Az egyik legutóbbi uralisztikai összefoglalóban Aikio a múlt időkről szóló ismereteket a következőkben foglalja össze: „It is obviously quite difficult to reconstruct the original system behind the diffuse synchronic patterns, but it seems clear that both past-tense markers must have been in one way or the other present in Proto-Uralic” (Aikio 2022, 17). Ez annyiban eltér a hagyományos ismeretektől, hogy mindkét múltidő-jelet uráli korinak tekinti, és egyben jól érzékelteti a bizonytalanságot is. Noha a két szuffixum eredetével sokan, a két rekonsturált múlt időnek a disztribúciójával eddig nem nagyon foglalkoztak. Ami biztos, ahogy Rédei (1984, 116) is írja, hogy „[…] a jelen–nem jelen megkülönböztetésére már a PU alapnyelvben létrejött az *‑ś(A) múlt idő jel, mely az uráli nyelvek keleti csoportjaiban – a magyar kivételével az ugor nyelvekben és a szamojédban – vált általánossá.” Két fontos megjegyzés: a fenti idézet nem szól a két időjel viszonyáról, illetve a *‑ś(A) jelet a jelen idővel állítja szembe. Annyi bizonyos, hogy nincs olyan uráli nyelv, amelyikben a múlt időt ne a két időjel legalább egyikének folytatása fejezné ki (vagy fejezte volna ki valamely korábbi önálló szakaszában), ezen kívül több esetben kimutatható a nyoma történetileg, az alábbiak szerint (a részleteket a 6. pont tartalmazza, itt az általános képet vázolom fel):

*‑ś domináns nyelvek: szamojéd és obi-ugor nyelvekben általános az *‑ś múlt idő

*‑j domináns nyelvek: a számi, finnségi, permi nyelvekben általános a *‑j múlt idő, a magyarban a ‑t jel dominánssá válásáig

*‑ś + *‑j nyelvek: mindkét múltidő-jel megtalálható egy szinkrón rendszeren belül (mordvin, mari)

 

Az elfogadott rekonstruált kronológia az alábbi módon vázolható fel:

 

1. fázis: Lexikális, jelöletlen aspektuális szembenállás (uráli korai (?) szakasza).

2. fázis: A jelen idővel szemben kialakul az általános *‑ś(A) még az uráliban.

3. fázis: A finnugor alapnyelvben általánossá válik a *‑j, eltűnik a *‑ś(A) (kiv. obi-ugor), eltűnik az aorisztosz, de talán megjelenik a jelölt jelen idő. A finnugor alapnyelvet már nem jellemzi az aspektuális szembenállás. A szamojéd alapnyelvben jelöltté válik az aorisztosz (*‑ŋå), és általánossá válik a *‑ś(A) múlt idő.

4. fázis: Részben areális hatásra további másodlagos időjelek kialakulása az egyes ágakban és leánynyelvekben. Eltűnik a finnugor kori jelölt jelen (ha volt), kivéve az obi-ugor nyelveket (vagy az ugor/obi-ugor korban alakult ki). A szamojéd aorisztosz degrammatikalizálódik, így visszaáll (?) az 1. fázisban megtalálható jelöletlen aspektuális oppozíció, amely mellett azonban bizonyos deiktikus időkategóriák – minimálisan a múlt idő – jelöltté válnak.

 

A múltidő-jel forrása Aikio (2022, 19) szerint is tisztázatlan szemantikájú participium vagy legalábbis deverbális névszóképző. Ez egyértelműen másodlagos kialakulásra utal, a kérdés inkább az, hogy már az uráli alapnyelvben időjellé alakult‑e – általánosabb vélemény (pl. Honti 1994), hogy igen. A szakirodalomban az is felmerült, hogy a PU *‑j és a PU *‑ś(A) egy és ugyanaz a morféma. Ennek alapja Helimszkij munkája (Helimski 1995), amely szerint ez a nganaszan fokváltakozásból levezethető, a j – a mai nyelvben ď – ugyanis a s gyenge foka). Az elmélet nem terjedt el, nem lett széles körben elfogadott, de az elmúlt időszakban újra előkerült (Zhivlov 2023).