Bárdos Jenő

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

3.9. Olvasmányok feldolgozásának hagyományos tantermi megoldásai

Minden olvasmányfeldolgozás – a szöveg alaptulajdonságaiból következően – egy határozott progresszió, még abban az esetben is, ha a tanári tervezés kitérőkkel, ciklikusan visszatérő elemekkel gazdagítja ezt a linearitást. A történeti hűség kedvéért meg kell, hogy jegyezzük: a nyelvtanárok valamikor sokkal óvatosabban bántak a szövegekkel, mint manapság. Meglehetősen mereven tartották be a különféle didaktikai szinteket. Alapfokon például, ahol még a jelek értelmezése is problémát jelenthet, csak szavak olvasása folyt, méghozzá ismert tananyagon. A középfokra a mondatcentrikusság volt jellemző, és a javasolt tananyag itt sem a merőben új, hanem egy részben ismert vagy már korábban tárgyalt anyag mintájára átírt bekezdés, esetleg hosszabb egybefüggő szöveg. Csak a középhaladó és haladó szintek között javasolták a már meglehetősen gyakorlott olvasó számára, hogy területi egysége a bekezdés legyen, amelyben már ismeretlen szavak is előfordulnak. Ez a fajta kíméletes fokozatosság csak haladó szinteken szűnt meg, ahol a tanuló már kellőképpen felvértezett ahhoz, hogy minden kötöttségtől mentes, autentikus szövegekkel bombázzák. Nyilvánvaló, hogy a fokozatosság ősi alapelvét manapság sem szabad figyelmen kívül hagynunk.

Valójában a tanár munkája a szöveg kiszemelésével kezdődik, amelyet számos kritérium alapján választ függetlenül attól, hogy a kiszemelt szöveg tantervben-tankönyvben rögzített standard vagy tanterven kívüli jelenség. A kiválasztás során számos indexet vehet figyelembe a tanár, a legfontosabb azonban a szintezés, amely azt jelenti, hogy a szöveg nehézségi foka egy icipicit haladja meg a befogadók nyelvi szintjét (vö. Krashen Comprehensible Input, 1985). A szöveg kiválasztása időigényes feladat (hányszor hallani, hogy a szókincs már stimmel, de a szerkezetek túl könnyűek, vagy éppen fordítva), de még inkább időigényes a kiválasztott szöveg felcicomázása különféle gyakorlatokkal, amelyek megelőzik, tarkítják vagy éppen követik a feldolgozást. Vagyis az olvasmányok feldolgozásának hagyományos menetében az olvasmány bemutatását megelőző, az olvasmány feldolgozását elősegítő és az olvasmány feldolgozását követő gyakorlatcsoportokról szokás beszélni.

A gyakorlattipológia mikéntjét az a cél határozza meg, amiért az adott olvasmányt választottuk, hiszen a cél az olvasás típusát is meghatározza. Az olvasmány bemutatását megelőző kérdések például, mint valami jelzőpóznák, nemcsak a figyelmet keltik fel, hanem egyben útbaigazítást is adnak arról, hogy miféle feladat várható. Röviden: a jó szövegmegelőző gyakorlatok egyértelművé teszik az olvasmány feldolgozásának célját, típusát. Nyilvánvaló, hogy ez a pont az, ahol egyébként fel kell kelteni a tanuló érdeklődését, motiváltságát, azt a vágyat, hogy akarjon olvasni – és ebbe az előkészítésbe az a könnyítés is belefér, hogy a szokatlan szavakat vagy a kitalálhatatlan kulturális összefüggéseket előre megadjuk. Például egy haladó szakszöveg olvasásakor elképzelhető, hogy a feladat nagyobb mennyiségű szövegben azonos információ lokalizálása (scanning típusú feladat). Egy ilyen feladatot bizonyos, hogy néma olvasással és viszonylag kevés előkészítéssel is beindíthatunk, és a feladat helyes elvégzéseként kapott értékelhető üzenetet mindjárt egy másik készségbe transzponálva ellenőrizzük (írjon meghatározást az adott fogalomról a szövegben lokalizált ismeretekre támaszkodva).

A klasszikus olvasmányfeldolgozás azonban többnyire nem ilyen: inkább intenzív olvasásról van szó, amelynek célja a nyelvi részletek feltárása. A hangos olvasás többnyire megkerülhetetlen. A különféle részletek bemutatására és az alapos gyakorlásra is alkalmat adó feladatokat kell szerkeszteni. Általában ezeket a gyakorlatokat szokás összefoglaló néven az olvasmány feldolgozását elősegítő gyakorlatoknak nevezni.

Többnyire még középhaladó és haladó szinteken is be kell vezetnünk a témát, amellyel aktiválhatunk néhány sémát, sőt, adhatunk némi időt egy gyors áttekintésre is, hogy a tanulónak van-e valamilyen átfogó véleménye a szövegről. Ha egy különleges szerkezeti megoldást vagy nyelvi-nyelvtani jelenséget szeretnénk bemutatni az olvasás során, elárulhatjuk azt is (hiszen ez csak még érdekesebbé teheti az olvasást, mintha csak úgy vaktában kellene olvasni). Tételezzük fel továbbá, hogy sikerült olyan szöveget választani, amely tematikai szempontból mindenképpen érdekes diákjaink számára. E tekintetben még a dühítő vagy visszataszító szöveg is jobb, mint a közömbös (ezzel nem az ízléstelen szövegek bevezetését pártoljuk, éppen ellenkezőleg; provokatív szövegek viszont mindenképpen kellenek).

Míg az olvasás feldolgozását elősegítő gyakorlatok karakterükben többnyire magyarázóak, illetve gyakoroltatóak, az olvasmány feldolgozását követő gyakorlatok főként az értettséget vizsgálják fő funkciójuknak megfelelően. Másfelől, az olvasmányok feldolgozását követő gyakorlatok rendre a leggazdagabbak, hiszen itt minden megengedett, mondjuk a szókincsfejlesztő gyakorlatoktól a globális, átfogó kérdések megválaszolásáig. Ezek között ugyanolyan fontos lehet egy nyelvtani szerkezet gyakorlása, mint a szerző szerkesztési technikájának feltárása vagy a téma által provokált, a diák által megírandó vélemény, fogalmazás. Nyilvánvaló, hogy ez a legutóbbi gyakorlattípus már egyértelműen az applikációkhoz tartozik, amelyekben gyakran az egyik készségformában nyert információt egy másik készségformába transzponálva értékesítjük.

A világ egyik legnagyobb könyvpiaca az idegen nyelvű könyvek között éppen a módszertanilag feldolgozott olvasókönyveké, amelyekben számtalan olyan gyakorlati megoldást találhat az ambiciózus nyelvtanár, amelyet pedagógiai élethelyzetéhez igazíthat. Ugyanakkor éppen ezek az olvasókönyvek, esetleg egyszerűsített olvasókönyvek a bölcsői, felnevelő dajkái az olvasási szenvedélynek, amely ha beindult, a célnyelv szinte végtelen vadászmezőit nyitja meg az érdeklődő számára. Megfelelő ráhatással növelhető az idegen nyelvű olvasás sebessége is (ez utóbbi komplex feladatról időnként kényelmesen elfeledkezünk), amelynek jelentősége óriási, hiszen ez olyan, mintha éveket adnánk az élethez.

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 141 2

Pedagógia

Magyarországon magyarul ilyen részletességű munka az idegen nyelvek tanításáról még nem jelent meg. A szerző célja az volt, hogy emelje a nyelvpedagógiai tudatosság szintjét mindazokban, akik az idegen nyelvek tanításával foglalkoznak. így könyve alapvető tananyag az idegen nyelvi tanárképzésben és továbbképzésben, vagyis főként az idegen nyelv szakos egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, valamint oktatóikhoz szól. Hasonlóképpen alapvető tananyag az alkalmazott nyelvészeti, nyelvpedagógiai, illetve általában a pedagógiai és pszichológiai doktori programok hallgatóinak. A legfontosabb az, hogy az aktív nyelvtanárok kezébe eljusson e könyv. A szűkebb szakmai érdeklődésen túl a könyv nyelvezete és stílusa lehetővé teszi, hogy a széles nagyközönség, főként az idegen nyelveket tanulók, nyelvvizsgázók, fordítással és tolmácsolással foglalkozók, illetve az idegen nyelvek iránt érdeklődők is haszonnal forgathassák, különösen ha szeretnék megérteni azokat a pszichológiai és nyelvi folyamatokat, amelyeknek a sikeressége (vagy sikertelensége) már eddig is formálta nyelvtudásukat. A könyv legfontosabb fejezetei a nyelvi tartalom közvetítésével (a kiejtés, a nyelvtan, a szókincs és a pragmatikai elemek tanításával), illetve az alapkészségek fejlesztésével (hallás utáni értés és beszéd, olvasás és írás) foglalkoznak. A nyelvtanár és a nyelvtanuló személyiségének, a tanítás és tanulás folyamatának külön fejezeteket szentelt a szerző.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-az-idegen-nyelvek-tanitasanak-elmeleti-alapjai-es-gyakorlata//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero