Czabán Samu

Jog, pszichológia, társadalom

Rejtett kölcsönhatások

Elmeellenes bűncselekmények

A testi integritásunk védelmére a jognak kimunkált rendszere van. Egy ütés, egy pofon, de egy beleegyezés nélküli érintés is komoly büntetőjogi, munkajogi és polgári jogi következményeket von maga után. De mi a helyzet akkor, ha nem a testi, hanem a lelki integritásunk kerül veszélybe egy másik személy által? Hogyan viszonyul a jog a nem konszenzuális lelki beavatkozásokhoz? Jan Christoph Bublitz és Reinhard Merkel szerint a jelenlegi jogrendszer egyik súlyos hiányossága, hogy nem képes megfelelően kezelni az elme elleni bűncselekményeket.1 Ma két dologról ugyanis lényegében teljesen megfeledkezik a jog. Az egyik, hogy miközben a testi fájdalom okozása tiltott, a jog nem foglalkozik a mentális szenvedés okozásával és a mentális egészség károsításával (mentális károk problémája).2 A másik, hogy a jog nem foglalkozik a mentális manipulációval. Miközben a csalás büntetendő, a jog szinte teljesen elsiklik afelett, hogy egy multimilliós globális iparág dolgozik azon, hogy megváltoztassa az emberek belső állapotait, vágyait, viselkedését és végeredményben a személyiségét (mentális manipuláció problémája).3

Az elsőt a mentális károk problémájának, a másodikat a mentális manipuláció problémájának fogom nevezni. Könyvemben alapvetően a mentális manipuláció problémájáról beszélek, azonban röviden kitérek a mentális károk problémájára is. Egy munkahelyi baleset vagy ha a főnököm felpofoz, komoly jogi szankciókat eredményez. Ha viszont a főnököm akkora érzelmi szadista, hogy fél év alatt kiégek, vagy generalizált szorongásom lesz, az szinte teljesen értelmezhetetlen jogilag. Pedig egy súlyos mentális betegség jóval komolyabb szenvedést okozhat az egyénnek, mint egy pofon. Ráadásul a lelki épség visszahat a testre, például a korai életkori stresszorok, mint a gyermekkori bántalmazás és a társadalmi-gazdasági hátrányok, felnőtt korban fokozott szív- és érrendszeri megbetegedésekkel járnak együtt.4 A szívkoszorúér-betegség megnövekedett kockázata összefügg a szociális elszigeteltséggel és a munkahelyi stresszel.5 A stressz, a düh és a depressziós hangulat pedig akut kiváltó oka lehet a súlyos kardiológiai eseményeknek.6

E mögött a jogi vakság mögött az is meghúzódik, hogy a mentális szenvedést csak a pszichológia elmúlt százéves diadalmenete óta kezdjük érzékelni és komolyan venni. Előtte bolond vagy gyenge volt az, aki lelki problémákkal küzdött. A társadalmakban ráadásul máig vita van azzal kapcsolatban, hogy a mentális szenvedést elfogadjuk-e mint a szenvedés legitim formáját. A PTSD például súlyos pszichés kár, amiből nehezebb felgyógyulni, és súlyosabb hosszú távú szenvedést okoz, mint sok fizikai sérülés. Mégis az USA-ban nagy ellenállás övezte, hogy a Purple Heart Katonai Rend kedvezményekkel járó kitüntetését odaadják-e a 300 ezer PTSD-ben szenvedő veteránnak is.7 Egy súlyos depresszióban szenvedő veterán áldozata kevesebbet ér-e, mint azé, aki elveszített egy végtagot?

Talán még ellentmondásosabb a vita arról, hogy az eutanázia indokolt lehet-e gyógyíthatatlan lelki szenvedés esetében is, például súlyos, kezelés hatására sem javuló depressziós betegeknél.8 Ma már Hollandiában és Belgiumban is van precedens arra, hogy pszichiátriai betegeknek engedélyezzenek eutanáziát.9 Az eutanázia kérdése pszichológiai szempontból nagyon összetett. Egyesek szerint az egyénnek joga van az élethez, ameddig élni akar, de ha a saját életéhez fűződő érdeke megszűnt, akkor az élethez való joga nem alakítható át az élet kötelességévé. Ilyen lehet az, amikor valaki egy terminális betegségben szenved, például végstádiumú rákos. Ezzel szemben a jelenlegi szabályozás többnyire a pszichiátriai álláspontot fogadja el. Eszerint, ha valaki halálvágyat érez, az egy pszichés betegség tünete, amely befolyásolja az ítélőképességet. Az ilyen személyt kezelni kell, hogy ne vágyjon a halálra; így az eutanázia lehetősége fel sem merülhet.

A pszichiátria álláspontja azonban egy 22-es csapdája, mivel azt feltételezi, hogy autonóm, szabad akaratból fakadó öngyilkossági szándék nem létezhet – az mindig az egyén beteg részállapotának kifejeződése. Nem mondhatom, hogy egyébként egészséges elméjű és tiszta tudatú ember vagyok, csak éppen meg akarok halni, mert ez önmagában a beteg tudat tünetének minősül. A másik oldalon viszont a pszichiátria abból indul ki, hogy a mentális betegségek is legitim betegségek, erős szenvedést okoznak, és sokszor terápiarezisztensek is lehetnek. Mi a helyzet akkor, ha valaki például súlyos borderline személyiségzavarban szenved, állandóan a kiüresedettség érzésével küzd, és sem a gyógyszerek, sem a pszichoterápia nem nyújt számára enyhülést? Ha elfogadjuk, hogy az eutanáziás segítségnyújtás igénybevételéhez szükséges jogosultsági feltétel az „elviselhetetlen szenvedés” egy orvosi állapot miatt, amely „nem enyhíthető”, akkor ezt a jogot elvileg az ezeknek a kritériumoknak megfelelő mentális betegeknek is meg kellene adni (ahogy azt meg is teszik már a Benelux államokban).

Engem azonban inkább az érdekel, mit tud kezdeni a jogelmélet a piac és az államok, polgárok felé kifejtett szisztematikus viselkedésirányítási kísérleteivel. Mit tud kezdeni a jog azzal, hogy egy óriási gépezet van üzemben, ami arra való, hogy a figyelmünket, így az életünket irányítsa, és nem egyszer azon munkálkodik, hogy olyan dolgokkal foglalkozzunk, amelyek rosszak nekünk. A szabályozás a fogyasztóvédelem tekintetében jelenleg túl általános, és nem ad támpontot a jogi gyakorlatnak, hogy a fenti problémákra hogyan reagáljon. Az EU-s fogyasztóvédelmi irányelv (2005/29/EK irányelv), amely Magyarországra is vonatkozik, tisztességtelennek nyilvánít minden olyan tevékenységet, amely „jelentősen torzítja vagy torzíthatja az átlagfogyasztó gazdasági magatartását”. Ez felveti a kérdést, hogy a reklámok, amelyek viselkedéstudományi elveket alkalmaznak, például burkoltan érzelmi kapcsolatot próbálnak kiépíteni a márkával, ami miatt túlárazottan vásároljuk meg a termékeit, nem mind olyan tevékenységek-e, amelyek torzítják a fogyasztói magatartásunkat.

Az, hogy a palackozott vízre épített marketingstratégiáknak hála, ma 200-szoros áron vesszük ugyanazt a terméket, és nem bízunk a jobb minőségű csapvízben, nem számít-e jelentős torzításnak? Az irányelv rendelkezik továbbá azokról a csoportokról, amelyek különösen kiszolgáltatottak hiszékenységük miatt. A könyvből azonban kiderül, hogy a legtöbb ember kognitív kapacitásait tekintve inkább kritikátlanul fogadja el az információkat, mint reflektáltan gondolkodik róluk. Lehetséges, hogy mindannyian különösen hiszékeny lények vagyunk, akiknek jár a fokozott védelem?10

A lelki elhanyagolása alapjogi szinten is megmutatkozik: míg a legtöbb ország a testi integritás védelmét alapjogi szinten védi, nagyon kevés ország tér ki a mentális integritás és a kognitív szabadság kérdésre. Az éledezés első jelei itt is megfigyelhetőek. Az Európai Unió alapjogi chartájának harmadik cikkelyébe a testi sérthetetlenség mellé bekerült a lelki sérthetetlenséghez való jog (physical and mental integrity). Az EU emellett külön kutatócsoportot is létrehozott ProtMind néven, kifejezetten azért, hogy az egyre erőteljesebb piaci és állami pszichológiai viselkedésirányítás jogi-etikai kérdéseit vizsgálja.11 Egy különleges jogi szabályozásnak mondható e tekintetben a francia, ahol az idősek, gyerekek és szuggesztibilisnek tartott csoportok védelme érdekében kriminalizálták a meggyőzés durva formáit, amennyiben ezen emberek irányába történik. Így a francia szabályozás szerint:

„A testi vagy lelki alávetettség/függőség (sujétion) állapotában lévő, súlyos vagy ismételt nyomásgyakorlással vagy ítélőképességének megváltoztatására irányuló technikákkal elkövetett csalárd visszaélés azzal a céllal, hogy őt súlyosan káros magatartásra késztesse, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő…”12

Ezek azonban nagyon enyhe reakciók csak, és nem elegendők. Azok táborát fogom erősíteni, akik szerint erre külön jogi szabályozásra és politikai programra van szükség.

1	Bublitz, J. C. – Merkel, R. (2014): Crimes against minds: On mental manipulations, harms and a human right to mental self-determination. Criminal Law and Philosophy. 8(1), 51–77. 51–52.
2	Bublitz, J. C. – Merkel, R. (2014): Crimes against minds: On mental manipulations, harms and a human right to mental self-determination. Criminal Law and Philosophy. 8(1), 51–77., 51–52.
3	Bublitz, J. C. – Merkel, R. (2014): Crimes against minds: On mental manipulations, harms and a human right to mental self-determination. Criminal Law and Philosophy. 8(1), 51–77., 51–52.
4	Steptoe, A. – Kivimäki, M. (2013): Stress and cardiovascular disease: an update on current knowledge. Annual review of public health. 34, 337–354.
5	Steptoe, A. – Kivimäki, M. (2012): Stress and cardiovascular disease. Nature Reviews Cardiology, 9(6), 360–370.
6	Steptoe, A. – Kivimäki, M. (2013): Stress and cardiovascular disease: an update on current knowledge. Annual review of public health. 34, 337–354.
7	Sandel, M. J. (2012): Mi igazságos… és mi nem? A helyes cselekvés elmélete és gyakorlata. Corvina. 24–25.
8	Raus, K. – Sterckx, S. (2015): Euthanasia for mental suffering. New directions in the ethics of assisted suicide and euthanasia. 79–96.
9	Calati, R. – Olié, E. – Dassa, D. – Gramaglia, C. – Guillaume, S. – Madeddu, F. – Courtet, P. (2021): Euthanasia and assisted suicide in psychiatric patients: a systematic review of the literature. Journal of psychiatric research. 135, 153–173.
10	Bencze, M. (2018): A viselkedéstudományok eredményeinek hasznosíthatósága a hazai fogyasztóvédelmi jog területén. In V. Szikora – Zs. Árva (szerk.): A fogyasztók védelmének új irányai és kihívásai a XXI. században. Debrecen: Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar. 7. 173–188.
11	https://cordis.europa.eu/project/id/819757
12	Bublitz, J. C. – Merkel, R. (2014): Crimes against minds: On mental manipulations, harms and a human right to mental self-determination. Criminal Law and Philosophy. 8(1), 51–77., 51–52.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.

Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.

A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czaban-jog-pszichologia-tarsadalom//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero