Bárdos Jenő

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

4. Az íráskészség fejlesztése

Minden fizikailag és szellemileg egészséges gyermek megtanul beszélni, de az olvasásra ugyanez már nem érvényes, az írásra pedig még kevésbé. A lényegi különbség éppen ez az elsajátított és a tanult készségek között, de még a tanult készségeken belül is lehetnek eltérések: több ember tud olvasni, mint írni. Az írás tehát igazi kihívás diáknak és tanárnak egyaránt, idegen nyelveken pedig hatványozottan az. Az írás éppúgy kommunikáció, mint a beszéd, vagyis egy adott cél érdekében egy kiszemelt közönségnek írunk. Ez a teleológiai cél mindvégig ott lebeg az írás folyamatában, míg a vizuálisan megörökített nyelvi jelet kommunikatív helyzetbe hozzuk: éppen ez a kommunikatív cél az, amelynek jelenléte gondolatmenetünket mindvégig koherenssé teszi. Az írás éppúgy a kommunikatív kompetencia követelményének engedelmeskedik, mint a beszéd: nyelvtani szabályokat követ, alaktani és mondattani követelményeknek tesz eleget, hibátlanul betűz és központoz stb. (nyelvi kompetencia); a céloknak, a témának és a közönségnek megfelelően variálja az írás műfajait (szociolingvisztikai kompetencia); a kohézió és a koherencia szabályainak engedelmeskedve használ különféle technikai megoldásokat, hogy a szöveg egészét egybetartsa (szövegalkotási kompetencia); a tervezés és az állandó módosítások segítségével, kreatív ötletekkel megpróbálja elkerülni az érthetetlenség különféle csapdáit stb. (stratégiai kompetencia).

Már az eddigi leírásból is felsejlik az írás tanításának néhány ősi vonása, arculata. A betűvetés, az írás-olvasás tanításának elemi tudományában a fizikai megjelenítésen van a hangsúly, a fejlődés íve a palavesszőtől a lúdtollon át az acéltollig, újabban Bíró úr találmányától (biro = golyóstoll) egészen a számítógépig tart, ha csak az írásképek külső megjelenítését vesszük figyelembe. Évezredek szemléleti változásait sűrítik a különféle írástípusok a képírástól a betűírásig, és ezen a több évezredes úton elenyészően rövid egy ember élete (a szerzővel egyidős magyarországi generáció számára a még átélhető kéziratminták vizuális fickándozásaiban a skála az Öveges-Pohárnok-féle szépírástól a Lutter-féle zsinóríráson át az 1956-ban bevezetett állóbetűs írásig terjed).

Az írás „mechanikájának” kialakításánál hosszadalmasabb az a fokozatosságra törekvő folyamat, amely az utánzás világából jó néhány metamorfózison át elviszi a jelöltek többségét az egyéni, a kreatív írás világába. Ebben a végső stádiumban az írás mint fizikai művelet csak tükröződése egy gondolkodási folyamatnak, ahol az alkotás eredménye maga a mű, amelynek kifejezőereje stílusában nyilvánul meg, amely sajátos és egyéni. Ezen a szinten már nyilvánvalóvá válik, hogy miért kell nagyon jó olvasónak lennie annak, aki írni akar; hogy bizonyos értelemben az írás és az olvasás reciprok értékek, mert az írás konstruálás, az olvasás pedig dekonstruálás és így tovább. Az írás és olvasás titkos megfeleltetéseinek mélyén az egyénnek az a képessége rejtőzködik, hogy pusztán írásos jelek segítségével teremtsen meg egy kommunikatív üzenetet, ráadásul úgy, hogy az olvasásban a dekódoló ugyanahhoz a jelentéshez jusson. Nyilvánvaló, hogy az élelmességnek számtalan aspektusa van, így a megfejtés játékaiban az egyén a maga életében determinált ismeretei szerint jut el egy megoldáshoz, amely minden ember esetében kicsit más, kicsit eltér. Jó írás esetén azonban ezek a variációk még évszázadok múltán is egy kötegben maradnak, jelentésük gömbvillámként hatol át az értelmetlenségek által felfalt századokon.

Ez utóbbi megjegyzésekből az is következik, hogy maga az írás is interaktív folyamat, hiszen az író próbálja valamiről meggyőzni az olvasót, mégpedig úgy, hogy legjobb megérzése szerint feltételezi, hogy mi az, amire az olvasónak szüksége van, sőt még azt is, hogy mikor van rá szüksége a dekódolás folyamatában. Vagyis az író legnagyobb tudománya mindig és főként a válogatás, amely döntően tartalmi, az elrendezés, amely a kiválogatott anyag sorrendjéről dönt, és mindent átfogóan a megjelenítő erő, a kifejezőerő vagy köznapi nevén stílus.

Az írásról szóló fejezet a fentieknek megfelelően foglalkozik majd az írási folyamat szerkezetével és jellegzetességeivel, az írás és a többi készség rokonságával, az írás műfajaival, az írás fiziológiájával és mikrokészségeivel, az írás tanításának technológiájával és az írás tanításának történetével.

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 141 2

Pedagógia

Magyarországon magyarul ilyen részletességű munka az idegen nyelvek tanításáról még nem jelent meg. A szerző célja az volt, hogy emelje a nyelvpedagógiai tudatosság szintjét mindazokban, akik az idegen nyelvek tanításával foglalkoznak. így könyve alapvető tananyag az idegen nyelvi tanárképzésben és továbbképzésben, vagyis főként az idegen nyelv szakos egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, valamint oktatóikhoz szól. Hasonlóképpen alapvető tananyag az alkalmazott nyelvészeti, nyelvpedagógiai, illetve általában a pedagógiai és pszichológiai doktori programok hallgatóinak. A legfontosabb az, hogy az aktív nyelvtanárok kezébe eljusson e könyv. A szűkebb szakmai érdeklődésen túl a könyv nyelvezete és stílusa lehetővé teszi, hogy a széles nagyközönség, főként az idegen nyelveket tanulók, nyelvvizsgázók, fordítással és tolmácsolással foglalkozók, illetve az idegen nyelvek iránt érdeklődők is haszonnal forgathassák, különösen ha szeretnék megérteni azokat a pszichológiai és nyelvi folyamatokat, amelyeknek a sikeressége (vagy sikertelensége) már eddig is formálta nyelvtudásukat. A könyv legfontosabb fejezetei a nyelvi tartalom közvetítésével (a kiejtés, a nyelvtan, a szókincs és a pragmatikai elemek tanításával), illetve az alapkészségek fejlesztésével (hallás utáni értés és beszéd, olvasás és írás) foglalkoznak. A nyelvtanár és a nyelvtanuló személyiségének, a tanítás és tanulás folyamatának külön fejezeteket szentelt a szerző.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-az-idegen-nyelvek-tanitasanak-elmeleti-alapjai-es-gyakorlata//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero