Oszkó Beatrix, Cser András (szerk.): Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXVII.
›
VIII. Exaptáció a szintaxisban: az atipikus igekötő-sorrendek új funkcióinak kialakulása a magyarban
›
3. Esettanulmányok
›
3.1. Igekötő–ige sorrend felszólító mondatokban
›
3.1.1. A vég és a kezdet

3.1.1. A vég és a kezdet

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A mai magyarban a felszólítás semleges változatában az igekötő az ige mögött áll (a továbbiakban: fordított szórend), és az igét közvetlenül megelőző igekötő ebben a kontextusban jelölt változatnak tekinthető (a továbbiakban: egyenes szórend): intonációja eltér a fordított szórendű felszólító mondatoktól, és többletjelentése van, pl. fenyegetést fejezhet ki (Kenesei et al. 1998, 21). Varga (2011) a felszólító mondatokban feltételez egy fonológiailag üres felszólító operátort, ami kiváltja a kötőmódú ige mozgatását egy magasabb funkcionális pozícióba, ez eredményezi a fordított szórendet. Az egyenes szórendű felszólítás esetében Varga (i.m.) egy további mozgatást is feltételez, méghozzá az igekötő mozgatását a fókuszpozícióba, amely így egyben a mondat főhangsúlyát is viseli, ebből következik a pragmatikai többletjelentés is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Visszafelé haladva az időben, a szórendi variációs lehetőségeket igen alaposan vizsgáló Molecz (1900) is megállapítja, hogy a (számára) szinkrón nyelvállapotban a kétféle szórendi változat értelmezésében különbözik egymástól. Az a változat, melyben az igekötő az ige mögött áll, enyhébb felszólítást fejez ki ahhoz képest, amelyben az igekötő az ige előtt áll; ez utóbbi „szigorú, ellentmondást nem tűrő felszólítás” (103).1 Arra is felhívja ugyanakkor a figyelmet, hogy ez a jelentéskülönbség változás eredménye: „Régente ugyanis gyakran tették az igekötőt – meg más meghatározókat2 is – az ige elé olyan esetekben is, melyekben semmiféle szigorúbb parancs nincs, nem is lehet s manapság a cselekvés megszorítására, közönséges meghatározására se gondolnánk” (103). Ugyancsak a korábbi időszakokra vonatkozóan megállapítja, hogy bár megfigyelhetők bizonyos funkciók, amelyek ezzel a szórendi mintázattal fejeződnek ki (nagyon erős óhajtás, ill. rögzült kifejezések), előfordulnak olyan példák is, amelyekben a két változat egymás közvetlen közelében szerepel, úgy tűnik, mindenféle funkcionális különbség nélkül.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Újabb bő századot ugorva a múlt irányában, a Debreceni grammatika (1795, 213) így foglalja össze a szerző által érzékelt különbséget a két változat között:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

72. Regula. A Parantsoló Mód lágyabban esik, ha a többszeres Ígét megszaggatvánn, az Előlutóljárót utólteszszük így: írd-meg! tselekedd-meg! mert így lehet kérelem is, mint az Imádságokbann: Szenteltessék-meg a te Neved ’s a t. mikor pedig indúlattal fenyegetődzve ’s a t. szóllunk: akkor meg nem szaggatjuk p. o. megálj, elmenj ’s a t.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy lényegesen nagyobb ugrással ugyan, de érdemes kitérni a legközelebbi rokon nyelvek felszólító mondataira, ugyanis legalább három nyelv esetében található arra utaló jel, hogy ezekben is van szórendi variáció. Itt azonban más kontextusban kell a változatokra tekinteni: ezek többé-kevésbé szigorúan igevégű nyelvek, s a felszólító mondatoknak az a változata, amelyben az igekötő megelőzi az igét, egyáltalán nem marginális. Az északi manysi kapcsán Bakró-Nagy és munkatársai (2022, 550) megjegyzik, hogy felszólító mondatokban az igekötők az ige mögé helyezhetők, s a jelen téma szempontjából különösen izgalmas az a megfigyelésük, hogy ez főként a régebbi szövegekre jellemző, a mai nyelvhasználatban ritkább jelenség. Az északi hantiról Sipos (2022, 594) azt írja, hogy felszólító mondatokban az igekötő általában követi az igét, de állhat előtte is. Végezetül a keleti (szurguti) hanti kapcsán az egyik, a változatot anyanyelveként beszélő kolléga jelezte azt, hogy az ige megelőzheti az igekötőt felszólításban, és ez erősebb felszólításként értelmezhető (Ljudmila Kajukova, szíves személyes közlés).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindennek alapján a következő, erősen hipotetikus változási folyamat vázolható. Elképzelhető, hogy az itt bemutatott szórendi variációnak akár ugor kori gyökerei is lehetnek, azaz hogy az alapvetően szintén SOV szórendűnek feltételezett ugor alapnyelvben a felszólító mondatoknak lehetett olyan változata is, amelyben az ige megelőzte az igekötőt. Hogy a két változat között milyen funkcionális különbség állhatott fenn, arról csak spekulálni lehetne. Az azonban jó eséllyel feltételezhető, hogy az obi-ugor nyelvektől való elszakadás után, a funkcionális bal periféria kiépülése (l. É. Kiss 2014) során a felszólító mondatok szórendje is jelentősen megváltozhatott olyan módon, hogy gyakoribbá vált az a változat, melyben a felszólító ige egy magasabban lévő funkcionális projekcióba mozog, maga mögött hagyva az igekötőt. A továbbiakban a vizsgálat fókuszában ómagyar kori szövegek állnak, a vizsgálat célja annak feltárása, hogyan oszlik meg ebben a korszakban a kétféle szórendi változat, és feltárható-e közöttük a Debreceni grammatika által bemutatott (vagy másmilyen) pragmatikai különbség.
1 Megemlíti azt is, hogy az ilyen szórendi mintázatnak még kontrasztív értelmezése lehet.
2 Azaz: más igemódosítókat.
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave