Oszkó Beatrix, Cser András (szerk.): Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXVII.
›
XII. A védikus óind ókas- + √kṛ kifejezés értelmezése és a funkcióigés szerkezetek története az indoárja nyelvekben
›
3. A funkcióigés szerkezetek az indoárja nyelvek történetében

3. A funkcióigés szerkezetek az indoárja nyelvek történetében

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Miután tisztáztuk, hogy a védikus óind ókas- + √kṛ szerkezet nem tekinthető sem konkrét, sem absztrakt főnevet tartalmazó funkcióigés szerkezetnek, tekintsük át a kategória történetének néhány fontosabb csomópontját az indoárja nyelvekben.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az újind nyelvek közé tartozó hindiben a denominális igeképzés nem igazán produktív jelenség, ezért a névszóból képzett szintetikus igék helyett gyakoriak a vizsgálatunk tárgyát képező „körülíró”, vagyis funkcióigés szerkezetek, mégpedig többnyire a karnā ’csinálni’ igével (l. többek között Gaeffke 1967, 95–207; Bahl 1974–1979; Mohanan 1997; Montaut 2004, 89–93; 2016; Kachru 2006, 92–93).1 Különösen elterjedt ezek használata a (főként arab, perzsa és szanszkrit) jövevényszavakból történő képzéseknél: l. pl. andāz karnā ’becsül, értékel’ (vö. perzsa andâz ’értékelés, becslés’); pās karnā ’letesz (vizsgát)’ (vö. angol to pass; ezzel a típussal kapcsolatban l. lentebb); gussā karnā ’haragszik’ (vö. arab guṣṣa ’düh, harag’); bhojan karnā ’eszik’ (vö. szanszkrit bhojana‑ ’evés’); upadeś denā ’tanácsol’ (denā ’adni’; vö. szanszkrit upadeśa‑ ’tanítás, tanács’).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az újind nyelvekkel foglalkozó tanulmányok rendszerint csak röviden térnek ki arra, hogy a jelenség már az óindben is létezett, de a kategória nyelvtörténeti fejlődését érdemben nem tárgyalják. Gaeffke (1967, 191–192) például megemlíti, hogy a funkcióigés szerkezetek már a klasszikus szanszkritban nagy tömegben jelen vannak. Nem sokkal bőbeszédűbbek az óind nyelvvel foglalkozó régebbi munkák sem (pl. Speijer 1886, 232–235; Thumb–Hauschild 1959, 423–424), noha a szanszkrit nyelvet ismerők számára a jelenség nagyon is megszokott. Ráadásul az elmúlt években több tanulmányban (Ittzés 2013; 2015; 2016; 2022b) bizonyítottam, hogy funkcióigés szerkezetekkel már a védikus korszakban is számolnunk kell, még ha csak jóval kisebb mértékben is, mint a szanszkritban vagy különösen az újind nyelvekben. Továbbmenve, Ciancaglini (2011, 17–18) amellett érvel, hogy a funkcióigés szerkezetek jelensége indoiráni korú, hiszen nemcsak az óindből, hanem az óperzsából is van rá adatunk. Mindazonáltal ez egyáltalán nem meglepő, hiszen ilyenek nagy valószínűséggel már az indoeurópai alapnyelvben is léteztek, bár rekonstrukciójuk különféle elméleti és gyakorlati problémákat vet fel (l. Ittzés 2024).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hindi N+V könnyű igés vagy funkcióigés szerkezeteket tárgyaló szakirodalomban kivételt jelent Montaut (2016) tanulmánya, amely a diakrón szempontokat mellőző cikkekkel szemben részletesebben kitér az ilyen felépítésű hindi komplex predikátumok történeti fejlődésére is. Montaut a igerendszer átalakulásával (a tranzitivitás és az igenem kódolásának változásaival) és a perzsa jövevényszavak 16–18. századtól kezdődő tömeges megjelenésével hozza összefüggésbe e komplex predikátumok gyors elterjedését. Ciancaglini (2011, 8–9) értelmezésében pedig az, hogy az újind nyelvekben, így a hindiben és az urduban nagy számban léteznek ilyen funkcióigés szerkezetek, elsősorban a perzsa nyelv hatásának tudható be, de megjegyzi (Ciancaglini 2011, 9, 23. jz.), hogy ezt jelentős mértékben támogatta a sok hasonló óind eredetű szerkezet jelenléte, amelyek hátterében még nyilvánvalóan nem feltételezhetünk perzsa hatást.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Érdekességképpen azt is megemlíthetjük, hogy a Ṛgvedában található egy olyan szerkezet, amelyben a √kṛ ige egy etimológiailag homályos névszóval (salalūˊ ka‑) alkot esetleg funkcióigés szerkezet benyomását keltő konstrukciót (a salalūˊ ka- szóról részletesen l. Ittzés 2022a). Ebben az esetben akár az is fel-vetődhetne, hogy jövevényszóval állunk szemben, amelyet a nyelv a √kṛ funkcióigével „igésített”. Mivel azonban az említett szó képzője (‑ūˊ ka‑) indoárja eredetűnek látszik, ráadásul a teljes szóra vonatkozólag is vannak indoeurópai etimológiai javaslatok, ezért ez a bizonytalan példa távolról sem bizonyítja, hogy a funkcióigés szerkezeteknek már az óindben, kiváltképpen a védikusban meg lett volna az a modern nyelvekben megfigyelhető tulajdonsága, hogy segítségükkel a nyelv képes a jövevényszavakat az igerendszerbe integrálni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Elmondhatjuk tehát, hogy a funkcióigés szerkezetek már a legkorábbi nyelvtörténeti korszakokban (alkalmasint az indoeurópai alapnyelvtől kezdve) jelen vannak az indoárja nyelvekben, de számuk ekkor még meglehetősen csekély, szerepük pedig a nyelvi rendszer egészét tekintve valójában marginálisnak mondható. Az idő előrehaladtával a kategória egyre gyakoribbá válik, de igazán produktív és bizonyos értelemben nélkülözhetetlen jelenség akkor lesz, amikor a nyelvet valamilyen külső hatás éri. Ekkor ugyanis a funkcióigés szerkezetek rendkívül fontos szerepre tesznek szert a jövevényszavak integrálásában, ami egyébiránt más nyelvekben, nyelvcsaládokban is megfigyelhető (részben általánosságban, részben konkrét nyelvekre vonatkozólag l. többek között Bowern 2008, 172–173; Schultze-Berndt 2008, 194; Butt 2010, 52; Ciancaglini 2011, 5–6; Schutzeichel 2014, 76–77; Paul 2016, 177–178).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A különféle nyelvekre általánosságban jellemző, hogy az igék igeként való kölcsönzése, másik nyelvből igeként történő átvétele, bár egyáltalán nem példa nélküli, mégis sokkal ritkább, mint a névszóké, elsősorban a főneveké. A hindiben ilyenkor tipikus megoldás a kölcsönzött ige névszóként történő rekategorizációja, amit aztán – a denominális igeképzés kevésbé termékeny volta miatt – többnyire a karnā funkciógével való „igésítés” (valójában „visszaigésítés”) követ: pl. angol to try ’megpróbál, megkísérel’ → hindi ṭrāī karnā, amelyben a ṭrāī tag szintaktikailag egyértelműen névszóként viselkedik (a ṭrāī karnā a hindiben a régebbi, szintén más nyelvből átvett névszói tagot tartalmazó funkcióigés szerkezetekkel együtt létezik: prayatn karnā [szanszkrit prayatna- ’erőfeszítés, törekvés, kísérlet’]; kośiś karnā [perzsa košiš ’erőfeszítés, törekvés’]; l. Montaut 2016, 157–158; vö. a fentebbi pās karnā példát is).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ugyanilyen vagy hasonló folyamatot, tudniillik hogy a már eleve létező kategória külső hatásra lesz igazán produktív és gyakori eszköz, más nyelvekben is látunk. A japánban a suru ’csinál’ igével alkotott könnyű igés szerkezetek (ezekről részletesen l. Grimshaw–Mester 1988) már az ójapán korszak óta megvannak a nyelvben, de a jelenség igazi produktivitásra csak később, a kínai jövevényszavak tömeges megjelenésével tett szert (Bowern 2008, 172). Ugyanez történt a közép‑angolban a francia nyelv hatására (Traugott 1999, 244–246, aki azonban felhívja a figyelmet, hogy a francia hatást ennek ellenére nem szabad túldimenzionálni; l. még Iglesias-Rábade 2001, 161).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az indoárja nyelvek története során ebben a korszakban, vagyis amikor a jövevényszavak beáramlásával a funkcióigés szerkezetek (könnyű igés szerkezetek, illetve komplex predikátumok) jelentősége egyre nagyobb lett, jelenhettek meg a konkrét főnevekkel alkotott konstrukciók is, amelyekben a névszói és az igei tag között az eredeti szintaktikai viszony már nem volt transzparens, és az igei tag funkciója ténylegesen egy derivációs toldalék, egy denominális igeképző szerepére korlátozódott.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Itt most csak röviden utalok a perzsa nyelv történetében megfigyelhető többékevésbé hasonló folyamatokra. Az újperzsa nyelvben az igék kevés tagból álló, zárt szóosztályt alkotnak, ezért az analitikus funkcióigés szerkezetek a nyelvi rendszerben valójában az egyszerű igék szerepét töltik be, hiszen nincs szintetikus, egyszerű igei megfelelőjük (l. ezekről többek között Telegdi 1950–1951; 1973; 2006; Korn 2013, 32–33, további hivatkozásokkal; Lazard 1989, 286–287; Ahadi 2001, 215–280; Windfuhr–Perry 2009, 496–498; Ciancaglini 2011, 3–8). Korn (2013) tanulmányában arra a megállapításra jut, hogy ezek a komplex predikátumok a nyelvi rendszerben bekövetkező különféle átrendeződések következtében a közép‑perzsában alakultak ki, ugyanakkor Ciancaglini (2011, 15–16) amellett hoz fel érveket, hogy funkcióigés szerkezetek már az óperzsa korszakban léteztek, még ha csak marginális szerepben is (pl. hamaranam √kar DB II 342 ’csatát vív [szó szerint: csinál]’, amelyről azonban l. Korn 2013, 42–43 és Schmitt 2014, 188 véleményét is).
1 Az angol nyelvű szakirodalom ezekre a konstrukciókra a conjunct verb terminust alkalmazza. Magyar nyelvű hindi nyelvkönyvében Négyesi (2013, 238–239) a „szerkesztett igék” elnevezést használja.
2 Schmitt újabb szövegkiadásában (2009, 55) DB §26 M, 234. sor.
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave