A felületes szemlélő számára az írás motorikus készség, amelyben folyamatosan és automatikusan formálunk és vetünk papírra betűket bizonyos formális, csakis arra a nyelvre jellemző hagyományok (helyesírás és központozás) figyelembevételével. Ugyanakkor azt is tudomásul vesszük, hogy a hangkombinációk, amelyeket jelekkel rögzítünk, nemcsak absztraktak, hanem merőben véletlenszerűek és gyakran illogikusak, mert konvencióknak engedelmeskednek. Mind a kutatás, mind a tanítás az így keletkezett szöveget vette górcső alá, és ez a szövegcentrikusság az osztálytermi gyakorlatban éppúgy kimutatható, mint az íráskutatás tudományterületein (vö. szövegelemzés, diskurzuselemzés, szövegszerkezeti kutatások stb.). Az utóbbi húsz év legnagyobb jelentőségű kutatásai azonban az írást mint mentális folyamatot vizsgálják: a különféle kognitív műveletek sorrendjét, jelentőségét a készség egészében. Az írás folyamata, amely több, mint fizikai művelet, az emberi tudat legmagasabb rendű működésének következtében jön létre, amelyben a tudatosság, az absztrakció és az ellenőrzés funkciói a működésben egyértelműen kimutathatók (Vygotsky, 1962). Eszerint az írás folyamatában a tudatosság azon gondolatok formájában jelenik meg, amelyeket ki akarunk fejezni; az absztrakció művelete abban nyilvánul meg, hogy a belső beszédünkben közvetített nyelvi formákat hangzó formákról vizuálisra váltjuk; míg az ellenőrzés abban a szellemi és fizikai kontrollban nyilvánul meg, amelyet az effektív írás megteremtése során fejtünk ki. Az elkészült szöveg koherens kell legyen, mindamellett könnyen olvasható, könnyen feldolgozható. Mindehhez egy megfelelő szintaktikai és pragmatikai érettségre van szükség, amely figyelembe tudja venni a kitűzött cél, valamint a befogadó közeg igényeit. Ennek eredményeképpen ma már az íráskutatás is a következő három nagyobb területen vizsgálódik leggyakrabban: a szöveg szerkezete mint problémamegoldás, a szöveg mint „beszédaktusok” sorozata és a szöveg mint az olvasótáborra való ráhatás közvetlen eszköze (Connor, 1987). (Ettől persze még nem kell azt gondolnunk, hogy a szöveglingvisztika pontos választ tud adni arra, hogy mitől szöveg egy szöveg, vagy még inkább, hogy mitől jó szöveg egy szöveg a koherencia és kohézió kiváló fogódzóin túlmenően. Viszont az olyan kutatások, mint a kohézió mibenléte, az információkezelés a szövegen belül, téma-réma viszonyok és a fókusz vizsgálatának kérdései, rendkívül hasznos tanulságokkal szolgálhatnak a gyakorló nyelvtanár számára is.)