Ahhoz képest, hogy az olvasás során milyen kifinomult munkára késztetjük szemünket, keveset törődünk azzal, hogy ehhez az ideális feltételeket megteremtsük. A cél az, hogy átvitt és konkrét értelemben is „szembekerüljünk” a betűkkel, amelyhez a jó megvilágításon túl esetleg egy kimustrált misekönyvtartóra is szükség van (vagy valami hasonló szerkezetre). Ez lehetővé teszi azt, hogy a betűkre merőlegesen tekintsünk, s ne rövidülésben lássuk őket, minthogy az olvasási szög megválasztása már önmagában is fontos feltétel. Tisztában kell lenni azzal, hogy olvasás közben szemmozgásunk nem folyamatos, hanem rövid fixációs szakaszokból (szakkádokból) áll, amelyeknek száma a gyakorlottság szintjétől függően csökkenthető. A gyakorlott olvasó ugyanis egyre szélesedő területet képes átfogni egy fixációval, így ha soronként csökkentjük a fixációk számát, általában növekszik az olvasás sebessége. Az úgynevezett gyorsolvasási technikák egy része azon alapul, hogy a fixáció szélességét növelik, amelynek eredményeképpen, állítják, a lassan olvasókat is elviszik az átlagosnak tekinthető kétszáz-kétszázötven szóig percenként, míg az eleve gyorsan olvasókat fantasztikus sebességekre teszik képessé (ötszáztól ezerkétszázig). Nyilvánvaló, hogy az ilyenfajta sebességmegjelölések is relatívak, hiszen a szóhosszúság átlaga is változik nyelvenként (pl. angol: 5,75; magyar: 8; német: 9 betű). Lelassítja a folyamatot az úgynevezett regresszió jelensége, amikor visszatérünk előző sorokra, esetleg előző oldalra vagy oldalakra, mert valamit nem értünk, mert valamit nem sikerült rögzítenünk a rövid vagy éppen hosszú távú memóriánkban. Másfelől megnyúlik a fixációk ideje, ha a vizuális jelek által közvetített információ mennyisége megnő, mert feldolgozása nehezebb, több időt igényel. Ebből is látható, hogy az olvasás folyamatából nem lehet kiszakítani a vizuális jelek feldolgozásának mégoly automatizált, mechanikusnak tűnő folyamatait sem. Semmiképpen sem szabad alábecsülnünk az úgynevezett inputpontok fontosságát. Ahogy egy hangvisszaadó rendszerben valamikor talán a legfontosabb volt, hogy a lemezjátszó tű miként kapja fel (pick up) a hangokat a barázdákból (ma már lézersugár tapogatja a digitális jeleket), ugyanolyan fontos a szem „lézersugara” a mintázatokban, hogy hihető látványt nyújtson az agy elvárásaihoz. Így is van arra bizonyíték, hogy megértési folyamataink gyakran felülbírálják az elsődlegesnek tekinthető dekódolási folyamatokat (Gósy, 1999). A vizuális jelek feldolgozásának automatizált menete nem ad feleletet arra, hogy miért oly különbözőek az egyes fixációk időtartamai (pl. ismeretlen szónál vagy egy elírt szónál hosszabban elidőzünk), vagy élesebben fogalmazva, vajon a fixációs időtől függ-e a megértés, vagy éppen az elvárástól és megértéstől a fixációs idő hossza. Ezek a kérdések arra késztetnek, hogy az olvasás egyetlen aspektusa helyett (az olvasás fiziológiája) a teljes folyamat más összetevőit is megvizsgáljuk.