Vegyük szemügyre azokat a helyzeteket, melyekben az oppozíció potenciálisan megszűnni látszik. Ilyen pl. a hosszú magánhangzó utáni /pGW/ vs. /p0/ oppozíció a déli változatban (a preaspiráció ugyanis nem tud hosszú magánhangzó után megvalósulni), pl. pata [pha:ta] ’gesztikulál’ (**[pha:hta]). Az északiban itt posztaspirációt találunk: [pha:tha]. Felmerül a kérdés, mennyire szűnik meg az oppozíció a déli változatban ebben az intervokális helyzetben, azaz megtaláljuk‑e a papa [p] vs. paba [p] neutralizációt. Ezt a lehetséges helyzetet a nyelvtörténeti változások akadályozzák meg: intervokális 〈b〉 /p0/ [p] nem fordul elő (azaz csak ritkán, jövevényszavakban, pl. Abel [p]). Helyette 〈f, v〉 /ʋ/ található itt. Ugyanez érvényes a 〈ɡ〉 /k0/ és 〈d〉 /t0/-ra, melyek helyett /ɣ/ és /ð/ található ebben a pozícióban. Ugyanezt találjuk szó végén is: az aspiráció hiánya a déli változatban a dót [tou:t] ’dolog’ (északiban [tou:th]) szóban nem veszélyezteti a fortis-lenis kontraszt eltűnését egy lehetséges dód-tal, ugyanis (ismét nyelvtörténeti okok miatt) szóvégen magánhangzó után nem fordul elő /p0/, /t0/, /c0/, /k0/ (ezeket csak jövevényszavakban találjuk, így pl. Beograd, Islamabad, cab). Helyettük /ʋ/, /ð/, /ɣ/ található itt. Ha eltekintünk a jövevényszavaktól, kimondhatjuk, hogy a fortis-lenis oppozíció állandó maradt az óészaki nyelvállapottól kezdve. Ahogyan Haugen (1940, 106) írja: „[the obstruents’] pattern of functional oppositions is practically unchanged” ([az obstruensek funkcionális oppozícióinak elrendezése gyakorlatilag változatlan]). Ezzel szemben a keleti skandinávhoz tartozó dánban a fortis-lenis oppozíció csak hangsúlyos magánhangzók előtt létezik, a gyenge pozícióban a GW dimenzió törlődött, azaz a tyk ’vastag’, lække ’szivárgás’, tyg ’rág’, lægge ’fektet’ szavakban ugyanaz a lenis /k0/ [k] található (Haugen 1982, 81; Page 1997), a grubbe ’gödör’, gruppe ’csoport’, lab ’laboratórium’, lap ’tapasz’ szavakban ugyanaz a lenis /p0/ [p] fordul elő (Haugen 1940, 105f). A GW dimenzió teljes törlését (erős pozícióban is) a felnémet egyes változataiban Honeybone (2005, §3.1) tárgyalja.

A laringális relativizmus tükrében megállapíthatjuk, hogy a VOT értékek által közrezárt fonetikai térben, az oppozíciók megőrzése érdekében az izlandi a fonetikailag zöngétlen ([∅VOT] értékkel jellemezhető) vs. aspirált zöngétlen ([+VOT]) explozívákat állítja szembe szó elején (bar vs. par). Zöngés explozívákat nem találunk a nyelvben, amit azzal magyarázhatunk, hogy ezek szerepét a zöngés frikatívák/approximánsok töltik be ebben a pozícióban (apa vs. stofa; az északiban hozzáadott posztaspirációval a fortis explozíván: a[ph]a vs. stofa), ahogyan a szóvégi helyzetben is magánhangzók után (bak vs. dag). Szó végén mássalhangzók után a preaspiráció hordozza az oppozíciót (va[l̥]t vs. vald). Az aspiráció fontos kontraszthordozó/fenntartó szereppel rendelkezik a nyelvben, de annak eldöntéséhez, hogy az izlandi fonológiailag aspirációs (’H’ elemmel/GW dimenzióval jellemezhető) vagy álaspirációs (’h’-, azaz dominánsan obstruentális) nyelv, további adatok szükségesek.