Bár a sémaelmélet tudományos jelentőségét ma már többen is megkérdőjelezik (pl. Garnham 1985), mégis a séma rendkívül hasznos metaforának bizonyult annak megmagyarázásában, hogy az előzetes tudást miként integrálja emlékezetünk. A sémaelmélet segítségével megmagyarázható Marcel (1853) megdöbbentően korai látomása arról, hogy a szöveg tulajdonképpen önmagában nem értelmes, az olvasó visz bele jelentést. Ebből a távlatból véletlenszerűnek tűnik az, hogy éppen vizuális jelek stimulálnak bennünket abban, hogy tudásunkat, érzelmeinket, tapasztalatainkat, sőt egész kultúránkat a nyomtatott szó előtt térdepelve felkínáljuk. A sémaelmélet szerint az olvasás folyamata kölcsönhatás nyelvi ismereteink és a világról alkotott tudásunk között. A sémák olyan kognitív szerkezetek, amelyek lehetővé teszik az információ tárolását hosszú távú memóriánkban (vö. Widdowson, 1983). Szerkezete azt is lehetővé teszi, hogy a bejövő információt összehasonlítsuk a már meglévő információinkkal. Sőt, egy aktivált séma lehetővé teszi azt, hogy megjósoljuk, minek kell majd következnie. Más kérdés, hogy a sémáknak mint szerkezeteknek a tartalmi határait kijelölni meglehetősen nehéz dolog, hiszen sémának tekinthetjük azt is, hogy miként működik egy detektívregény vagy egy rádióriport, ugyanakkor más tudományágakban ezt a sémát még műfajnak nevezik. Ma már a műfajok határai is egészen mások, hiszen nem csak irodalmi műfajok léteznek. Tágabb értelmezés szerint a kiállítási katalógus, a bevásárlólista vagy az étlap is műfaj: aligha kell biztatni az olvasót, hogy ezekben is sémákat ismerjen fel. A műfajok ilyen tág értelmezése aztán közel hoz bennünket a nyelvi regiszterekhez, amelyeknek tipikus szintaktikai és lexikai szerveződése van, s mindezek természetesen társadalmilag meghatározott jelentésűek. Nem feladatunk itt most, hogy árnyalt leírásokat nyújtsunk sémák és keretek, eseménysorok és forgatókönyvek, műfajok és regiszterek között, elég, ha az olvasó számára világossá vált, hogy miként működik e pszicholingvisztikai kitalálós játék az olvasási folyamatban, amikor a helyes mintavétel: a papírról szublimált szöveg a megfelelő sémákat kelti életre.