A fonetikailag megfigyelhető (mérhető) laringális tulajdonságok (így pl. a zönge vagy az aspiráció meglétének) fonológiai vetülete érdekes kérdéseket vet fel egy-egy nyelv rendszerére nézve. A fonetikai zönge jelenléte mennyire jelenti azt, hogy az adott nyelv zöngenyelv? Ugyanígy felmerül, hogy a fonetikai aspiráció mennyire indokolja azt, hogy fonológiai aspirációt tételezzünk fel: a standard angol aspirációs nyelv lenne, mert megfigyelhető benne az aspiráció (bizonyos helyzetekben)? A kérdés régóta foglalkoztatja a szakirodalmat. A zönge/zöngétlenség/aspiráció kapcsán két elképzelést kell megemlítenünk. Az egyik a zönge tág értelemzésen alapul (broad interpretation of voice, l. Lisker–Abramson 1964) és az SPE (Chomsky–Halle 1968 és az erre épülő elemzések, pl. Wiese 1996; Hammond 1999; l. még Van Rooy–Wissing 2001) nyomán terjedt el. Ez a megközelítés a zönge absztrakt fonológiai értelmezéséből indul ki, vagyis a felszínen megfigyelhető aspiráció, azaz a [+VOT] (az angolban), valamint a zönge, azaz a [−VOT] (a magyarban, és a szláv nyelvekben általában), csak fonetikai megvalósulásai a fonológiai ’zönge’ jegyének. Így az angol és a magyar közötti tipológiai különbség (zöngés vs. aspirált) nem fonológiai jellegű, csupán fonetikai. A rendszerből levezethető az aspiráció, vagy éppen annak hiánya: a deriváció során az angolban a (mélyzerkezeti) laringálisan jelöletlen fonémák aspirációt kapnak egyes helyzetekben (pill ’tabletta’ [ph] vs. lip ’ajak’ [p]), míg a laringálisan jelölt fonémák zöngéje csak interszonoráns helyzetben figyelhető meg (abbot ’apát’ [b] vs. bulb ’gumó’ [p]). A magyarban a zöngés fonémák (általában) megtartják mélyszerkezeti zöngéjüket, míg a jelöletlenek nem kapnak aspirációt, azaz fonetikailag [ VOT] értékkel jellemezhetők (bab [b] vs. pap [p]). A két nyelv közötti különbség tehát csak felszínes.

Az SPE-ihletésű elemzésekkel szemben a laringális realizmus (Iverson–Salmons 1999; Honeybone 2002; 2005; Salmons 2020) a zöngét (és így az aspriációt is) a fonológiai rendszer egyértelmű fonetikai leképezésének tartja. A fonetikai zönge a fonológiai ’zönge’ jegy interpetációja, és így a zöngés nyelvek laringális rendszerének jellemzője (így pl. a magyaré). Van Rooy–Wissing (2001) munkája volt az első, amely egyértelműen leszögezte, hogy csak olyan nyelvben szabad fonológiai zöngét feltételezni a zárhangok esetében, ahol a (szóeleji) zárhangok [−VOT]-vel jellemzhetők. Hasonlóan, a fonetikai aspiráció a fonológiai aspiráció jegyének egyértelmű felszíni leképezése (így pl. az angolban és a germán nyelvek többségében). A magyarban azért nincs aspiráció, mert a nyelv nem rendelkezik fonológiai aspirációval. Egy-egy fonetikai jegy akkor motivált fonológiailag, ha terjedni tud. Míg a magyarban kötelező a regresszív zöngésségi hasonulás (la[d]ba ’latba’), azokban a germán nyelvekben, melyekben a zönge nem releváns fonológiailag, ilyen folyamat nem fordul elő (angol ba[t]boy, *ba[d]boy ’denevérfiú’, de skót bla[ɡb]oard ’tábla’). Az aspirációs nyelvekben progresszív asszimilációs folyamatok figyelhetők meg a fonetikai szinten: az angol pry ’kíváncsiskodik’ [r̥]-je az aspiráció terjedését mutatja, ahogyan a többesszám /z/-je is, amely szabályosan [s]-ként jelenik meg zöngétlen obstruensek után, pl. a slaps ’pofonok’ szóban). A zöngét mint fonológiailag releváns jegyet elmélettől függően jelölik |zönge|/N/L -nek stb. (Kaye et al. 1985; Harris–Lindsey 1995; Nasukawa 2005; Backley 2011), az aspirációt |spread (glottis)|/|aspirált|/H/h-nak (pl. Kaye et al. 1985; Harris–Lindsey 1995; Honeybone 2005).

Az aspirációnak mint (feltételezett) fonológiai jegynek az elvárt terjedése számos nehézséget vet fel, ilyen pl. a fent említett zöngésségi hasonulás az angol többes szám esetében: a slaps [s]-ét nem okvetlenül jegyterjedésként kell elemezni. Az [s] lehet a /z/ fonetikai megvalósulása egy olyan környezetben, ahol nem történhet meg a passzív felzöngésedése (szó végén zöngétlen obstruens után minden olyan fonetikai jegy hiányzik a környezetéből, amely hozzájárulna ahhoz, hogy zöngésnek vagy legalább is [z̥]-nek azonosítsuk be a környezete segítségével, l. Szigetvári 2020). A pry szóban megfigyelhető [r̥] sem bizonyítja az aspirációnak mint fonológiai jegynek a terjedését (a szonoránsok pozicionális zöngétlenedése a nem aspirációs nyelvekben is előfodul, pl. magyar kapj [j̥], vagy lengyel wiatr ’szél’ [r̥]). A fonetikai zönge fonológiai relevanciája is megkérdőjelezhető olyan hagyományosan zöngésnek tekintehető nyelvekben, mint a lengyel krakkó-poznańi dialektusa (Cyran 2014; 2017), amelyben szonoránsok (és magánhangzók) előtt a szóvégi zöngétlen obstruensek felzöngésednek (pl. brak jasności ’egyértelműség hiánya’, brak okien ’ablakok hiánya’ [ɡ]), szemben a varsói dialektussal, melyben ez nem történik meg ([k]). A szóvégi felzöngésedés elmaradása tipikus jellemzője a zöngés nyelveknek (Cyran 2014; 2017), de az aspirációsaknak nem. A krakkó-poznańi változata a lengyelnek fonológiailag nem zöngés nyelv, hanem aspirációs, ahol az aspiráció nem jelenik meg fonetikailag, azaz ilyen értelemben fonetikailag álaspirációsnak tekinthető (Cyran 2017). A standard angolban nem látjuk az aspiráció terjedését obstruensről obstruensre (jazz club [z̥kh], *[skh]), de a yorkshire-i angolban igen (jazz club [skh],2 wide shot [tʃ], Honeybone 2011; Balogné Bérces–Huszthy 2018; Balogné Bérces 2019), ahogy az új-julfai örményben is, ahol mind a zönge, mind az aspiráció terjedni tud (Vaux 1998). A standard angol fonetikailag aspirációs, de ez a jegy nem terjed, így fonológiai létjogosultsága megkérdőjelezhető (Huber–Balogné Bérces 2010; Balogné Bérces–Huszthy 2018).

A fenti problémák felvetik a fonetika és a fonológia kapcsolatának kérdését. A laringális relativizmus (Cyran 2014; 2017) kritizálja a laringális realizmust jellemző, a fonetika és a fonológia kölcsönösen egyértelmű kapcsolatán nyugvó álláspontot. Ahogyan fentebb láttuk, a laringális realizmus elképzelése a laringális jegyek fonológiai reprezentációját illetően a fonetikán alapul. A (szó eleji) obstruensek [−VOT] értékét a fonológiai zönge leképezésének tartja, ami fordítva is igaz: a fonológiai zönge fonetikailag [−VOT] értéket mutat (legalább is az erős pozíciókban). Ugyanez érvényes az aspirációra is: a standard angolra jellemző fonetikai aspiráció fonológiai ’H’-t feltételez (így pl. Honeybone 2005) és fordítva is (a fonológiai ’H’ aspirációként jelenik meg a fonetikai szinten). Cyran laringális relativizmusa elveti a fonetika és a fonológia kölcsönösen egyértelmű viszonyát és leszögezi, hogy a fonológiai kategóriák és a fonetika közötti viszony önkényes, vagyis nyelvspecifikussá válik az obstruensek közötti megkülönboztetést szolgáló laringális jegyek fonetikai megvalósulása. Létezhetnek olyan nyelvek, melyekben az obstruenseket ’H’ jellemzi, de ez fonetikailag nem aspirációként jelenik meg. Ilyen pl. az általa sokszor elemzett krakkó-poznańi lengyel, ahol nincs fonetikai aspiráció, viszont az obstruensek jelölt sora ’H’‑t tartalmaz. A varsói lengyelben az ’L’ (zönge) az aktív fonológiai jegy, amely [−VOT] értékkel jelenik meg a fonetikai szinten (az erős pozíciókban). A kétféle lengyel változatot végső soron a viselkedésük különbözteti meg egymástól, így pl. a fent is említett szóvégi obstruensek felzöngésedése szonoránsok előtt sandhi környezetben (ez a szlovákban, katalánban, egyes magyar nyelvjárásokban, szanszkritban stb. is megfigyelhető).

Cyran elemzéseiben Kaye (2005) fonológiai episztemológiai elvét követi, amely kimondja, hogy a fonológiai tudás egyetlen forrása a fonológiai viselkedés. A fonetika nem játszik közre a fonológiai objektumok felállításában, vagy ezek egymás közötti kölcsönhatásában. Mivel a lengyel kétféle változata nem viselkedik ugyanúgy, nem is testesíthetik meg ugyanazt a fonológiai rendszert. A hagyományosan zöngésnek tekintett olaszban nincs zöngésségi hasonulás (football [tb], Sampdoria [pd], afgana [fɡ] stb.), és (általában) regresszív zöngétlenség sem (subcultura [bk], vodka [dk]). A zöngés obstruensek zöngéje interszonoráns környezetben stabil (azaz itt őrződik meg), míg zöngétlen obstruensek mellett gyakran elvész, azaz látszólag progresszív zöngétlenségi hasonulással állunk szemben (football [tp], afgana [fk]), l. Balogné Bérces–Huszthy 2018. Ebben az olasz hasonlít a standard angolra. A két nyelv közötti lényeges fonetikai különbség az aspiráció: az olaszban nem található meg, míg az angolban (erős pozíciókban) erős aspirációt találunk ([th]ea, a[ph]éal). Balogné Bérces és Huszthy (2018) amellett érvel, hogy a két nyelvben nincs fonológiailag aktív laringális elem, azaz ezekben nem ’H’, hanem ’h’ jellemezi a jelölt obstruenseket. A ’h’ domináns obstruenciát jelent, amely jól ismert jegy a kormányzásfonológiában (Huber–Balogné Bérces 2010). A ’h’ fonetikai megtestesülése az angolban a fonetikai aspiráció, az olaszban a zöngétlenség (aspiráció kísérete nélkül). A fonetikai adatok azt mutatják, hogy a két nyelvben nincs aktív laringális elem (’H’), így inkább lenis vs. fortis fonológiai szegmentumokról beszélhetünk (Honeybone 2005; Szigetvári 2020). Míg a laringális realizmus az angolt egyértelműen fonológiailag aspirációs nyelvnek tekinti, az olaszt meg zöngenyelvnek, a laringális relativizmus ebben sokkal óvatosabb (a fonológiához csak a szegmentumok viselkedésén keresztül férünk hozzá). A yorkshire-i angolban, ahogy fentebb láttuk, megtaláljuk az aspiráció terjedését (jazz club [skh], *[z̥kh]), így az valószínűleg H-nyelv, azaz valódi aspirációs nyelv.

Cyran (2014; 2017) megvizsgálja a minimális fonetikai megkülönböztethetőség (sufficient disciminability vagy minimal phonetic distance) elvét a laringális relativizmusban. Ez annyit jelent, hogy a fonológiai szembenállást megvalósító fonetikai jegyek megfelelő fonetikai távolságra kell, hogy legynek egymástól a VOT értékek terében ahhoz, hogy az oppozíció fenntartható legyen. Egy [p] vs. [ph] (a standard angolban) vagy [p] vs. [b] (a lengyel két változatában) megfelelő távolságban tartja egymástól fonetkailag a fonológiai /C0/ vs. /CH/ (/Ch/) vagy /C0/ vs. /CL/ oppozíciót az erős pozíciókban ahhoz, hogy ezek ne essenek egybe a beszélő/hallgató számára. Egy (teljesen zöngés) [b] vs. (félig zöngés) [b*] vagy egy (nagyon) aspirált [ph] és egy félg aspirált [ph*] közötti fonetikai különbség túl kicsi lenne ahhoz, hogy a beszélő/hallgató meg tudja különböztetni őket egymástól, vagyis a fonológiai szembenállást fonetikailag minimálisra kalibrálni nem hatékony, mert megszüntetheti az oppozíciót. Olyan nyelvek is vannak, melyek a fonetikai távolságot maximálisra állítják, így ’túllőnek’ a célon: ilyen a svéd (itt a szó eleji oppozíciók aspirált vs. zöngés szembenállásként jelennek meg: [ph]acka ’csomag’ vs. [b]ad ’fürdő’, [th]ak ’tető’ vs. [d]äck ’fedélzet’, cf. Ringen–Helgason 2004) vagy a japán mint zöngenyelv (ahol szintén fonetikailag zöngés vs. aspirált szembenállást találunk, Avery–Idsardi 2001, 54; Balogné Bérces 2017). A svéd nem a germán nyelvek laringális fonológiájának egy újabb alesetét képviseli (azaz nem olyan nyelv, melyben hármas oppozíciót találunk aspirált vs. zöngés vs. nem aspirált zöngétlen explozívák között). Egyszerűen arról van szó, hogy az oppozíció fonetikailag ekvipollens (az unáris fonológiai reprezentációval szemben). A fonológiai oppozíció fonetikai fenntartása nem minden fonológiai helyzetben valósul meg: a lengyel két változatában szóvégen megszűnik a szembenállás jelölt és jelöletlen között (az obraz és brak mindkét változatban [s]-re és [k]-ra végződik), míg intervokálisan megmarad (waga ’mérleg’ [ɡ], pakiet ’csomag’ [k], pazur ’karom’ [z], osioł ’szamár’ [s]). Léteznek nyelvek, melyekben a minimális fonetikai megkülönböztethetőség csak erős pozíciókban marad fenn: ilyen a dán, ahol a laringális oppozíciók csak szóeleji pozícióban valósulnak meg az aspiráció segítségével, egyéb helyzetekben zöngétlen obstruenseket találunk (Haugen 1982; Page 1997).

A krakkó-poznańi lengyelt Cyran (2014; 2017) H-nyelvnek elemzi (legalábbis formálisan), míg ennek a laringális elemnek a fonetikai megvalósulása (erős pozíciókban) a zöngétlenség (aspiráció nélkül). Míg Cyran (2012) H-terjedésnek elemzi a zöngétlen [s]-ként megjelenő lenis /z0/-t a /tʃH/ 〈cz〉 hatására az ob-raz człowieka [stʃ] ’ember képe’ szerkezetben, Cyran (2017) már egyértelműen leszögezi, hogy az obraz szóban a lenis /z0/ a (fonetikai) passzív felzöngésedés elmaradását mutatja a /tʃH/ előtt, nem a ’H’ terjedését (mint fonológiai folyamat eredményét). Cyran (2017) már csak a laringális elemek elkötését (elvesztését) tartja a fonológia egyetlen, mélyszerkezeti reprezentációkat megváltoztató eszközének. Ami elemek terjedésének tűnik, az nem fonológiai jellegű, hanem koartikulációs, azaz fonetikai jellegű, vagyis ahogyan Cyran (2017) fogalmaz: a kicsi (fonológia) gyönyörű („small is beautiful”). Mindenesetre a krakkó-poznańi lengyelben a jelöletlen (/C0/) és a jelölt (/CH/) obstruensek közti fonológiai oppozíciót a zönge vs. zöngétlenség (felszíni) szembenállása testesíti meg fonetikailag (bra- [b] /b0/ vs. pra- [p] /pH/). A varsói lengyelben ugyanez a felszíni oppozíció egy fonológiai /CL/ vs. /C0/ szembenállás leképezése. Ugyanaz a felszíni oppozíció tehát két eltérő jellegű fonológiai oppozíciót testesít meg. A két fonológiai objektum közötti (mélyszerkezeti) különbség megmarad. A jelöletlen (/C0/) vs. jelölt (/Ch/) oppozícióját a standard angolban a fonetikai aspiráció hordozza, míg az olaszban a zöngés–zöngétlen szembenállás. A varsói lengyelben a waga vs. pakiet szembenállás mutatja, hogy a jelöletlen /k0/-n nem fut végig a passzív felzöngésedés (artikulációs szempontból itt aktív zöngétlenségről beszélhetünk, ami fenntartja a fonológiai oppozíciót). A krakkó-poznańi lengyelben a waga /k0/-ján végigfut a passzív felzöngésedés ([ɡ]), míg a pakiet /kH/-ján nem tud a ’H’ miatt (tehát ebben a változatban is a kontrasztfenntartás győz, holott ebben a gyenge pozícióban univerzálisan elvárt lenne a passzív felzöngésedés, ami a /kH/ > /k0/ [ɡ] gyengülés fonetikai következménye lenne).

A laringális relativizmus elveti a fonológia és a fonetika közvetlen kapcsolatát, a fonológiai jelölés nem hordoz veleszületett (jelen esetben laringális) anyagot (így pl. a zöngét), a megkülönböztetésre felhasznált fonetikai anyagot (zöngét, aspirációt stb.) a nyelvelsajátítás közben tanulja meg a beszélő. A megkülönböztetésre felhasznált fonetikai anyag kellő távolságra kell, hogy legyen egymástól a fonetikai térben (abban a térben, melyet a VOT értékei határoznak meg univerzálisan). Cyran elemzése (holott formailag ’H’-t és’L’-t használ) az anyagmentes (substance-free) fonológiához hasonlítható (pl. Scheer 2022). Avery és Idsardi (2001) dimenziói, ahogyan ezt alább látni fogjuk, a laringális realizmusnál absztraktabbak, de nem teljesen anyagmentesek: így a GW ’glottális nyílás’ dimenziójának két fonetikai gesztusa lehet: ’aspirált’ és ’glottalizált’, de ’zöngés’ nem. Hasonló módon a GT ’glottális feszesség’ dimenziójának két értéke a ’zöngés’ és ’zöngétlen’, de nem ’aspirált’ vagy ’glottalizált’. Elemzésünk Avery és Idsardi GW dimenziójára fog építeni az angol és az izlandi közötti párhuzamok összehasonlításában.

Nem csak a (fonológiai értelemben vett) zönge és aspiráció laringális elemek. A világ nyelveiben több más glottális mechanizmust is megtalálunk, ilyen például a [megfeszített] (angolul constricted), amely a glottalizált hangokat jellemzi (ide tartoznak az ejektívák, az implozívák és egyes pulmonikus nyelvek kontrasztívan használt preglottalizált hangjai). McCarthy (1988) a melódiajegyek fájában a laringális csomópont alatt három önálló jegyet tételez fel: [zöngés], [aspirált] és [glottalizált]. Ezek fonológiailag aktív státusza különféle laringális nyelvtípusokat tud megragadni. Ezzel szemben Avery és Idsardi (2001) a laringális nódus alatt három fonológiai dimenziót különböztet meg, l. (1).