Ismerni illik – térben és időben – magának az írásnak a történetét, az írásmódok kialakulását, a legfontosabb csoportjait. Ma már a fonológiai elvű vagy fonematikus írások vannak előtérben, amelyek vagy szótagírások, vagy betűírások. (Szótagírás volt például a cseroki indiánok múlt században rögzített írásmódja vagy a ciprusiaké i. e. 6-3. századig. Mai szótagíró változat a japán katakana, amelyet főként idegen eredetű szavak átírására használnak.) Az európai és a mediterrán térségekben alfabetikus írások terjedtek el (ezeket exportálták más földrészekre), köztük a legismertebbek a latin, a görög, a cirill, az arab és a héber ábécék. Az eredendő írásmódok azonban képírások voltak (Egyiptom, Mezopotámia, Kína, Kréta stb.), amely képírásból bizonyos absztrakcióval fejlődtek ki az úgynevezett ideogramok: ilyennek tekinthetjük az egyiptomi hieroglifákat vagy a sumér ékírást. (Az ideogramok absztrakciós szintje manapság a ruhák mosási utasításaiban érhető tetten, vö. nem vasalható, nem vegytisztítható stb. ábrákat.) Az írásmódok fejlődésének történetében különleges fejlemény még az úgynevezett logografikus írás, ahol minden egyes graféma egy szót jelent. Egy ilyen logográf rendszer több ezer grafémát is tartalmazhat, mint ahogy egy 17. századi kínai szótár ötvenezer jelet örökített meg. A mai modern nyelvhasználatban ez a szám kétezerre csökkent, és a japán kanji írásban is ezernyolcszázötven a „hivatalosan” megengedett jelek száma. Ebből nyolcszáznyolcvanegyet tanítanak meg hat év alatt az általános iskolában. Bár a téma vonzó, a részletek iránt érdeklődő olvasót mégis szakkönyvekhez és enciklopédiákhoz irányítjuk (pl. Crystal, 1987; Kéki, 1971).

Azt is illik tudni az idegen nyelvek tanárának (különösen ha meg is kell tanítania egy új ábécét), hogy az íráselsajátításnak is vannak elkülöníthető, viszonylag könnyen felismerhető fázisai. Az első írott nyelv elsajátításában kezdeti szakaszról beszélünk addig, amíg a mozgás alapvető koordinációinak megteremtéséről van szó, amely együtt jár a betűzés absztrakciójának felfogásával, a helyesírás képzeteinek első megjelenésével. Ezt követi a konszolidációs szakasz (nagyjából a hetedik életév tájékán), és már körülbelül a kilencéves korban megjelennek csak az egyénre jellemző betűminták és az egész írásnak az egyénre jellemző szerveződése. A negyedik, integrációs szakaszban alakul ki, nagyjából a tinédzserkor derekán az a „személyes hang” az írásképben, amely aztán évtizedekig megmarad.

Közel harminc év telt el az álló betűs írás bevezetése óta, mire ismét engedélyezett lett Magyarországon a dőlt betűs írás, amely jobban megfelel a fizikai helyzetből következő természetes dinamikának (vö. Ligeti, 1982). Addig csak a nemzetközi levelezést folytató nebulók vehették észre, hogy Európában szinte mindenütt dőlt betűs kézírást tanítottak. Az írástanítás részletei (ergonómiája, helyes tartás, a kéz és az ujjak szerepe, betűelemek és alakelemzés stb.) azoknak valóban fontos, akiknek új betűrendszert kell elsajátíttatniuk. (Ezzel kapcsolatban vö. A. Jászó, 1997.)

Korunkban a számítógép idomítása, szelídítése már eljutott egy olyan szakaszba, hogy az emberi munka fáradságos, monoton és unalmas részeinek terheit átvegye. Amikor a diák a mai helyesírási programok segítségével pontosítja betűzését, önámítás áldozatává válik, amely jelenség a számítógépek proletárforradalmának legfőbb mozgatórugója. Azt a hamis tudatot alakítják ki használójukban, hogy mindenhez értenek (amiről programjuk van), a zeneszerzéstől az adóügyekig, a teszteléstől a szépirodalomig. Az egyén tehetségének egy ilyen megsokszorozódásáért, ezért a „tökéletesedésért” (empowerment) hamis tudattal fizetünk. A számítógépes varázslók valódi értéke és tehetsége csak számítógépmentes környezetben érzékelhető vagy akkor, ha elromlik a gép (amely esemény elég gyakran bekövetkezik). Metodikai szempontból éppen ezért kívánatos, hogy sűrű kézírásos visszacsatolással valódi képet alakítsunk ki magunkban és diákjainkban az írás mechanikájának valós szintjeiről (és ebbe most a helyesírást és központozást is beleértjük). Nyilvánvaló, hogy hosszabb írásművek esetén, részben az eltérő célrendszer miatt is, csak számítógépes anyagot lehet elfogadni. A fenti provokatív és némileg demagóg mondatok csak arra kívánták ráirányítani a tanárok figyelmét, hogy mind a kézi, mind a gépelt írás fiziológiáját olyan szintre kell hozniuk tanítványaikban, hogy az ne akadályozza a gondolkodási folyamat függetlenségét, sem az írás interaktív céljait.