális (l. Árnason 2011, §12.2, §14.5.2), ezért számos átírás nem is jelöli. Minden szonoráns tud zöngétlenedni (a zöngés ’frikatívák’ is), de magánhangzót követően csak a nem nazálisok, l. (5a). A nazálisok (és az /l/) csak obstruensek után zöngétlenednek szó végén (lenis és fortis zárhangok után egyaránt), l. (5b).

 

 

Az alábbi kiegészítést kell tenni az (5b) alatt látható adatokhoz: az /l/ és /n/ zárhangként viselkednek. Ezt több adat is alátámasztja:

 

 

A nem-koronális frikatívák történetileg lenis zárhangok lettek /n/ és /l/ előtt,2 mely esetben fonetikai zöngéjük eltűnik és zöngétlen lenis zárhangokként jelennek meg (a helyesírás mutatja az eredeti frikatívát: 〈f〉 (*/f, β/), 〈g〉 (*/ɣ/)), l. (6).

 

 

Ahogy (6) mutatja, a zár elemmel rendelkező /n/ és /l/ előtt a frikatívák zöngétlen lenis (azaz laringálisan jelöletlen) zárhanggá változtak. Az /r/ és /j/ (folyamatos szonoránsok) előtt ez nem történik meg: digran ’kövér-sg.acc’ [ɣ], lyfja ’gyógyszer-pl.gen’ [ʋ] stb. A zárhang laringális jelöletlenségét a preaspiráció hiánya mutatja: mikla ’nagy’ [hkl] vs. sigla [kl] ’vitorla’. A fenti változást szinkrón váltakozásokban is megfigyelhetjük: dagur ’nap-sg.nom.indef’ [ɣ] ~ degnum ’nap-sg.dat.def’ [k], **[hk], stafur ’bot’ [ʋ] ~ stafnum [p], **[hp] stb. Ebből látjuk azt is, hogy az izlandiban a szó belseji frikatívák (kivéve az /s/-t, amelyhez a 8. részben visszatérünk) nem rendelkeznek GW dimenzióval fonológiailag,3 amely fonetikailag [aspiráció]-ként jelenne meg. Az így keletkezett zárhangok teljesen debukkalizálódhatnak, és egy glottális gesztus előzheti őket meg (l. Árnason 2011, 100): dofna [tɔʔpna]/[tɔʔna], sigla [siʔkla]/[siʔla] stb. Az ezekben az esetekben megjelenő glottális zárhang nem a GW dimenzió fonetikai gesztusa, hanem a zárhang egy, a GW-től független melódiai eleme (vagy magának a C pozícíónak a kiejtése a CV-hangvázon), amely etimológiailag a /n/, /l/-ből eredeztethető.