Térjünk most át az √uc igegyök főnévi ókas- származékára (transzponátuma indoeurópai *h1éu̯k-es/os-). Mivel ebben a tanulmányban elsősorban a szemantikai-funkcionális kérdésekre helyezem a hangsúlyt, ezért itt csak röviden utalok arra, hogy további vizsgálatot igényel, vajon csupán az analógiás változások véletlenszerű voltának tudható-e be, hogy ennél a főnévnél a velárist tartalmazó allomorf általánosult a paradigmában (ti. hangtanilag ókas- < *h1éu̯k-os- az *ócas- < *h1éu̯k-es- változattal szemben), amikor a többi hasonló esetben az óindben inkább a palatális mássalhangzó terjedt szét paradigmatikus kiegyenlítődéssel (pl. vácas- ’szó’ < *u̯éku̯-es/os-; ójas- ’erő’ < *h2éu̯g-es/os-; téjas- ’él, ragyogás’ < *(s)téig̯ -es/os- stb.). Talán az áll a háttérben, hogy az ókas- főnévnek, pontosabban az előzményének elsősorban a hátulsó magánhangzós *‑os- képzőallomorfot tartalmazó alakjai voltak gyakoriak a nyelvben? A legkorábbi védikus szövegekben, a Ṛgveda himnuszaiban legalábbis ilyen megoszlást látunk: ókas sing. nom.-acc. 16×; ókāṃsi plur. nom.-acc. 2× (< *‑os-) vs. ókasaḥ sing. abl.(-gen.) 3×; ókasi sing. loc. 2× (< *‑es-). Az Atharvaveda ugyanakkor némileg kiegyensúlyozottabb képet mutat (ókas 10; ókasas 9). Természetesen léteznek más szavak is ebből a derivációs típusból, amelyek velárist tartalmaznak (vö. Stüber 2002, 41–42), de ezek kevésbé gyakoriak: pl. *śókas- ’láng’ a hapax legomenon (RV 10.96.4d) sahásraśokas- ’ezer lángú’ bahuvrīhi-összetételben; bhárgas- ’ragyogás, fény’ (RV 3×); rókas- ’fény’ (ez is hapax [RV 6.66.6d]; ráadásul a szövegben álló sing. nom. rókaḥ ‑a-tövű hímneműként is felfogható, amelyben viszont már mindig szabályos a veláris, hiszen ekkor róka- < *lóu̯k-o-). Az utóbbi példához kapcsolódik az a felvetés, hogy az ‑as- (< *‑es/os-) képzős névszóknál a veláris esetleg az etimológiailag rokon és többnyire szinonim ‑a- (< *‑o-) tövűekből lett átvéve (vö. Debrunner 1954, 235). Ennek az általánosításnak azonban ellentmond, hogy éppen a leggyakoribb veláris tartalmú főnév, az ókas- n. mellett eredetileg nem volt *óka- m. változat, ez utóbbi (l. pl. durókam adv. ’kellemetlenül, szokatlanul’ RV 7.4.3d) csak később jelent meg (l. Mayrhofer 1992–2001 I, 276).

 

 

Mindazonáltal ez a feltételezett értelem a gyök fentebb taglalt alapjelentéséhez már kevésbé szorosan kapcsolódik, legfeljebb a perfectumához tudjuk kötni: ’hozzászokik valamihez’ → perf. ’hozzá van szokva valamihez’, majd ’meg van valamivel elégedve, tetszésére van valami, örömét leli valamiben’ → nomen abstractum / actionis ’tetszés, megelégedés’. Bár efféle szemantikai kapcsolatra a perfectumtő és a deverbális nomen actionis között nem tudok párhuzamot említeni, mégsem zárnám ki teljesen, figyelembe véve, hogy az igének a már említett egyetlen – késői – ucyasi alakján kívül kizárólag perfectumai fordulnak elő a legkorábbi szövegekben (l. fentebb). Ilyesmi felfogás állhat talán a pétervári szanszkrit szótár megfelelő szócikke hátterében, ahol ’Behagen, Gefallen’ jelentés alatt szerepel a vonatkozó Ṛgveda-részletre történő hivatkozás (Böhtlingk–Roth 1855–1875 I, 1117; ez a két jelentés Mayrhofer 1992–2001 I, 276 szótárában is elsőként van feltüntetve). Mindazonáltal gyakoribbak azok a fordítások, amelyek a (4) szöveghelyen is az alább tárgyalt konkrét jelentést alkalmazzák (l. pl. Elizarenkova 1999 I, 352: „родной дом”; Jamison–Brereton 2014 I, 549: „home”). Ezzel a meglehetősen hipotetikus fordítással szemben az ókas- főnévnek többnyire konkrét értelme van: ’ahol valaki „megszokott” (nomen loci);1 megszokott hely, tartózkodási hely, lakóhely, ház, hajlék, otthon’. Jól illusztrálja ezt például RV 1.104.5b (5), amelyben az ókas- főnév egy hasonlat részét képezi, és a hasonlítotti oldalon a sádana- ’(ülő)hely, tartózkodási hely’ szó a megfelelője, amely szintén (és bizonyosan) nomen loci a √sad ’(le)ül’ igéből (’ahol valaki leül; ülőhely, hely’).

 

 

Számos további szöveghely (l. pl. (6), (7)) is alátámasztja, hogy az ókas- főnévnek bizonyosan volt nomen loci jelentése. A kérdés az, hogy minden esetben ezzel kell-e számolnunk, vagy sem.

 

 

Sajnos nem segít a védikus óind ókas- főnév szemantikájának pontosításában az egyetlen rokonnyelvi megfelelő, az óavesztai anaocah- fosztóképzős bahuvrīhi-melléknév,2 amely hapax legomenon (8). A kontextus alapján (ti. a szó a szemben álló seregekre vonatkozó jelző) a legtöbben azt feltételezik, hogy az értelme körülbelül ’ellenséges’ vagy valami hasonló lehet (Bartholomae 1904, 114; Debrunner 1954, 235; Mayrhofer 1992–2001 I, 276). Eredeti jelentését azonban többfelől is megközelíthetjük: pl. ’[közös] szokás(ok) nélküli’, ’[közös] lakóhely/otthon nélküli’ stb. (l. Mayrhofer 1992–2001 I, 276; Normier 1980, 65, 90. jz.) vagy éppenséggel ’aki nem szokott valamit csinálni / aki nem szokott hozzá valamihez, aki nem tud valamit elviselni’ (Kellens–Pirart 1988–1991 II, 202: „qui n’a pas l’habitude de, qui ne peut supporter”; I, 152: „les deux armées l’une à l’autre insupportables”).