Bárdos Jenő

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata


4.3.3. Az írás és az olvasás

Az írás és olvasás közötti szoros kapcsolatot a nyelvtanári intuíció a módszerektől függetlenül mindvégig érzékelte, osztálytermi megoldásaiba beemelte. A rendkívül szövegcentrikus nyelvtani-fordító módszer mind az eredeti, mind a fordítás útján nyert szövegeket olvastatta. Alig van olyan osztálytermi írásos gyakorlat, amely ne kapcsolódna össze az olvasással: az audiolingvális módszerben is felolvastatták a gyakorlatokat. Néma olvasást akkor is végez a diák, amikor saját munkáját újra meg újra elolvassa, lett légyen az irányított fogalmazás vagy csak egy-egy bekezdés megírása, vagy még inkább szabad fogalmazás. Ösztönösen azt is erősítették a nyelvtanárok, hogy sokat olvasson a diák, mert csak így válhat jó íróvá (vö. Marcel, 1853 véleménye az extenzív olvasás – huszonöt-harminc kötet – hasznáról, vagy fél évszázaddal később az olvasás kitüntetett helyzete – egyszerűsített olvasókönyvekkel körülvéve – az olvastató módszerben).
Ma már jelentős mennyiségű kutatás foglalkozik az írás és az olvasás kapcsolatával. Többek között éppen Krashen bizonyítja, hogy a legjobb íráskészség akkor fejlődik ki, ha extenzív olvasás (önkéntes szabadolvasás: free voluntary reading) segítségével jutnak hozzá a tanulók a számukra legkívánatosabb szintű nyelvi anyaghoz, a még éppen befogadhatóhoz, amely mindig csak egy kicsivel nehezebb annál a szintnél, amelynek éppen megfelelnek (vö. Krashen: inputhipotézis, 1985, valamint Krashen, 1982 és 1993). Így aztán íráskészséget fejlesztő kurzusokban is szerepelhet extenzív olvasás (esetleg intenzívvel kombinálva), amely áttételesen segít annak a felfogásnak a kialakításában is, hogy az írás fejlesztése fontos területe a társadalmi és kulturális érzékenység kialakításának. Itt újfent hivatkozni kell arra, hogy az írás nemcsak (az olvasással rokon) jól körülírható kognitív folyamat, hanem interaktív elemekkel is rendelkezik, amelyben szociálpszichológiai szempontból is érzékeny kommunikáció folyik írók és olvasók között.
A legutóbbi évtized osztálytermi gyakorlatában mindenképpen a legjelentősebb – szintén kutatási adatok által bizonyított – fejlemény éppen az, hogy az írás és olvasás közötti rokonság oka az, hogy mindkét folyamatban egy szövegben/szövegből kell megkonstruálni, interpretálni a jelentést. Ennek a jelentésnek a kódolása/dekódolása különleges készségek összhangját igényli, de mindkét esetben támaszkodik az egyén történeti tapasztalatára, vagyis azokra a sémákra (schemata), amelyeket egy adott szövegtípus formájáról, tartalmáról, nyelvezetéről magunkban hordozunk: ezek nélkül nehéz megteremteni vagy akár csak felismerni az üzenetet.
Közös vonásnak tekinthető továbbá az a jelenség, hogy mindkét készségben változatok útján, variációkon keresztül jutunk el a végső megoldásig. Az írásnál ez könnyen nyomon követhető a javított változatok segítségével. Kevéssé egyértelmű, de belátható, hogy olvasás közben szintén vannak változataink, amelyeket azután a további szöveg módosít, átalakít. Ezeknél a variációknál diákjaink kulturális háttere, retorikai tudása, a világ tényeiről való ismeretei hallatlan megkötést jelentenek: ha a fenti tarisznyák üresek, és csak szerény nyelvtudással párosulnak, akkor előfordulhat, hogy nincs elegendő erő az alig létező sémák beindítására, és az üzenet megfejthetetlen marad.
Az írás-olvasás közötti megfeleltetés további, alig titkolt, de mégsem hangsúlyozott jellegzetessége, hogy mind az író, mind az olvasótábor egy legalábbis hasonló befogadó közösség tagja, amelynek nagyon is konkrét elképzelései vannak arról, hogy egy adott zsánerű szövegnek milyen kötöttségei vannak szöveganalitikai szempontból, a diskurzus milyensége szempontjából. Egy ilyen befogadó csoport kulturális sémái (amelynek jelentőségét már korábban is hangsúlyoztuk) meglehetősen jól körülírhatóak mégpedig a nyelvi (nyelvtudás, nyelvi normák), tartalmi (tematikus tudás) és a formális (vagyis főként retorikai) sémák szempontjából (Carrell, 1987; Connor és Kaplan kötetében).
A fenti leírások azt bizonyítják, hogy az olvasásban az üzenet megfejtése nagyon hasonlít a fogalmazás folyamataihoz, ezért előnyös, ha az írást minél inkább integráljuk az olvasással. Ebből a nézőpontból egyetlen írás sem kizárólagos produktuma egy szerzőnek, hiszen teljes értelmét az olvasók által nyújtott értelmezések adják. Különlegesen izgalmas a teremtésnek ez a világa, ha meggondoljuk, hogy amit olvastunk, amint elolvastuk, életünk részévé válik, így valójában minden olvasmányunk önéletrajzi, hiszen visszavonhatatlan része egyéniségünknek. Az írás-olvasásnak ezt a belső rokonságát, hogy tudniillik mindkettő üzenetet megfogalmazó folyamat, amely az állandó újraértelmezéseknek is ki van téve, ki kell hogy használjuk az osztálytermi munkában. Például eleve úgy írhatnak diákjaink, hogy írásukat mint potenciális olvasást szemlélik. Két biciklista ugyanazon a kerékpáron: ez az írás és olvasás tandemje.
 

Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 141 2

Magyarországon magyarul ilyen részletességű munka az idegen nyelvek tanításáról még nem jelent meg. A szerző célja az volt, hogy emelje a nyelvpedagógiai tudatosság szintjét mindazokban, akik az idegen nyelvek tanításával foglalkoznak. így könyve alapvető tananyag az idegen nyelvi tanárképzésben és továbbképzésben, vagyis főként az idegen nyelv szakos egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, valamint oktatóikhoz szól. Hasonlóképpen alapvető tananyag az alkalmazott nyelvészeti, nyelvpedagógiai, illetve általában a pedagógiai és pszichológiai doktori programok hallgatóinak. A legfontosabb az, hogy az aktív nyelvtanárok kezébe eljusson e könyv. A szűkebb szakmai érdeklődésen túl a könyv nyelvezete és stílusa lehetővé teszi, hogy a széles nagyközönség, főként az idegen nyelveket tanulók, nyelvvizsgázók, fordítással és tolmácsolással foglalkozók, illetve az idegen nyelvek iránt érdeklődők is haszonnal forgathassák, különösen ha szeretnék megérteni azokat a pszichológiai és nyelvi folyamatokat, amelyeknek a sikeressége (vagy sikertelensége) már eddig is formálta nyelvtudásukat. A könyv legfontosabb fejezetei a nyelvi tartalom közvetítésével (a kiejtés, a nyelvtan, a szókincs és a pragmatikai elemek tanításával), illetve az alapkészségek fejlesztésével (hallás utáni értés és beszéd, olvasás és írás) foglalkoznak. A nyelvtanár és a nyelvtanuló személyiségének, a tanítás és tanulás folyamatának külön fejezeteket szentelt a szerző.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-az-idegen-nyelvek-tanitasanak-elmeleti-alapjai-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave